Átigazolás

A Tottenhamnél is bepróbálkozik a Barca védő-ügyben

Kétségbeesetten kutat minőségi belső védő után a Barcelona: a katalánok Thiago Silvát, David Luizt és Daniel Aggerrt nem tudták szerződtetni, most a Tottenhamnek készülnek ajánlatot tenni Jan Vertonghenért.

A belga válogatott védő (b) a Spurs egyik legjobbja - Fotó: AFP

A gránátvörös-kékek keretében mindössze két középső védő található, Gerard Pique és Carles Puyol, ám a csapatkapitány az utóbbi években sorozatos sérülésekkel küszködik, emellett már 35 éves. Azaz katalánoknak mindenképpen kellene valaki igazolniuk a hátsó alakzatba, ám Thiago Silva (PSG), David Luiz (Chelsea) és Daniel Agger (Liverpool) megszerzése is kútba esett. Ezért most Jan Vertonghent szemelték ki, ám szinte száz százalék, hogy ez a transzfer szintén kudarcra van ítélve.

A belga válogatott egy éve érkezett az Ajaxtól a White Hart Lane-re 12.5 millió euróért. Posztján máris a Premier League egyik legjobbja, értékét 22 millióra becsüli a transfermarkt.de. Az ellenfél kapuja előtt is veszélyes, 48 tétmeccsen hét gólt szerzett a Sarkantyúsoknál, márciusban kiérdemelte a hónap legjobbjának járó díjat Angliában. Összegezve: a Spurs aligha engedi el kulcsemberét, és Gareth Bale példája nyomán tudjuk, hogy az elnök, Daniel Levy semmi pénzért sem hajlandó eladni játékosait.

Az idő sürget, a Barca egy hét múlva játssza első bajnokiját a Levante ellen. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a világ egyik legjobb klubja, a labdarúgást évekig domináló Barcelonának kétségbeesetten kell kutatnia védő iránt.

[1505563] 2013-08-18 19:00:00 Barcelona - Levantex;