Bulvár

Neymart kiengedték a kórházból a mandulaműtét után

  • VNA

Elővigyázatosságból egy nappal később engedték csak ki a kórházból a mandulaműtéten átesett Neymart.

Vasárnap kiengedték a kórházból mandulaműtéte után a Barcelona labdarúgó csapatának új igazolását,  a brazil Neymart. A Folha de Sao Paulo brazil napilap információja szerint eredetileg szombaton kellett volna hazamennie a 21 éves klasszisnak, akit a válogatott csapat mellett dolgozó orvos, Augusto Cesar Lima döntése értelmében egy nappal tovább tartottak bent orvosi felügyelet alatt.

Neymar még pénteken adott ki közleményt egészségi állapotáról, amelyben jelezte, hogy jól van és a gyógyulási folyamat az eredeti tervek szerint halad. A Konföderációs Kupa legjobb játékosának megválasztott brazil labdarúgó augusztus másodikán léphet először pályára a katalán csapat színeiben, amikor a Barcelona éppen korábbi csapatával, a Santosszal találkozik barátságos mérkőzés keretében.