Bajnokok Ligája

Nem mertünk futballozni - Koltai Tamás

  • Barcsai Róbert

Szerda este a Győri ETO fájó vereséget szenvedett hazai pályán a Maccabi Tel-Avivtól, a lefújást követően Lipták Zoltán, Koltai Tamás és Lubos Kamenár válaszolt a hatharom.com kérdéseire.

Koltai Tamás szerint a csapat nem mert focizni a második félidőben - Fotó: facebook.com

Hiába tartotta magát jól a Győri ETO a Maccabi Tel-Aviv elleni BL-selejtező odavágójának első félidejében, a Rába-partiak végül 2-0-s vereséget szenvedtek az izraeli bajnoktól.

A győri játékosokat az öltözőfolyosón kaptuk el, elsőként Lipták Zoltán értékelt a hatharom.com-nak: "Az elején kicsit megilletődöttek voltunk, de az első játékrész második felére teljesen kiegyensúlyozottá vált a játék, voltak lehetőségeink, amikkel azonban nem tudtunk élni. A második félidőben picit fölénk nőttek, ráadásul elkövettünk olyan hibákat, amiket ezen a szinten keményen megbüntetnek."

A győriek védője azt is elárulta, hogy mi vár a csapatra a visszavágóig: "Az első dolgunk az lesz, hogy kielemezzük ezt a mérkőzést, és megkeressük a hibáinkat, amiket aztán ki kell javítanunk. Ha ez megtörténik, akkor lehet esélyünk. Pontos becslésbe nem mennék bele, majd ha elkezdődik a meccs, akkor meglátjuk."

A meccs legjobb győri játékosa kétség kívül a kapus, Lubos Kamenár volt, aki szerint csodára lesz szüksége a csapatnak a továbbjutáshoz: "Az első félidőt sikerült lehoznunk kapott gól nélkül, ebből a szempontból mindenképpen jobban sikerült, mint a második. A szünet után elkerülhető találatokat kaptunk, így nagyon nehéz helyzetből várhatjuk a folytatást, gyakorlatilag csodára lesz szükségünk."

Koltai Tamás is úgy látta, hogy az ETO játéka a második játékrészre visszaesett: "A problémák inkább a második félidőben jöttek elő, úgy érzem, hogy nem mertünk futballozni, nem léptünk fel elégszer a támadásokkal. A 2-0 azt mutatja, hogy jobb volt a Maccabi, de nem gondolom, hogy ennyivel. Véleményem szerint ennél többre vagyunk képesek, igazából ez a meccs sem volt nyerhetetlen."