Sportfogadás

Heti műsor - BL-döntő, Roland Garros, Monacói Nagydíj. Mi kell még?

Újabb, talán a szokottnál is eseménydúsabb hét áll a sport szerelmesei előtt, hiszen az elkövetkezendő hét napban kerül sor a várva-várt Bajnokok Ligája-döntőre, amelyet a Bayern München és a Borussia Dortmund játszik egymással. Emellett pedig jön a Monacói Nagydíj, illetve rajtol a Roland Garros is!

Bayern-Dortmund

Hétfő

Izgalmasan indul a hét, hiszen hétfőn több érdekes focimeccsre is sor kerül. Spanyolországban a Mallorca a Betisszel, Oroszországban az Anzsi a Lokomotivval csatázik, ráadásul rendeznek norvég, svéd illetve román bajnokikat is.

[1260259] 2013-05-20 22:00:00 Mallorca - Betisx;

 

A nap egyik legüdébb színfoltja egyértelműen a párizsi asztalitenisz-vb lesz, ahol a női páros és a férfi egyes döntőire kerül sor. Ha pedig az egyéni sportoknál tartunk, akkor mindenképpen meg kell említenünk azt is, hogy a teniszezők négy tornán mutatják meg magukat a héten, a férfiak Düsseldorfban és Nizzában, a hölgyek pedig Brüsszelben és Strasbourgban mérik össze tudásukat.

Kedd

A hét második napja amolyan nyárias lesz, hiszen a foci háttérbe szorul, azonban panaszra így sem lehet okunk. Egyrészt azért, mert folytatódik a Giro ’d Italia, méghozzá a 16. szakasszal, továbbá a kézilabda, illetve a vízilabda NB I-ben a férfiaknál döntőt játszanak, előbbi esetében a Veszprém és a Szeged a párharc második, míg utóbbinál az Eger és a Szolnok a harmadik mérkőzését játssza majd.

Szerda

Nagy nap lesz a szerdai a honi labdarúgás életében, mivel a Bozsik Stadionban ekkor kerül sor az amatőrök, illetve a profik Magyar Kupa-fináléjára, ahol a Martonvásár a Velencével, míg a Győr a Debrecennel találkozik. No persze a napi kínálat itt nem ér véget, hiszen Ukrajnában is kupadöntőre kerül sor, de fordulót rendeznek Szlovéniában, Szlovákiában, Szerbiában, Csehországban és Ausztriában is, vagyis a zavarosban halászóknak jó napjuk lehet…

[1451324] 2013-05-22 20:00:00 Debrecen - Győrx;

 

A kosárlabda-fanatikusoknak pedig szintén nagy nap lesz a szerdai, mivel a férfi NB I fináléja ekkor veszi kezdetét.

Csütörtök

Csütörtökön több fontos mérkőzést is rendeznek Európában, egyrészt a Hoffenheim és a Kaiserslautern egymás között igyekszik eldönteni a Bundesliga-tagság sorsát, másrészt pedig Belgiumban megkezdődik a rájátszás az Európa Liga-indulásért. Mindemellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a női Bajnokok Ligájában a Wolfsburg és a Lyon döntőzik, sőt, az U19-es Eb-selejtezők is folytatódnak.

[1454975] 2013-05-23 20:30:00 Gent - Standard Liegex;

 

Péntek

Habár a topligák nagy része szünetre vonult, a pénteki felhozatal olyan nagymértékben nem változott, ugyanis az ilyenkor szokásos alacsonyabb osztályú bajnokikat ugyanúgy megrendezik, csakúgy, mint két meccset az NB I-ben.

[1252618] 2013-05-24 17:00:00 Újpest - Haladásx;

 

Csapatsportok terén pénteken a röplabdára lesz érdemes odafigyelni, mivel mind a férfi, mind a női válogatott Moldovával játszik világbajnoki selejtezőt.

Szombat

Szombaton elérkezik az a pillanat, amelyre mindenki már a szezon elejétől vár, hiszen 20:45-től a Dortmund a Bayern Münchennel mérkőzik meg a Bajnokok Ligája fináléjában, amelyet természetesen a hatharom.com is élőben közvetít. További érdekesség, hogy szombaton kezdetét veszi a brazil bajnokság, azaz a Série A, vagyis nyáron sem maradunk minőségi foci nélkül.

[1439428] 2013-05-25 20:45:00 Borussia Dortmund - Bayern Münchenx;

 

Ha pedig ez sem lenne elég, akkor sem kell pánikba esnünk, mivel további érdekes események várnak ránk a hét utolsó előtti napján. Az atléták például New Yorkban egy Gyémánt Liga-verseny keretén belül mérik össze tudásukat. Érdemes kiemelni még a hazai vonatkozású eseményeket is, a női kézilabdázók a Magyar Kupában versenyeznek, a férfi kosárlabdázóknál a döntő második meccsére kerül sor, míg női röplabdázóink Albániával, a férfiak pedig Szlovéniával vívnak vb-selejtezőt.

Vasárnap

A hét utolsó napján a Ligue 1-ben és a Primera Divisiónban is teljes fordulót rendeznek, előbbiben az utolsót, utóbbiban pedig az utolsó előttit.

[1260278] 2013-05-26 20:00:00 Real Sociedad - Real Madridx;

 

A tenisz-rajongókis joggal várhatják a hét utolsó napját, mivel vasárnap elrajtol a szezon második GS-tornája, a Roland Garros.

A hét méltó zárása a Forma-1-esek Monacói Nagydíja lesz, amelyet a hatharom.com élőben közvetít!

A hatharom.com heti élő közvetítései
Dátum Sportág Esemény Kezdés
04.25. Labdarúgás Bayern München-Borussia Dortmund 20:45
04.26. Forma-1 Monacói Nagydíj, futam 14:00