Kiadvány

Angolul is megjelenik Szöllősi György Puskás-könyve

A Ringier és a brit BackPage Press kiadóvállalat megállapodásának köszönhetően Szöllősi György Puskás című könyve angol nyelven is megjelenik.

A Ringier szerdai közleményéből kiderül, hogy a kötetet Nagy-Britanniában megjelentető kiadót 2009-ben alapították, és kifejezetten magas minőségű sportkiadványokra fókuszál. Ennek egyik példája a tavaly megjelent, Barca - A világ legjobb csapatának története címet viselő mű, amely elnyerte a Futballszurkolók Szövetségének Év könyve elismerését, továbbá két kategóriában is jelölték a Brit Sportkönyvek Díjára.

A Puskás-könyv először még az Aranycsapat legendájának életében, 2005-ben jelent meg Magyarországon a Ringier kiadásában, a Nemzeti Sport könyvek sorozat nyitó köteteként. Azóta két további kiadást ért meg, legutóbb 2011 karácsonyára került a boltokba Sir Alex Ferguson, a Manchester United idén visszavonult legendás vezetőedzőjének előszavával, illetve egy újabb fejezettel és új fotókkal kiegészülve.

"A küszöbön álló angol kiadás mérföldkő azon az úton, amelyet végig kell járnunk, hogy Puskás Ferenc az őt megillető helyre kerüljön a huszadik század kultúrtörténetében" - mondta Szöllősi, aki jelenleg a FourFourTwo futballmagazin magyarországi kiadásának főszerkesztője és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs igazgatója.