Olasz foci

Menekülnek a sztárok a Serie A-ból?

  • P. Kele János

Cavanit a Chelsea, Joveticet az Arsenal, Murielt az Atletico Madrid csábítaná el Olaszországból, miközben az is megeshet, hogy De Rossi- és Milito-féle klasszisok buknak bele túl borsos szerződésükbe. A Serie A-ból valósággal menekülnek a sztárok, utánanéztünk, vajon hol, milyen tényezők motiválhatják a klubváltást.

Amióta elvesztette negyedik BL-helyét, szinte folyamatosan áramlanak ki a legjobb futballisták az olasz bajnokságból, a tendenciát ráadásul jelentősen gyorsítja, hogy a tradicionális nagy csapatnak számító Inter és Milan is jelentős megszorításokat hajtott végre az utóbbi években. Az Ibrahimovic és Thiago Silva tavaly nyári, illetve Wesley Sneijder idén téli távozása után valódi világklasszis nélkül maradó liga átigazolási piacán idén sem várható változás, sőt, könnyen meglehet, hogy legpiacképesebb labdarúgóiktól ismét kénytelenek lesznek megválni a csapatok.

A Napoli elnöke eladná Cavanit

Miután Radamel Falcao aláírt a Monacóhoz, Robert Lewandowski pedig szinte biztosan ugyanezt teszi majd a Bayern Münchennel, tulajdonképpen Edinson Cavani maradt az egyetlen olyan klasszis csatár a piacon, akinek még kérdéses a jövője. A Napoli elnöke, a karizmatikus Aurelio de Laurentis ráadásul nem is borzad el különösebben a gondolattól, hogy elveszítheti három szezon alatt nem kevesebb, mint 104 gólt pörkölő támadóját, hiszen a minap maga jelentette ki, az uruguayi 63 millió euró ellenében mehet, amerre lát.

A déliek prezidentéje abból a szempontból ráadásul nagyon is kellemes helyzetben van, hogy valósággal dübörög a piac. Európa legtöbb gazdag csapatánál jelentősen átalakulnak a keretek, ami a kontinens jó részén kapóssá teheti Cavanit. Ha hihetünk a közkeletű pletykának, miszerint tavaly nyáron a Zenit már ajánlott 55 millió eurót a támadóért, aligha lehet kétséges, lesz olyan gárda, amelyik hajlandó akkora összeget áldozni Cavani játékjogáért, amekkora a klasszis szerződésében kivásárlási árként szerepel.

Az is igaz ugyanakkor, hogy a Napolinak nem kell feltétlenül megválnia a csapat örökös góllistájának harmadik helyén álló csatártól. Az együttes hat éve folyamatosan profitot termel, ami még úgy is rendkívülinek számít Európában, hogy tudjuk, a déliek fizetési csekkjei meg sem közelítik az igazi nagy csapatok büdzséjében szereplő értékeket. A csapat Cavani góljainak köszönhetően három év alatt immáron másodszor jutott be a BL csoportkörébe, ahol ráadásul már egy olyan rutinos, nem mellesleg pedig valódi kupaspecialistának tekintett edző vezetheti őket sikerekre, mint Rafa Benítez. A két évvel ezelőtti bronzéremhez képest a bajnokságban is megfigyelhető az előrelépés, a Nápoly ugyanis idén a Juventus mögött másodikként zárta a pontvadászatot, ami megkönnyítheti a még nevesebb játékosok leigazolását. Ki kell mondani, ez a Napoli bizony bajnokesélyes – a kérdés csak az, vajon Cavanival, vagy az érte kapott több mint 60 millió eurónyi készpénzzel van nagyobb sansza megszorongatni az egyeduralomra törő Juventust.

