Jól ismerjük a cseheket. Az osztrákok után velük játszottuk a legtöbb válogatott meccset, egészen pontosan negyvennyolcat. Ebből mindössze két mérkőzés ,,lóg a levegőben", az 1928. szeptemberi barátságos találkozót mi, az 1964-es olimpiai döntőt ők nem tartják hivatalosnak. Az eredmények ismeretében nem meglepő, az elsőt ugyanis 6-1-re elveszítettük, a két ország száztíz éve íródó futballtörténelmében ez volt a legsúlyosabb (de nem a legfájóbb) vereségünk. A tokiói győzelmünk viszont nekik nem tetszik, érthető, hiszen elbukták a finálét, mi nyertük az aranyérmet. Ha figyelmen kívül hagyjuk az 1925 és 1980 közötti csehszlovák időszakot, akkor mindössze nyolc alkalommal került szembe egymással a két nemzet válogatottja. A kör még tovább szűkíthető, hiszen az első, 1903-as meccset Budapest-Prága néven rendezték, majd még az első világháború előtt - az Osztrák Magyar Monarchia tagjaként - Cseh és Morvaország volt ellenfelünk neve. Ha tehát ragaszkodunk a hivatalos megfogalmazáshoz, azaz kizárólag a Magyarország-Csehország (és fordítva) párosítást tekintjük mérvadónak, akkor mindössze két mérkőzés marad a sorban.

2002 februárjában Cipruson edzőtáborozott a két válogatott, az akkor Karel Brückner vezette együttes 2-0-ra legyőzte a Gellei Imre által irányított nemzeti csapatunkat. Az ezt követő években a csehek ráerősítettek a kilencvenes években amúgy sem gyenge teljesítményükre, a legnagyobb sztárok Nedved, Koller, Rosicky, Baros, Jankulovski, Galásek neves európai klubokban futballoztak. A válogatott húsz mérkőzésen veretlen maradt, a 2004-es Európa-bajnokságra százszázalékos mérleggel kvalifikálta magát, ahol a csoportkörben sem hibázott, pedig Lettország mellett Hollandia és Németország volt az ellenfele. Következett Dánia a legjobb nyolc között, majd a búcsú - az utolsó percben kapott góllal - a későbbi tornagyőztes görögökkel szemben. Amíg a csehek újra csúcsközelbe értek, mi magyarok továbbra is a helyünket kerestük Európa futballtérképén, és hát valljuk be, nem igazán találtuk meg a (régmúltunk alapján) minket megillető pozíciót...

Tavaly a lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-re készülő csehek edzőpartnereként utaztunk Prágába, és meglepetésre legyőztük az elmúlt években átalakult, de a miénknél még mindig jóval magasabban jegyzett válogatottat. Hogy Michal Bílek együttese mennyire vette komolyan a találkozót, arról megoszlanak a vélemények, tény, hogy egy kontinenstorna előtti utolsó felkészülési meccsre nem elsősorban az eredménykényszer jellemző. Mindettől függetlenül nyertünk. De hogyan?

Dzsudzsák Balázs már a hatodik percben egy szemfüles (a csehek szemszögéből pofátlan) szabadrúgás-góllal nyitott, Kadlec az első félóra végén 11-esből egyenlített, majd a vége előtt két perccel a válogatottban akkor debütáló, csereként beállt Gyurcsó Ádám döntő gólt szerzett. Nem játszottunk jól (inkább taktikusan), mégis mi örülhettünk, de olyan nagyon a csehek sem bosszankodtak - az Eb-n a csoportjuk élén végeztek, a negyeddöntőben pedig minimális különbséggel maradtak alul Portugáliával szemben.

Most mindkét válogatott készül valamire. Leginkább arra, hogy jövőre ott legyen Brazíliában. A csehek jelenleg harmadikok a csoportjukban, egy ponttal lemaradva Bulgáriától, és a szeptember 6-i, Örményország elleni hazai selejtezőjükre hangolnak. Mi - látszólag - jobban állunk, egy ponttal megelőzzük a harmadik románokat, de három hét múlva megyünk Bukarestbe. Ott kellene nyerni! Szerdán este elég lenne csak annyi, hogy az előbbi mondatnak legyen realitása...

A 20:30-kor kezdődő felkészülési mérkőzésről a hatharom.com élő, szöveges közvetítésben számol be!