Serie A

Bolognai győzelemmel tért vissza a Napoli a BL-be

Nagy meglepetésre egyetlen hazai győzelmet sem hozott az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulója. A vendégek közül három pontot kasszírozott Bergamóban a Juventus, Bolognában a Napoli, Sienában a Fiorentina és a nap rangadóján az Internazionale ellen a Lazio is. A nápolyiak ezzel bebiztosították az ezüstérmet, azaz jövőre biztos BL-indulók.

Bologna - Napoli

Nagy eredményt érhetett el Walter Mazzari csapata egy esetleges győzelemmel. A nápolyiak ugyanis a Milan korábbi sikere ellenére is bebiztosíthatták a második helyet, azaz az őszi biztos BL-indulást. Ehhez pont megfelelő volt az ellenfél: a Bologna utolsó öt meccsén ugyanis csak négy pontot tudott összeszedni, ráadásul a hétvégén Miroslav Klose és a Lazio révén egy hatost kapott.

Dejan Sztojanovicsnak most is volt dolga bőven; előbb Blerim Dzemaili kínálta meg egy bombával, majd Cavani lövésénél kellett biztosítania a sarkot. A szerb a második félidőben azonban háromszor is kapitulált: előbb Hamsik ágyúzta ki Dzemaili passzából a jobb felsőt (0-1), majd Cavani talált be a saját maga által kiharcolt tizenegyesből (0-2), végül Dzemaili fejezte be a melót a 67. percben, amikor is Cavani elpattanó labdáját terelte egy kontránál a hálóba (0-3).

A végén még Christian Maggio is betalált, igaz, lesről. Így is önfeledten ünnepelhetett azonban a világoskék társulat, amely egy évet kihagyva szerepelhet majd az ősszel újra az elitligában.

Atalanta - Juventus

Már a tavasz kezdete óta nyilvánvaló volt, hogy a mérkőzésnek nem sok tétje lesz; a Juventus rég bebiztosította már a maga számára a bajnoki címet, Germán Denisék pedig a pontlevonások ellenére is a bennmaradást. A tétnélküliségnek megfelelően nem volt sok helyzet a mérkőzésen egészen a 17. percig, amikor is Pirlo egyedül tőle elképzelhető labdájával meglepte a teljes bergamói védelmet, s hihetetlen pontossággal tálalt Matri elé. A csatár egy mozdulattal átvette a félpályát átrepülő labdát, majd ballal a kapus feje fölött a hálóba bombázott. 0-1!

A mérkőzésen később rengeteg alkalom lehetett volna még a gólok számának növelésére - a hazaik részéről Denis lőtte szét Buffont helyettesítő Storari kapufáját, illetve Biadini és Cigarini is egyenlíthetett volna; a másik oldalon De Ceglie csúszott el Padoin beadása mellett -, de az eredmény nem változott, s maradt az egyik félnek sem szorzó, sem osztó torinói győzelem.


 

Internazionale - Lazio

15 év után először volt sansza a Laziónak, hogy sikerrel vegye Inter pályaválasztása melletti kirándulást. Ahogy azt tippünkben is megírtuk, a hazaiakat krónikus sérüléshullám sújtotta; többek között Samuel, Nagatomo, Zanetti, Gargano, Sztankovics, Palacio és Milito sem léphetett pályára Andrea Stramaccioniéknál.

Ennél fogva Tommaso Rocchi az Inter csatársorában egykori csapata ellen kezdett, igaz, nem sok sikerrel. Ziccerét ugyanis megfogta a végig hatalmas bravúrokat bemutató Federico Marchetti; a rómaiak ráadásul egy komikus góllal megszerezték a vezetést. A 22. percben Handanovic ugrott fel, hogy elüsse Candreva beadását, aminek azonban teljesen melléütött, a játékszer pedig Sergio Floccariról és Juan Jesusról végül a hálóban kötött ki. 0-1!

Egy perccel utána Candreva saját maga is növelhette volna az előnyt, de mellélőtt; nem sokkal később pedig Ricky Álvarez egyenlített, amikor az első gólhoz hasonlóan bizarr helyzetben fejelt a hálóba. A szünetre azonban így sem egállal mentek a csapatok: a hosszabbításban ugyanis Ranocchia lépett a gólhelyzetben lévő Floccari sarkára. A büntetőt Hernanes végezte el: a brazil a hírhedt tizenegyesölő szlovén mellett is higgadtan, izomból bevarrta azt a kapuba. 1-2!

A fordulás után is Álvarez igyekezett a hazaiak részéről a legjobban. Az argentin azonban túlzásba vitte az energikusságot: Guarín buktatása után ugyanis túl nagy lendülettel próbált kitámasztani a tizenegyeshez, s mivel támaszkodó lába kicsúszott, ezért a pipa helyett körülbelül a negyvenedik sorba lőtt.

A mérkőzést végül a fővárosiak nigériai légiósa, Eddy Onazi döntötte el: a 77. percben ugyanis teljesen üresen vehette át a labdát az ellenfél tizenhatosa előtt a nigériai középpályás, s 25 méterről jobb külsővel hatalmas rakétát küldött a bal kapufa érintésével a hálóba. 1-3!

A Lazio így két pontra van az Európa Ligát érő ötödik helytől; az Inter szukolói már feladhatják ez irányú  reményeiket, mert az Udinese két fordulóval a vége előtt már hét pontra van tőlük.

A többi mérkőzésről: Aleandro Rosi góljával győzött Triesztben a Parma, amely az egyaránt a középmezőnyhöz tartozó Cagliari ,,vendégeként" gyűjtötte be a három pontot... Gyakorlatilag kiesett a Palermo, amely egy utolsó perces Benatia-góllal 3-2-re alulmaradt az Udinese ellen Szíciliában. A Zebracsikók ezzel egyre közelebb vannak Európához... Megmenekült a Sampdoria a kieséstől. A genovaiak a Catania elleni 1-1-es döntetlennel biztosították be, hogy jövőre is az A-ban focizhassanak... Gonzalo Rodríguez fejese döntött a toszkán derbin, ahol a Pizarro nélküli Fiorentina 1-0-ra legyőzte a Sienát, s így a csíkos mezeseknek már csak matematikai esélye vannak a bennmaradásra... Cseppet sem barátságos döntetlent harcolt ki egymástól a Torino és a Genoa. A két csapatnak egyaránt szüksége volt a pontokra, mivel épphogy a kiesést jelző vonal felett találhatóak. Emiatt nem kockáztattak sokat, egyedül Paulo Barretto találta el a kapufát.

Serie A
36. forduló
Atalanta – Juventus 0-1
Gól: Matri (17.)
 
Bologna – Napoli 0-3
Gól: Hamsik (53.), Cavani (63.), Dzemaili (67.)
 
Cagliari – Parma 0-1
Gól: Rosi (80.)
 
Internazionale – Lazio 1-3
Gól: Álvarez (33.), illetve Floccari (22.), Hernanes (45.-büntetőből), Onazi (77.)
 
Palermo – Udinese 2-3
Gól: Miccoli (34.), Hernandez (81.), illetve Muriel (10.), Angella (64.), Benatia (87.)
 
Sampdoria – Catania 1-1
Gól: De Silvestri (36.), illetve Spolli (68.)
 
Siena – Fiorentina 0-1
Gól: G. Rodríguez (14.)
 
Torino – Genoa 0-0
Gól: -