Laurentis nagyon arra hajlik, hogy utóbbival, példaként pedig a Juventus 2001 nyári mercatóját említi, amikor a torinóiak arra használták a Zinedine Zidane (és Pippo Inzaghi) értékesítéséből befolyó nem kevés bevételüket, hogy fedezzék olyan klasszisok klubhoz csábítását, mint Gigi Buffon, Lilian Thuram, Marcelo Salas, vagy épp Pavel Nedved. Ez a fajta vabank játék a következő évadban bajnoki címet ért a Juvénak, kérdés, hogy vajon Laurentis képes lenne-e ugyanolyan okosan beosztani a Cavaniért kapott több zsáknyi pénzt, ahogyan annak idején a zebrák tették a Zidane után besöpört milliókkal. Kiszemeltek mindenesetre már akadnak, Cavanit az elnök szerint a Bayerntől elvágyódó Mario Gomez, a Mourinho által értékesíteni próbált Fernando Torres, vagy a Citynél a vártnál szürkébben teljesítő Edin Dzeko is kiválóan pótolná, és akkor még mindig maradna forrás olyan kisebb nevek hálóba pakolásához, mint Nainggolan, Ramires, Agger, Rami, vagy épp a Barcánál megbukó Alexis Sánchez.

Jovetic: Juventus, vagy Arsenal?

Amikor tavaly kis híján kipottyantak az A ligából, a Fiorentina vezetői ígéretet tettek Stevan Joveticnek: ha egy év múlva még mindig távozni akar a csapattól, nem fognak az útjába állni. Nos, a helyzet azóta nagyjából változatlan, sőt, a bajnoki negyedik hely a támadó - sérülései miatt korábban kisebb csökkenésnek induló - piaci értékét is a helyére rántotta. A helyzet így pofonegyszerű, a Fiorentina minden bizonnyal el fogja adni montenegrói ászát.

A kérdés már csak az, vajon a firenzeiek mennyire kötik majd az ebet a karóhoz, vagyis milyen áron lennének hajlandóak lemondani legnagyobb értékük játékjogáról. A madarak nagyjából 30 millió euró környéki összegről csiripelnek, ami, tekintve, hogy a támadó szerződése 2016-ig érvényes, nem is tűnik távolinak a realitásoktól. Ráadásul ne feledjük, Jovetic személyében egy olyan 23 éves játékost tisztelhetünk, aki amellett, hogy igencsak jelentős Serie A-rutinnal rendelkezik, már a nemzetközi kupákban is bőven letette a névjegyét.

Ehhez jön hozzá a tény, hogy a Fiorentina Vincenzo Montella munkája révén már korántsem tűnik annyira egyemberes csapatnak, mint a korábbi években. Ugyan Jovetic még mindig fontos sarokpontja a gárda játékának, de az elmúlt szezonban rajta kívül 15 másik csapattársa is fel tudott iratkozni a házi góllövőlistára, ami jelzi, már a támadások sem feltétlenül a montenegrói klasszis egyéni megoldásaira épülnek. A tendenciák alapján valószínűnek tűnik tehát, hogy a toszkán klub megkéri majd Jovetic árát, de ha valaki egy harmincmilliós csekk kíséretében előáll a farbával, aligha fogják melegebb éghajlatú tájakra zavarni.

Annál is inkább, mivel a spájzban már ott pihen a crnagorác utódja – igaz, egyelőre alaposan behűtve. Arról a Giuseppe Rossiról van szó, aki télen az alaposan lerabolt Villarreal kötelékéből érkezett Toszkánába, és bár súlyos sérülése miatt még nem léphetett pályára új klubja színeiben, a képességei alapján abszolút alkalmas Jovetic pótlására. A kérdés csak az, hogy megannyi komoly sérülés után végre egészséges tud-e maradni huzamosabb időre. Ha esetleg mégsem, a firenzeiek előtt még akkor is ott a lehetőség, hogy a montenegrói harminc milliós vételárának egy részét visszaforgassák a transzferpiacba.

