Felkészülés

Felemás félidők, botrányos védekezés, döntetlenre végeztünk a csehekkel

  • P. Kele János

Gyenge védekezésünk ellenére a második félidőben akár meg is fordíthattuk volna a meccset, végül Bogdán, Dzsudzsák és Vanczák vezérletével döntetlenre végeztünk a csehekkel.

Vanczák egy 11-est kiharcolt a magyar válogatottnak - Fotó: MTI

Ha biztató játékot nem is hozott a Románia elleni sorsdöntő vb-selejtező főpróbájának szánt csehek elleni barátságos tusakodás, az eredménnyel semmiképp nem lehetünk elégedetlenek: 1-1-re végeztünk egy olyan válogatottal, amelyet a világranglistán előttünk jegyeznek, az ilyesfajta bravúrokat pedig meg kell becsülni a magyar futball jelenlegi helyzetében.

Jól kezdtük a meccset, Dzsudzsák már a negyedik percben veszélyes lövéssel jelentkezett, majd szögletét követően Vanczák csúsztatott biztatóan. Közben viszont Bogdánnak is akadt védése, a csehek hamar jelezték, nem védekezni érkeztek Budapestre.

Gyorsan átvették a játék irányítását, és bár a 18. percben Howard Webb elfelejtett befújni egy tizenegyest Sivok kezezése után, a félidő további része már a vendégeké volt. A 23. percben egy kontra végén ketten is üresen érkeztek a beadásra Bogdán kapujának előterében, a ziccert végül a Lazio csatára, Libor Kozák váltotta gólra, 0-1.

A gól szemmel láthatóan összezavarta a mieink játékát, a 28. percben Husbauer lőhetett tisztán, egy perccel később pedig Kadlec hagyott ki ordító ziccert. 

A magyar csapatból szinte csak Dzsudzsák kezdeményezett, a szélső viszont többször is megverte egy az egyben emberét, pech, hogy beadásaira nem tudott jó ütemben érkezni Szalai. Vanczák volt még biztató, de a csapat többi embere - a kiválóan védő Bogdántól eltekintve - gyengén játszott, különösen a válogatottban először kezdő Kovács István és a klubjában mellőzött Koman volt súlytalan.

A félidőben Egervári Sándor hadrendet váltott, a védekező középpályás Pintér helyére az irányító Hajnal érkezett, a középpályás Kovácsot pedig a csatár Böde váltotta. Menten felpörgött a játékunk, Dzsudzsák szabadrúgása után előbb Vanczák találta el a kapufát, majd a Dinamo szélsőjének lövése ment el centikkel a hosszú kapufa mellett.

A csehek egy kontra végén még ordító ziccert hibáztak (Jiracek másfél lépésről helyezett az üres kapu fölé), de az 56. percben Vanczák betörése után Kadlec szabálytalanságát már észrevette Webb, jöhetett Dzsudzsák a tizenegyessel. A magyar csapat legjobbja könyörtelenül bevágta a jogos büntetőt, lövése a kapufáról vágódott a gólvonal mögé, 1-1.

Két percre rá Bogdán elképesztő védésével meccsben maradtunk, sőt, kicsivel később a játék irányítását is átvettük. A 72. percben Koman az ötösről hibázott nagy helyzetben, néhány pillanattal később Szalai püfölt a blokkba egy ígéretes lehetőséget.

Csereként beállt Guzmics, majd Szabics is, de láthatóan mindkét csapat megelégedett a döntetlennel, az ordító ziccerek a folytatásban elmaradtak. A lefújás előtt a csehek még eldönthették volna a meccset, de előbb Vaclav Kadlec, majd Vanek is hibázott nagy helyzetben. A végén egy pontrúgás után Guzmicsnak volt még egy veszélyes fejese, de Drobny bravúrral hárított, így maradt a döntetlen.

Az eredmény biztatónak tűnhet a szeptemberi, Románia elleni sorsdöntő vb-selejtezőt illetően, de az is tény, a csapat játéka bőven hagyott kívánnivalót maga után. A védekezésünk esetleges, sőt, sokszor kapkodó volt, de az első félidőben a támadójátékunk sem volt túl hatékony. Böde beállásával utóbbi változott, de sem Koman, sem Szalai nem játszott különösebben jól, egyedül Dzsudzsék volt dicsérhető ebből a csapatrészből. A védelmet Vanczák tartotta egyben, a kapuban Bogdán brillírozott, ilyen kiváló egyéni teljesítményekre lesz szükségünk Bukarestben is.

Felkészülési mérkőzés
INFO Magyarország-Csehország 1-1 (0-1)
Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 19.000 néző. Vezette: Howard Webb (angol)
Gólszerző: Dzsudzsák (57' - 11-esből) ill. Kozák (23')
Sárga lap: Suchy (50')
 
Magyarország: Bogdán - Vanczák, Juhász, Korcsmár (Guzmics 70'), Kádár - Pintér (Hajnal 46'), Varga J., - Koman, Kovács I. (Böde 46'), Dzsudzsák - Szalai (Szabics 89')
Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
Csehország: Drobny – Gebre Selassie, Sivok (Prohaska 46'), Suchy, Kadlec (Limbersky 81') – Plasil – Darida (Horava 58'), Husbauer (Vanek 65'), Jirácek – Vydra (Rabusic 58'), Kozák (V.Kadlec 58').
Szövetségi kapitány: Michal Bílek

ÉLŐ közvetítésünk:

[1370706] 2013-08-14 20:30:00 Magyarország - Csehországx;
Élő közvetítés: Magyarország-Csehország ÉLŐx