NB I

Háromezer szurkolót várnak a mezőkövesdi stadionavatóra

A Mezőkövesd Zsóry FC együttese szombaton története első hazai élvonalbeli találkozójára készül. A hatharom.com ellátogatott a találkozó helyszínére, ahol folyamatosan zajlik a stadion felújítása annak érdekében, hogy az újonc elsőosztályú körülmények között fogadhassa a Pápa együttesét. Bocsi Anna, a klub ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre minden, a mérkőzés megrendezése kapcsán esetlegesen felmerülő kétséget eloszlatott.

További fotókért kattints a képre!

"A Pápa elleni mérkőzést biztosan megrendezzük szombaton. A munkálatok rendben zajlanak, szerdán stadionbejárásra fogadjuk az MLSZ képviselőit és a szakhatóságokat, már csak az engedélyekre várunk" - jelentette ki magabiztosan a hatharom.com-nak Bocsi Anna, a mezőkövesdiek ügyvezető igazgatója. Arra a kérdésre, hogy a rendezési feltételeket teljesíti-e a klub, így felelt: "minden a versenykiírásban foglalt feltételt teljesíteni fogunk, 100 százalékig biztos, hogy megkapjuk az engedélyeket." Az ügyvezető hozzátette, hogy a kiszolgálóhelységek és a melléképületek határidőre elkészülnek, a vendégszurkolók valamint a média megfelelő kiszolgálására pedig szintén ígéretet tett.

A hétvégi Kecskemét elleni gólzáporos győzelemnek nagy visszhangja volt a városban valamit a környező településeken. Az ügyvezető igazgató szerint az első NB I-es siker nagy lökést adhat a a csapatnak, és reményei szerint a szurkolókat is nagy számban mozgósíthatja. "A Kecskemét elleni diadalra nemcsak a városbeliek, de a térség futballrajongói is felkapták a fejüket, így biztosan szép számmal látogatnak ki a szombati meccsre a drukkerek. 2-3 ezer nézőre számítunk" - hangsúlyozta Bocsi Anna, és hozzátette, a jelenleg épülő lelátószékre is üléseket fognak elhelyezni a kezdésig. Telt házra ugyan nem számítanak, de a néhány ezer fős szurkolósereg is nagy dolognak számít a 17 ezer kisváros életében. Az előző szezonban a nőknek és a 14 éven aluli gyermekeknek biztosított ingyenes belépésre ugyan az NB I-ben nem lesz lehetőség, azonban a klub igyekszik minél jobban kiszolgálni a szurkolókat. "Jelenleg arra koncentrálunk, hogy szerdai engedélyeztetésen minden rendben legyen, emellett már elkezdtük árulni a bérleteket, és a Pápa elleni meccsre szóló jegyeket."

A hatharom.com a hétvégén ellátogatott az épülő stadionba, ahol gőzerővel folynak a munkálatok. Egy héttel a rajt előtt az új lelátórészek már álltak, a stadion tetőszerkezetének építése pedig jelenleg is zajlik. Ülések egyelőre még csak a régi szektorokban vannak, de Bocsi Anna szerint a szombat 19:00 órai kezdősípszó idejében akár háromezer néző is helyet foglalhat az egyre pofásabb arénában. A stadion világítása már elkészült, négy hatalmas oszlop emelkedik a stadion és a város fölé. A világításpróba annyira jól sikerült, hogy a környező utcák lakóit nappali világosság árasztotta el az reflektorok első bekapcsolásakor. A 400 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően az építkezés megfelelő ütemben zajlik, hétvégén is 30-40 munkás és több munkagép dolgozott az aréna illetve a stadion melletti klubház épületének felújításán. A munkálatok az első hazai bajnoki után is folytatódnak, a klubház második szintje a következő héten készül el, és a tervek szerint augusztus végéig befejeződik a felújítás.

A Mezőkövesd együttese az első két mérkőzését elvesztette az élvonalban, az MTK-tól 3-0-ra, a Debrecentől 1-0-ra kaptak ki Véber György tanítványai. Az elmúlt hétvégén aztán megtört a jég, az újonc megszerezte története első élvonalbeli gólját, amit aztán még öttel megtoldott, ezzel pedig első győzelmét is bezsebelte a borsodi együttes. Az újonc sikerével három kör után három ponttal a tabella 10. helyét foglalja el. A negyedik fordulóban szombaton 19:00-tól a 7 pontjával a táblázat negyedik helyén tanyázó Pápa együttese vendégeskedik először Mezőkövesden, Tóth Bálint eddig veretlen együttese minden bizonnyal nehéz pillanatokra számíthat az NB I ritmusát egyre inkább felvevő kék-sárgák ellen.

[1480348] 2013-08-17 19:00:00 Mezőkövesd Zsóry - Pápax;

Fotó: Reisz Gábor