A Mladoszt Podgorica elleni kiesés egyértelművé tette, valami nincs rendben a Videotonnál. Fél éve még kis híján az Európa Liga legjobb 32 csapata közé jutottak, épült a koncepció, a tulajdonos, a vezetőedző és a csapat is három éves ciklusban gondolkodott, amelynek végállomása a BL főtáblája kellett volna, hogy legyen. Volna, mert Sousa hirtelen, családi okokra hivatkozva távozott, és bár ajánlott maga helyett utódot, az általa felépített csapat néhány hónap alatt kártyavárként omlott össze.

A székesfehérvári csapat felemelkedése 2009-ben kezdődött, ekkor vásárolta meg a klubot működtető gazdasági társaságot Garancsi István. A korábban gyengélkedő, folyamatosan adósságokban úszó gárda a következő évad elején már komoly célokat tűzött maga elé, szeretett volna a bajnokságban nemzetközi indulásra feljogosító helyen végezni. Garancsi vállalta, hogy állja az adósságrendezéssel kapcsolatos cehhet, de már rövid távon is az volt az elképzelése, hogy piaci alapon tudja működtetni a csapatot. A szakmai kérdések intézésével a sportigazgatónak kinevezett Mezey Györgyöt bízta meg, edzőnek pedig egy nagy nevű külföldi szakembert szeretett volna megnyerni.  Hiába kezelte azonban szinte kész tényként a sajtó Lothar Matthäus érkezését, a németek világbajnoka végül nem írt alá, a tulajdonos pedig jobb híján Mezeyre bízta a csapat irányítását.

Ebben az időszakban a klubnak még a sajtóval is rendezett volt a viszonya, a Matthäus-féle tárgyalásokról például meglepően őszintén és nyíltan beszéltek mindvégig, annál jobban fájhatott, amikor kiderült, mégsem jön létre a megállapodás. Másképp kezelte a klub az igazolásokkal kapcsolatos találgatásokat is, gyakorlatilag naponta merültek fel az újabb és újabb lehetséges kiszemeltek nevei, szó sem volt olyan hermetikus elzártságról, mint manapság, amikor a klub a hivatalos bejelentésig semmilyen értesülést nem kommentál.

A csapat folyamatosan erősödött, sorra szerezte meg komoly pénzekért az olyan ismert és elismert hazai játékosokat, mint Lipták, Vaskó, Gosztonyi, vagy épp Lencse. Utóbbiért nem kevesebb, mint 800 ezer eurót szurkoltak le - abban a szezonban egyébként összesen több mint két millió eurót költött a csapat az érkezőkre, ami magyar viszonylatban egészen irreális összegnek számított.

A bajnoki cím elsőre így sem lett meg, igaz, az európai kupaporondra azért kiléphetett a Vidi. Ott azonban a szlovén Maribor már az első körben oktatta, a fehérváriaknak esélyük sem volt a továbblépésre. Állítólag ekkor döntötte el Garancsi, hogy a klubnak túl kell lépnie Mezeyn, és külföldi edzőbe kell helyezni a bizalmát, mert csak így érhetőek el nemzetközi sikerek.

A veterán szakember pozícióját az sem erősítette, hogy csapata a bajnoki rajton botrányos játékkal rukkolt elő a Siófok ellen, és a két, összesen cirka egy millió euróért igazolt svéd játékos, Mutumba és Djordjic sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mivel a két légiós leigazolását Mezey személyesen szorgalmazta, besülésükben Garancsi a szakmai munka zsákutcáját látta.

A csapat az idény végén így is megnyerte a bajnokságot, de Mezeyt ez sem tudta megmenteni, a kupadöntő előtt néhány nappal bejelentették távozását, utódja pedig a korábbi világklasszis játékos, Paulo Sousa lett.

A portugál kinevezésével új korszak kezdődött. A költekezés leállt, a szakmai vezetést valódi kontroll nélkül a kezébe kapó Sousa pedig úgy gondolta, nem a magyar piacról kell megerősíteni a csapatot. Sőt, a korábban súlyos eurószázezrekért beszerzett hazai sztárok varázsütésre távozni kezdtek a csapattól, eladásukat pedig a klub nem kezelte a legprofibb módon.

