Futsal

Egy nehéz és két selejtezős ellenfelet fogad a Győr

  • MTI

A magyar bajnok Győr a grúz Iberia Star Tbilisi együttesét, valamint két selejtezőből érkező ellenfelet fogad majd az UEFA Futsal Kupa első csoportkörében.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapjának beszámolója szerint a kupasorozat előselejtezőjében nyolc csoportban 29 csapat küzd a továbbjutó helyekért. A következő körben a Győr csoportjához a D (amelyben az izraeli Asa Ben Gurion, a bosnyák Tango Sarajevo és a walesi Wrexham Futsal Club szerepel), valamint az E (a macedón MF Zelezarec Skopje, a bolgár Grand Pro Varna, az örmény FC Shahumyan Yerevan és az andorrai  FC Encamp együttesével) legjobbja csatlakozik majd.

Az október 1. és 6. között sorra kerülő győri tornáról az első kettő jut majd az elitkörbe, a Győrnek tavaly ez sikerült, de a négyes döntőről lemaradt, míg az Iberia Star Tbilisi - amely eddig mind a 13 kiírásban részt vett - ott volt a final fourban, de csak negyedikként zárt.