Evezés

A teljes magyar élmezőny elindul a velencei-tavi ob-n

  • VNA

A megszokott szegedi helyszín helyett idén a Velencei-tavi pályán rendezik meg az evezős országos bajnokságot.

Csütörtöktől vasárnapig a Velencei-tavi pályán rendezi meg a Magyar Evezős Szövetség a 114. országos bajnokságot, melyen vízre száll a teljes magyar mezőny, köztük azok is, akik hazánkat képviselik majd a közelgő világversenyeken. Az idén 120. születésnapját ünneplő szövetség azért választotta helyszínnek a Velencei-tavat, mert a megszokott szegedi pályán - július utolsó hetében - Sárkányhajó-világbajnokságot rendeznek, így a Maty-ér foglalt.

Az országos bajnokság már nem válogató a versenyt követő nemzetközi megmérettetésekre, hiszen az elnökség már korábban elfogadta az U23-as, az ifjúsági világbajnokságra és a Jeunesse-kupára jelölt versenyzők névsorát. A felnőtt vb-n induló csapatot, az országos bajnokság alatt – de nem az ott elért eredmények alapján – jelöli ki a szövetség elnöksége. A négynapos felnőtt, utánpótlás, masters és paraevezős országos bajnokságon ezer versenyző - mintegy kettőezer-ötszáz beülő – indul az érmekért.

Az ob után a legkevesebb pihenő az U23-s csapatnak jut, hiszen Ausztriában, Linz-Ottensheimben, július 24-én kezdődik a világbajnokság, ahová július 23-án kedden indul a küldöttség.