Jovetic legkitartóbb kérője egyébként éppen az a Juventus, amelyik az idei szezonban pontosan úgy a 4-3-3 és a 3-5-2 között vacillált, mint Montella Fiorentinája – vagyis a montenegrói klasszisnak vélhetően nem kerülne különösebben sok időbe a torinói beilleszkedés. A váltás ellen tulajdonképp csak egyetlen érv, a Juve és a Fiorentina szurkolói között évtizedek óta fennálló esztelen gyűlölködés szól, no meg az a kósza pletyka, hogy a Jovetic játékáért évek hosszú sora óta rajongó Arséne Wenger ezen a nyáron végre hajlandó lesz mélyebben a bukszájába nyúlni. Érdeklődik még a Chelsea, a City és a PSG is.

További sztárok is távozhatnak

Az, hogy az Inter fokozatosan leépítené az őt 2010-ben csúcsra juttató generációt, már két éve nyílt titok, ám a folyamat csak most fordulhat a célegyenesbe. A frissiben kinevezett Walter Mazzari ugyan kijelentette, hogy a gárda sikerességének biztosításához szüksége van rutinos játékosokra, a vezetőség azonban továbbra is a takarékoskodást tekintené az elsődleges szempontnak. Ennek szellemében Diego Militónak és Esteban Cambiassónak is fizetéscsökkentést ajánlott fel a klub, amit az érintettek vagy elfogadnak, vagy átadólistára kerülnek. Hasonló a helyzete Christian Chivunak és Dejan Sztankovicsnak is: előbbi vélhetően így is marad, utóbbiért viszont már be is jelentkezett két MLS-csapat.

A Románál Daniele de Rossi hatalmas fizetése a legnagyobb gond, pontosabban az a csapnivaló teljesítmény, amit a középpályás tavaly tavaszi szerződéshosszabbítása óta bemutat. A nettó mintegy hat millió eurónyi honoráriumával a liga legjobban fizetett játékosának számító de Rossi távozására viszont így is kicsi az esély – ha csak a farkasok vélhetően a jövő hét folyamán kinevezendő edzője (a pletykák szerint Rudi García, Laurent Blanc és Marcelo Bielsa az esélyesek) másképp nem dönt. A középpályás iránt korábban komolyabban érdeklődő Manchester City viszont épp a héten szerezte meg a Sahtartól azt a Fernandinhót, aki éppen de Rossi posztján érzi magát a legjobban.

A Milannál Massimiliano Allegri megerősítésével az alapok ugyan maradnak, de egy-két személyi változás mindenképp várható a keretben. A tavalyi évadban berobbanó, idén viszont többnyire poszton kívül és csapnivalóan játszó Kevin-Prince Boateng állítólag távozhat a csapattól, de a szezon első felében villogó Stephan El-Shaarawy iránt is nagy az érdeklődés: a Manchester City a pletykák szerint 40 millió eurót sem sajnálna a támadó játékjogáért.

A kupagyőztes Lazio legnagyobb ásza, Miroslav Klose ugyan egészen biztosan marad a strandkorlát-kék fővárosi csapatnál, de könnyen elképzelhető, hogy a brazil játékmester, Hernanes a váltás mellett dönt. Az irányítóként és védekezőbb szerepkörben is bevethető egykori Sao Paulo-játékos iránt állítólag a Milan és több Premier League-csapat is kitartóan érdeklődik, a június 15-én kezdődő Konföderációs Kupa pedig komolyabban megdobhatja az árát is.

Az ismét a nemzetközi kupákig menetelő Udinese rutinos sztárok helyett egy újabb csiszolatlan gyémántot bocsájthat áruba: az Atlético Madrid állítólag már meg is egyezett a friuliak fiatal dél-amerikai csillagával, Luis Muriellel. Az új Alexis Sancheznek és Falcaónak is kikiáltott kolumbiai támadó ára akár 20-25 millió euró környékére is emelkedhet, hála a mögöttünk hagyott évadban szerzett 11 bajnoki góljának.