Átigazolás

Nagy nehezen bejelentette a PSG Cavani megszerzését

Több mint kétórás késéssel az eredetileg meghirdetett időponthoz képest, de bejelentette Edinson Cavani leigazolását a PSG elnöke, Nasszer al-Khelaifi.

Amint arról korábban beszámoltunk, Cavani 63 - egyes források szerint 64 - millió euróért cserébe lett a párizsiak játékosa.

"Örömmel jelenthetem be, hogy öt évre érkezett a PSG-hez" - mondta a klubelnök. "Az ő érkezése is bizonyítja, hogy a klub képes a világ legjobbjait magához csábítani."

Cavani öt évre aláírt a PSG-hez - Fotó: psg.fr

"Nagyon csábítóak az itteni tervek. Ez nekem való, mert én mindig győzni szeretnék. Rengeteg játékos szeretne ehhez a klubhoz jönni. A világ legnagyobbjai között van az együttes, amely a Bajnokok Ligájában is a győzelemért küzdhet" - dicsérte az uruguayi játékos a klubot.

A 26 éves Cavani a Dunáról elnevezett Danubióban kezdte a karrierjét hazájában, majd 2007-ben igazolt a Palermo együtteséhez. Ott eleinte küzdenie kellett a kezdőcsapatbeli helyért, de Amauri távozása után, a 2008-09-es idénytől biztos volt a pozíciója, és a gólgyártást is elkezdte.

2010-ben, először kölcsönbe került a Napoliba, ahol egyértelműen új szintre lépett, hiszen három ott töltött évében 26, 23 és 29 találatot szerzett bajnoki mérkőzéseken. 2012-ben a csapattal megnyerte az Olasz Kupát, a legutóbbi idényben pedig második helyen végzett a Serie A-ban.

Korábbi hírek szerint a csatár megegyezett a fizetéséről a Chelsea-vel, amely azonban nem volt hajlandó kifizetni a 63 millió eurós kivásárlási árát, így a korábbi edzőmizéria közepette várakozó, majd Laurent Blanc kinevezése után magát aktivizáló PSG lett a befutó.