NB I

Horváth Ferenc a hónap edzője - tavasszal Gomes az első, Moniz a második

  • Göbölyös János

Játék? Nem. Több annál. Elismerés azoktól, akik napról-napra, hétről-hétre elvégzik azt a munkát, vagy legalább is megpróbálják teljesíteni azt a feladatot, amit előírtak számukra. A játékosok értékelik az edzőket. A hatharom.com díjat alapított, keressük azt a szakembert, akit 2013 végén az ,,Év edzője" címmel jutalmazunk.

Gomes, Moniz, Horváth - a tavaszi dobogósok

Az április a Kecskemété volt. A hatharom.com ,,Év edzője" versenyének második fordulójában a csapat(kapitány)ok is elismerték a KTE vezetőedzőjének munkáját, heten az első, négyen a második és ketten a harmadik helyre rangsorolták. A hónap tabellája és az edzők sorrendje egyébként csak az első helyezett esetében egyezik meg, az öltözőkben tehát most sem elsősorban a ,,nézzetek a táblára" címszó alatt választottak, a játékosok azt is mérlegelték, hogy egy-egy tréner az adott körülmények között mit tudott kihozni magából és csapatából. Így kaphatott voksot például a Siófokkal egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő Horváth Károly, vagy például a Kaposvárral a középmezőnyben vegetáló, de egy-egy kiugró eredményre bármikor képes Prukner László.

Kritériumok

Mint minden szavazásnál, itt is van néhány kritérium. A győztes személye a havonta elért részeredmények összesítése után válik ismerté. Azt természetesen nem kérhettük a csapatoktól, hogy mély szakmai elemzések után határozzák meg, kit tartanak az adott időszak legjobb trénerének. A játékosokra bíztuk, milyen szempontok szerint döntenek, de mint a voksolásból kitűnik, az eredményesség nagymértékben befolyásolja a véleményüket. Mindig három nevet kérünk, a rangsor szerint az első 3, a második 2, a harmadik edző pedig 1 pontot kap, ezeket összeadva, illetve havonta göngyölítve alakul ki a végső sorrend. A csapatkapitányokat kértük fel az értékelésre, de az sem baj, ha más adja le a neveket, a lényeg, hogy közös döntés szülessen. Fontos, hogy az adott együttes a saját vezetőedzőjét nem jelölheti. A hatharom.com rendszeresen publikálja az előző hónap szavazását, kiegészítve azt az adott periódus tabellájával, illetve közöljük a havonta göngyölt eredményt.

Van azért megint néhány, számunkra mindenképpen meglepetésnek számító helyezés az áprilisi listán. Az egyik Marc Leliévre pozíciója, az Újpest trénere ugyanis beugróként remek hónapot produkált, a tabella alapján csak a kecskemétiek és a kispestiek voltak jobbak a liláknál, a belgát mégsem kényeztették el szavazatokkal a csapatok. Ricardo Moniz második helye nyilván a Videoton elleni fölényes Ligakupa-győzelemmel magyarázható, a bajnokságban ugyanis ebben az időszakban nem brillírozott a Fradi. Az ETO annak ellenére, hogy az utóbbi évek talán legrosszabb hónapját produkálta, továbbra is a bajnoki cím első számú várományosa, Pintér Attila így is pontot kapott a paksiaktól, akik valószínűleg a győriek fehérvári Magyar Kupa-elődöntőn aratott győzelmét díjazták. Március legjobbja, José Gomes ezúttal nem tudott olyan parádés sorozatot produkálni a Videotonnal, mint az előző hónapban, ám a botlások ellenére is a képzeletbeli dobogón végzett, összetettben pedig tartja a vezető helyét, mindössze négy ponttal megelőzve Monizt, és tizenhéttel az áprilisi nyertest.

Horváth Ferenc és a KTE teljesítményének értékét növeli, hogy a csapat az ismert körülmények között - ami ugye a pénzt, mint ismeretlen fogalmat jelöli mostanában Kecskeméten - nőtt a mezőny fölé. Ami persze nem azt jelenti, hogy aki ingyen futballozik, az nagy dolgokra képes, azt viszont igen, hogy a késve érkező fizetések és a hónapok óta ígérvényen szereplő prémiumok nélkül is lehet motiválni. Legalább is egy darabig. Horváth Ferenc bebizonyította, hogy - sok más mellett - ezt is tudja...