A válogatott Lázár Pálért még ugyan kaptak pénzt (a Samsunspor 600 ezer eurót utalt a fehérvári klubkasszába), de Lipták, Horváth Gábor, Szakály, Hídvégi, Andics és Djordjic is ingyen távozott. A közel egy millió euróért megszerzett Lencsét is csak kölcsönbe sikerült elsózni, pontosan úgy, ahogy a válogatottban időközben alapemberré vált Elek Ákost, aki után egy fillért sem láttak Székesfehérváron. A csapat legnagyobb értéke, a gólkirály André Alves szintén áron alul hagyta ott a Vidit, igaz, ő időben közölte, nem lesz hajlandó meghosszabbítani szezon végén lejáró szerződését. A kiadási oldalon ugyanakkor csupán Mitrovics 260 ezer, és Kovács István 500 ezer eurós (ő fél évvel később, januárban csatlakozott a csapathoz) vételára állt, rajtuk kívül csak és kizárólag ingyen hozott játékosokat Sousa. Igaz, mivel remek kapcsolatai és pazarul csengő neve garanciát jelentett a szakmában, Caniera, Tóth Balázs vagy épp Filipe Oliveira személyében így sem tucatlégiósok álltak kötélnek.

Ez változott meg varázsütésre a portugál távozásával. A tavalyi Európa Liga-csoportkörbe jutással Garancsi ráadásul részben elérte célját, úgy tűnt, a csapat fenntartható, és ami még ennél is fontosabb, finanszírozható fejlődési pályára állt, mindezt úgy, hogy már nyoma sem volt a Mezey-féle szezonokban jellemző milliós átigazolási végösszegeknek. A gyeplő lazult, a korábban alapembernek számító Sándor György (kölcsönbe, de szép összegért), Renato Neto, vagy a szintén sokat játszó Walter egyaránt távozott, az értük kapott pénzt viszont egyáltalán nem forgatta vissza a klub, az új edző, José Gomes csak kölcsönbe kapott játékosokat.

Ez a tendencia folytatódott ezen a nyáron is, a Vidi eddig egyetlen fillért sem költött átigazolásokra. Igen ám, csakhogy amíg korábban Sousa nevének köszönhetően olyan szabadon igazolható játékosok is aláírtak, mint Caneira, Kaká vagy Oliveira, most mindössze a portugál másodosztályból, és az élvonal alsóházának cseresorából sikerül erősíteni.

Eközben ráadásul a csapatjáték is akadozott, tavasszal José Gomes keze alatt fordulóról fordulóra, fokozatosan esett szét a gárda. A mélypont az áprilisi Ligakupa-döntő volt, ahol hazai pályán gurított nekik egy ötöst a Ferencváros, de a vérrel-verejtékkel, és nagyon hullámzó játékkal behúzott bajnoki ezüst sem derítette különösebben jó kedvre a szurkolókat.

Egyértelmű, hogy a csapat szerkezetében hatalmas lyukak tátonganak, nincsen balhátvéd (a sérülése előtt kiváló Stopira csak árnyéka önmagának, Mamaduról jobb nem is beszélni), a távozó Mitrovics pótlása nem sikerült, gólt rúgni pedig egyedül Nikolics képes a keretből. A szerb-magyar csatár mellé ugyan érkezett Zé Luis, aki a Braga tartalékja volt a tavalyi évadban, de a váltás így is egyértelmű: pénzt már senkiért nem ad a Vidi, kizárólag a szabadon igazolható játékosok közül mazsoláznak.

Közben viszont olyan, magyar viszonylatban egyáltalán nem rossz játékosok, mint Lencse László, partvonalon kívül találták magukat. A csatárt ráadásul eladni sem tudja a klub, a Vidi által kért 300 ezer eurót ugyanis minden érdeklődő sokallja érte, de játszatni sem fogják - igaz, hivatalos magyarázat nincs a mellőzésére. Szurkolói pletykák szerint a támadó még Sousával veszett össze, de mivel Gomes sem adott neki egyetlen percnyi lehetőséget sem, elképzelhető, hogy Garancsival van konfliktusa.

Kleinheisler, Zsótér, Kovács, Szolnoki vagy épp Gyurcsó folyamatos szerepeltetése feloldhatná a jelenlegi patthelyzetet, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy a portugál szakvezetés túlzottan sok magyar fiatalban gondolkodna. A Mladoszt elleni visszavágón összesen öt hazai játékos volt a kezdőcsapat tagja, de Tóth Balázs és Nikolics már biztosan nem a jövő embere, Gyurcsó és Szolnoki pedig gyenge volt, és ugyanúgy nem tudta hozni magát, mint a szupertehetségnek kikiáltott Kovács István. Szintén szembeötlő, hogy a korábban nemzetközi színtéren is remeklő játékosok (Stopira, Vinícius, Oliveira, Nikolics) teljesen formán kívül vannak, a tavasz folyamán fokozatosan eresztettek egyre lejjebb és lejjebb.

A klub egyelőre hivatalos csatornán keresztül semmilyen formában nem kommentálta a csütörtöki kínos zakót, a vezetőedző, José Gomes azonban úgy nyilatkozott, nem elképzelhetetlen, hogy a csapat még jó néhány játékosától megválik az átigazolási időszakban.