Átigazolás

Kurucz Péter a Fradiban folytatja - hivatalos

A Ferencváros szerződtette a többszörös utánpótlás-válogatott, Angliát is megjárt kapust, Kurucz Pétert, aki a legutóbbi szezont Siófokon töltötte.

"Klubunk a mai nap folyamán mindenben megegyezett Kurucz Péterrel, így a 25 éves kapus a Ferencvárosban folytatja pályafutását" - olvasható a fradi.hu-n.

A 193 centiméter magas játékos az Újpestnél nevelkedett, majd előbb Tatabányán, ezt követően pedig az angol West Ham United együttesénél volt kölcsönben. A londoni csapatnál végleg szerződtették őt, 2009. december 5-én a Premier League-ben is pályára lépett, a Manchester United ellen vetették be.

A 2011-12-es szezont az angol harmadik ligás Rochdale gárdájánál töltötte, 11 mérkőzésen lépett pályára, és négy alkalommal is megőrizte kapuját a góltól. Ezt követően hazatért, és a tavalyi idényt végig védte a Siófokban, ahol kiválóan teljesített, neki köszönhetően a Balaton-partiak az utolsó pillanatig reménykedhettek a bennmaradásban.

Kurucz a zöld-fehérek második nyári szerzeménye, csütörtökön a holland Heerenveentől érkező Arsenio Valpoort írt alá.