Roland Garros

Erraninak Radwanskával, Williamsnek magával kellett nagyot küzdenie

Sara Errani és Serena Williams küzdenek meg a francia nyílt teniszbajnokság női egyesének egyik elődöntőjében, miután előbbi Agnieszka Radwanskát, utóbbi Szvetlana Kuznyecovát győzte le kedden.

Úgy tűnt, Williams nagyon könnyen továbbjuthat, mindössze 28 perc alatt megnyerte az első szettet, amelyben kétszer is elvette Kuznyecova adogatását, rengeteg pontot nyert fogadóként, és szórta a nyerőket. A második játszmában viszont óriásit zuhant a játéka, a nyerők helyett ki nem kényszerített hibákat ütött, és korán nagy előnyhöz engedte orosz ellenfelét. Kuznyecova hárombréknyi előnyéből ugyan lefaragott, de arra már nem volt esélye, hogy ebben a szettben befejezze a mérkőzést.

Serena Williams a Roland Garros negyeddöntőjében Szvetlana Kuznyecova ellen 2013-ban.

Sőt, Kuznyecova a döntő játszmát is jobban kezdte, azonnal brékelt, majd három labdája volt ahhoz, hogy 3:0-ra vezessen. Williams azonban nagyot küzdve megakadályozta ezt, és rövidesen már ő volt 3:2-es előnyben. Kiegyensúlyozottabbá vált, így el is tudta venni a korábbi kétszeres Grand Slam-győztes adogatását, előnyét pedig végigvitte, és 6:3-mal lezárta a meccset.

A nap másik női mérkőzésén a tavaly döntős Sara Errani is jól kezdett Agnieszka Radwanska ellen, de a lengyel is belerázódott a mérkőzésbe, és brékhátrányból vissza tudott zárkózni. Az első játszma hajrájában azonban újra az olasz volt agresszívebb és pontosabb, így 6:4-gyel került előnybe.

A folytatásban még élesebbé vált a küzdelem. Adogatóként egyikük sem parádézott, szerváik után egyikük sem nyerte meg a pontok felét sem, így négy-négy bréket láthattak a nézők a Philippe Chatrier stadionban. Rövidítés döntötte el végül a szettet, ami szintén kiélezett volt, Errani végül 8-6-ra tudta megnyerni a tie-breaket, ezzel pedig az övé lett a továbbjutás is.

Roland Garros
negyeddöntő
nők:
Errani (olasz, 5.)-Radwanska (lengyel, 4.) 6:4, 7:6 (8-6)
S. Williams (amerikai, 1.)-Kuznyecova (orosz) 6:1, 3:6, 6:3