Marrákesi tenisztorna

Babosék közel kétórás harc után döntősök

  • MTI

Babos Tímea a luxemburgi Mandy Minella oldalán bejutott a fináléba a marokkói Marrákesben zajló, 235 ezer dollár összdíjazású, salakpályás női tenisztornán.

A női versenyeket szervező WTA honlapja szerint Babos - aki egyesben kedden búcsúzott - és párja 1 óra 52 perces mérkőzésen diadalmaskodott a Lourdes Domínguez Lino, Arantxa Parra Santonja spanyol kettős felett úgy, hogy az ellenfélnek a második szettben mérkőzéslabdája volt. A magyar, luxemburgi kettős az elvesztett első játszma után a másodikat rövidítésben nyerte meg, majd döntő rövidítésben csikarta ki a győzelmet.

Babosék a fináléban az Olga Szavcsuk, Chanelle Scheepers ukrán, dél-afrikai és a negyedik helyen kiemelt Petra Martic, Kristina Mladenovic horvát, francia duó összecsapásának győztesével találkoznak.

Babos idén januárban Hobartban és Bogotában is túljutott az elődöntőn Minellával, Kolumbiában a duó meg is nyerte a versenyt. A mexikói Monterreyben a japán Date-Krumm Kimikóval az oldalán diadalmaskodott. A magyar játékos tavaly Birminghamben ünnepelte első tornagyőzelmét párosban WTA-eseményen, akkor a tajvani Hszie Szu-vej volt a párja.

"Nagyon örülök az újabb döntőnek! Ma már jó hangulatú, jó meccset játszottunk. Nehéz mérkőzés volt, most is mérkőzéslabdát hárítva nyertünk. Szombaton szünnap, aztán vasárnap döntő. Köszönöm az eddigi szurkolást!" - nyilatkozta a mérkőzés után Babos.

Marrákesi tenisztorna
elődöntő
Babos Tímea, Mandy Minella (magyar, luxemburgi, 3.)-Lourdes Domínguez Lino, Arantxa Parra Santonja (spanyol) 3:6, 7:6 (8-6), 10-8 - döntő rövidítésben