Rali

Szalay Balázsék ismét indulnak a Selyemút-ralin

  • MTI

Újra nekivág az oroszországi Selyemút-ralinak a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős - derült ki a július 6-tól 13-ig tartó esemény csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Fréderic Lequien versenyigazgató-helyettes - a Dakar-rali korábbi sportigazgatója - az eseményen azt mondta, a 4000 kilométer össztávú, ebből csaknem 3000 kilométer szelektív szakaszt tartalmazó hétnapos viadal költségvetése hatmillió euró, azt azonban "titkosnak" nevezte, hogy az orosz kormány mekkora összeggel támogatja a lebonyolítást. Az 5. Selyemút-rali rajtja ezúttal is a moszkvai Vörös téren, a cél pedig Asztrahánban lesz.

"A célunk az volt, hogy a versenyzők számára a lehető legtökéletesebb útvonalat jelöljük ki, azaz sok legyen a gyorsasági szakasz és minél kevesebb az összekötő út" - fogalmazott Lequien. A versenyigazgató-helyettes hangsúlyozta, a rendezők számára a résztvevők biztonsága az egyik leglényegesebb feladat, ezért az orvosi központban 50 fős stáb dolgozik majd, emellett öt helikopter és egy speciális repülőgép áll készenlétben. Lequien az MTI kérdésére elmondta, összesen 140-150 résztvevővel számolnak, ebből nagyjából 100 lesz az autós és 40-50 a kamionos induló.

"Az Eurosport televíziós csatornával kötött együttműködésnek köszönhetően a világ több mint 200 országában közvetítik majd a Selyemút-ralit, a helyszínen pedig 150 akkreditált újságíró fog dolgozni" - mondta Lequien. Szalay Balázs hozzátette, Magyarországon is lesz tv-közvetítés, abban már megállapodtak, hogy a köztévé tudósítója a helyszínről számol majd be az eseményről, emellett valamelyik kereskedelmi csatorna is műsorára tűzi a viadalt.

Az Opel Mokkával versenyző Szalayék tavaly másodikként zártak, a magyar terepralis szerint azonban ezúttal erősebb a mezőny, így nehezebb lesz hasonlóan jó eredményt elérni. Szalayékon kívül magyar részről a kamionos Kovács Miklós is részt vesz a Selyemút-ralin.