Vívás

Csökkentett vívóidő, színes ruhák, lézerkard - mi jöhet még?

  • VNA

A vívók nem szeretnénk a birkózás sorsára jutni, így "előre menekülve" már most megpróbálják szabályaikat modernizálni.

A birkózóknál az utóbbi hónapokban láttuk, hogy az olimpiai programban maradás igénye olykor drasztikus változásokat is képes kiharcolni. Számos olyan sportág van (öttusa, kajak-kenu, stb.), amelynek az ötkarikás léte egyelőre még nincs komoly veszélyben, ugyanakkor vezetői előre menekülve szeretnék megőrizni helyüket az olimpiai programban. Ebbe a csoportba tartozhat a vívás is, amely hamarosan szintén komoly változásokat hozhat saját szabályrendszerében. Erről beszélt legalábbis a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) főtitkára, az 1980-as moszkvai olimpián győztes Frédéric Pietruszka egy angol internetes portálnak adott nyilatkozatában.

A modernizáció jegyében a tervek szerint a menetek hosszát hamarosan háromról kettő percesre csökkentenék le. "Azt vettük észre az utóbbi időben, hogy a menetek utolsó percében aktívabbak a versenyzők és akkor történik az akciók nagy része" - nyilatkozta Pietruszka, majd hozzátette, hogy az elképzelések szerint a 2013/14-es évadban még teszt jelleggel futtatnák ezt a módosítást, a 2016-os riói olimpián pedig már ilyen szabályrendszerben zajlanának a vívómérkőzések. A sportágat megújító folyamatok része lehet, hogy az eddigi fehér vívóruházatot színesebb ruhák válthatják fel, igaz ennek a gyakorlatban történő megjelenése inkább a következő olimpiai ciklusra tehető csak. A vívósport vezetői szeretnék elérni, hogy a találatok a nézők számára is jobban követhetőek legyenek - egyes szakértők ennek kapcsán már a lézeres fegyverek használatát is vizionálják.

"A lézeres megoldások használata most még távoli elképzelésnek tűnik, de nekünk már most azon kell gondolkoznunk, hogy a sportágunk miként fog kinézni húsz év múlva" - hűtötte le a kedélyeket az 59 esztendős sportvezető, aki december óta tölti be a FIE főtitkári tisztét. A Nemzetközi Vívószövetség az augusztusi budapesti világbajnokságon ünnepli centenáriumát. A vívás azon kevés nyári sportág közé tartozik, amely már az 1896-os athéni játékokon is szerepelt és azóta valamennyi ötkarikás eseménynek részese volt.