La Liga szubjektív

Vilanovával folytatnák, de elkészült a B-terv Barcelonában

Barcelonában abban bíznak, hogy Tito Vilanova vezetőedző nyáron jó erőben és egészségesen folytathatja munkáját a csapat élén. A katalán vezetők azonban a legrosszabbra is felkészültek, a spanyol labdarúgó-bajnokság 36. fordulója után már a lehetséges utódokat szemlézik.

Barca

Miközben a Barcelona vasárnap a jól megérdemelt bajnoki címét ünnepelte a Camp Nouban a katalán klub vezérei már különböző verziókat készítettek a jövőre nézve. Sandro Rossel elnök és Andoni Zubizarreta sportigazgató eltökélt Tito Vilanova vezetőedző mellett, vele képzelik el a folytatást, de legalább ennyire elővigyázatosak. Egy B-verziót is felvázoltak, mert nem akarnak úgy járni, mint idén, amikor decembertől márciusig a másodedző irányította a csapatot. Jordi Roura munkájára nem volt panasz, de a csapatot lelkileg megviselte Vilanova hiánya, Lionel Messi szerint kemény időszakon mentek keresztül. Vilanovának decemberben - 2011 után másodszor - rákos daganatot diagnosztizáltak a fültőmirigyében és habár sikeres volt a New York-i kezelése, Barcelonában a legrosszabbra is megpróbálnak felkészülni, nevezetesen arra, ha a tréner állapota ismét rosszabbra fordulna.

Vilanova a napokban ismét New Yorkban járt kontrollvizsgálaton és a sport.es című katalán lap szerint jelen pillanatban megjósolhatatlan, hogy milyen állapotban lesz a szeptemberi bajnoki nyitányon. Természetesen mindenki a legjobb forgatókönyvben bízik, de úgy hírlik, a vezérek már felvették a kapcsolatot néhány lehetséges utóddal. A sport.es úgy tudja, hogy beszéltek azzal a Manuel Pellegrinivel, akit a Manchester Cityvel hozott kapcsolatba a nemzetközi sportsajtó. A Barca vezetői közölték a chileivel, hogy Vilanova betegsége esetén a katalán csapat kispadja is opciót jelenthet számára. Mindez azt sejteti, ha Vilanova állapota romlik, akkor Barcelonában azonnal lépni fognak. A klubnak olyan edzőre van szüksége, aki 100 százalékosan a csapatra koncentrálhat.

Amíg az első három helyet már lefoglalták a spanyol bajnokságban, addig a negyedik, Bajnokok Ligája-selejtezőt érő pozícióért még keményen csatáznak. Két fordulóval a vége előtt a Real Sociedad csak jobb gólkülönbségével előzi meg a Valenciát. Előbbi hétvégén a Real Madridot fogadja és a Deportivo otthonában zár, utóbbi pedig a Granadát látja vendégül és Sevillában fejezi be a versenyt.

Ahogyan arra számítottunk, két körrel a zárás előtt teljesen nyílt a kiesés elleni küzdelem. A Celta Vigo négy, a Mallorca három, a Zaragoza pedig egy pont hátrányban van a bennmaradást jelentő 17. helytől, vagyis a Deportivo sem nyugodhat meg. A 16. Osasuna szintén izgulhat, hiszen mindössze két ponttal lóg ki a veszélyzónából.

Madridban eközben hivatalosan is bejelentették, hogy José Mourinho a szezon végén távozik a Realtól. Tűzijátékot nem rendeztek a fővárosban, de jelen pillanatban biztosan azok vannak kevesebben, akiknek könny szökött a szemükbe a hír hallatán - ha más nem örömkönny.

La Liga
36. forduló
Mallorca-Betis 1-0 (1-0)
Gól: Hemed (21.)
 
Levante-Rayo Vallecano 2-3 (0-1)
Gól: Acquafresca (52.), Iborra (86.), ill. Piti (20., 72. - 11-esből), Vázquez (56.)
 
Deportivo-Espanyol 2-0 (0-0)
Gól: Gama (50.), Oliveira (90.)
 
Zaragoza-Bilbao 1-2 (1-0)
Gól: Postiga (14.), ill. Llorente (80.), Gomez (90.)
 
Barcelona-Valladolid 2-1 (2-0)
Gól: Pedro (21.), Valiente (42., öngól), ill. Perez (89. - 11-esből)
 
Getafe-Valencia 0-1 (0-1)
Gól: Mathieu (44.)
 
Granada-Osasuna 3-0 (1-0)
Gól: El Arabi (23.), Siqueira (80.), Buonette (90.)
Kiállítva: Nano (79., Osasuna)
 
Sevilla-Real Sociedad 1-2 (1-2)
Gól: Rakitic (10.), ill. Rakitic (16., öngól), Agirretxe (24.)
Kiállítva: Reyes (57., Sevilla)
Tabella
1. Barcelona 36 30 4 2 109 39 94
2. Real Madrid 36 25 6 5 96 37 81
3. Atlético Madrid 36 22 6 8 62 30 72
4. Real Sociedad 36 17 11 8 66 46 62
5. Valencia 36 18 8 10 63 50 62
6. Malaga 36 15 9 12 49 45 54
7. Betis 36 15 7 14 52 55 52
8. Rayo Vallecano 36 15 4 17 46 63 49
9. Sevilla 36 13 8 15 53 49 47
10. Getafe 36 13 8 15 42 53 47
11. Espanyol 36 11 11 14 43 49 44
12. Athletic Bilbao 36 12 8 16 42 62 44
13. Valladolid 36 11 10 15 47 52 43
14. Levante 36 11 9 16 38 56 42
15. Granada 36 10 9 17 35 53 39
16. Osasuna 36 9 9 18 29 45 36
17. Deportivo 36 8 11 17 46 66 35
18. Zaragoza 36 9 7 20 36 55 34
19. Mallorca 36 8 8 20 39 70 32
20. Celta Vigo 36 8 7 21 34 52 31
Góllövőlista
46 gólos: Messi (Barcelona)
34 gólos: Ronaldo (Real Madrid)
28 gólos: Falcao (Atlético Madrid)
21 gólos: Soldado (Valencia)
20 gólos: Negredo (Sevilla)
Következik
La Liga, 37. forduló
Május 26., vasárnap
Getafe-Rayo Vallecano
Valencia-Granada
Osasuna-Sevilla
Real Sociedad-Real Madrid
Málaga-Deportivo
Espanyol-Barcelona
Real Valladolid-Celta Vigo
Atlético Madrid-Mallorca
Betis-Zaragoza
Bilbao-Levante
Valamennyi mérkőzés 20 órakor kezdődik.