A HÓNAP EDZŐJE - OTP BANK LIGA, ÁPRILIS - SZAVAZATOK
KLUB SZAVAZÓ JÁTÉKOS EDZŐK SORRENDJE
Győri ETO FC Szasa Sztevanovics 1. Horváth Ferenc, 2. Marco Rossi, 3. Ricardo Moniz
Videoton FC Öltöző 1. Ricardo Moniz, 2. Horváth Ferenc, 3. Horváth Károly
MTK Budapest Kanta József 1. Tomiszlav Szivics, 2. Marco Rossi, 3. Horváth Ferenc
Debreceni VSC-Teva Szakály Péter 1. José Gomes, 2. Horváth Ferenc, 3. Marco Rossi
Budapest Honvéd FC Kemenes Szabolcs 1. Horváth Ferenc, 2. Ricardo Moniz, 3. José Gomes
Ferencvárosi TC Józsi György 1. Horváth Ferenc, 2. Marco Rossi, 3. Horváth Károly
KTE Phoenix-Mecano Vladan Szavics 1. Garami József, 2. Tomiszlav Szivics, 3. José Gomes
Újpest FC Vermes Krisztián 1. Horváth Ferenc, 2. Garami József,  3. Prukner László
MVM Paks Vayer Gábor 1. Ricardo Moniz, 2. Horváth Ferenc, 3. Pintér Attila
Szombathelyi Haladás Tóth Péter 1. José Gomes, 2. Horváth Ferenc, 3. Marc Leliévre
Kaposvári Rákóczi Bank István 1. Horváth Ferenc, 2. Marco Rossi, 3. José Gomes
Diósgyőri VTK Tisza Tibor 1. Horváth Ferenc, 2. José Gomes, 3. Ricardo Moniz
Pécsi MFC-Matias Dibusz Dénes 1. Horváth Ferenc, 2. Tomiszlav Szivics, 3. Ricardo Moniz
Lombard FC Pápa Szűcs Lajos 1. Ricardo Moniz, 2. Garami József, 3. Horváth Ferenc
FGSZ Siófok Fehér Zsolt 1. Ricardo Moniz, 2. José Gomes, 3. Marco Rossi
Egri FC Balog Zsolt 1. Ricardo Moniz, 2. Marco Rossi, 3. Marc Leliévre
A HÓNAP EDZŐJE - OTP BANK LIGA, ÁPRILIS - VÉGEREDMÉNY
1. HORVÁTH FERENC (KECSKEMÉT)  31 pont
2. Ricardo Moniz (Ferencváros) 20 pont
3. José Gomes (Videoton) 13 pont
4. Marco Rossi (Honvéd) 12 pont
5. Garami József (MTK)   7 pont
  Tomiszlav Szivics (Paks)   7 pont
7. Horváth Károly (Siófok)   2 pont
  Marc Leliévre (Újpest)   2 pont
9. Pintér Attila (Győr)   1 pont
  Prukner László (Kaposvár)   1 pont
OTP BANK LIGA
Az áprilisi eredmények alapján (zárójelben a márciusi helyezés)
  1. (9.)   Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 5 4 1 0 11-3 +9 13
  2. (12.) Budapest Honvéd 5 3 3 0 8-3 +5 11
  3. (13.) Újpest FC 5 3 1 1 7-4 +3 10
  4. (1.)   Videoton FC 5 3 1 1 6-3 +3 10
  5. (7.)   MVM Paks 5 2 2 1 8-8 0 8
  6. (8.)   Debreceni VSC-Teva 5 2 1 2 9-5 +4 7
  7. (4.)   MTK Budapest 5 2 1 2 7-4 +3 7
  8. (14.) FGSZ Siófok 5 2 1 2 9-10 -1 7
  9. (6.)   Szombathelyi Haladás 5 2 1 2 3-4 -1 7
10. (11.) Kaposvári Rákóczi 5 2 0 3 6-6 0 6
11. (2.)   Ferencváros 5 1 2 2 6-6 0 5
12. (3.)  Győri ETO 5 1 2 2 9-11 -2 5
13. (15.) Lombard Pápa 5 1 1 3 2-6 -4 4
14. (10.) Diósgyőri VTK 5 1 1 3 4-9 -5 4
15. (16.) Egri FC 5 1 1 3 4-11 -7 4
16. (5.)  Pécsi MFC-Matias 5 1 0 4 4-11 -7 3
AZ ÉV EDZŐJE - OTP BANK LIGA, ÖSSZETETT ÁLLÁS
  1. JOSÉ GOMES (VIDEOTON)  49 pont
  2. Ricardo Moniz (Ferencváros) 45 pont
  3. Horváth Ferenc (Kecskemét) 32 pont
  4. Pintér Attila (Győr) 19 pont
  5. Marco Rossi (Honvéd) 12 pont
  6 Garami József (MTK)   9 pont
  7. Tomiszlav Szivics (Paks)   8 pont
  8. Márton Gábor (Pécs)   4 pont
  9. Marc Leliévre (Újpest)   3 pont
10. Horváth Károly (Siófok)   2 pont
11. Artner Tamás (Haladás)   1 pont
  Prukner László (Kaposvár)   1 pont