Újpest

Szélesi a csapat stabilitását dicséri

Szélesi Zoltán, az Újpest saját nevelésű, tavaly visszatért védője szerint a csapat stabilitását dicséri, hogy az elmúlt két mérkőzést lehozták kapott gól nélkül.

A 31 esztendős játékos a csütörtöki edzés előtt először a Kaposvár elleni bajnokit idézte fel a klub hivatalos honlapjának. „Játékosként nagyon jó érzés, ha a mérkőzés elején vezetéshez jut a csapatod. A pályán nem éreztem, hogy veszélyben lenne a győzelem, annak ellenére sem, hogy nem igazán sikerült szép futballt játszanunk. Ezzel együtt is tíz-tizenöt percet leszámítva uralni tudtuk a mérkőzést – itt most a második félidő elejére gondolok, akkor átengedtük kicsit a terepet. Viszont ha jobban belegondolok, kaposvári részről csak Waltner fejese ugrik be, mi pedig a gólon kívül is sok helyzetet kihagytunk, így szerintem megérdemeltük a győzelmet.”

Szélesi szerint a Debrecen elleni idegenbeli és a Kaposvár elleni hazai győzelem után már elmondható, nem jött rosszul a csapatnak a válogatott mérkőzések miatt tartott szünet. „Utólag azt tudom mondani, hogy jól jött nekünk a kisebb szünet, rátettünk egy lapáttal az edzésmunkára. A fejeket is rendbe kellett egy kicsit tenni, úgy érzem jól jöttünk ki a válogatott szünetből. Mindenki hajtott becsülettel, és egy igazán stabil kollektíva alakult ki ebben az időszakban, azt hiszem ezt már a pályán is lehet látni.”

A huszonhétszeres válogatott labdarúgó elárulta, hogy Kecskemétre is három pontért utazik majd le a csapat. „Minden mérkőzésnek úgy megyek neki, hogy győzni akarok. Ez így lesz vasárnap is, a három ponthoz pedig szerintem az kell, hogy a kilencven perc alatt ugyanazt a hozzáállást hozzuk, amit az elmúlt meccseken bemutattunk. A csapat stabilitását dicséri az, hogy nem kaptunk gólt az elmúlt két mérkőzésen, ennek egészséges önbizalmat kell adnia mindenkinek, de bevallom őszintén, ha kapunk gólt de rúgunk is kettő-hármat, akkor kicsit sem leszek boldogtalan. Egész héten készültünk a KTE játékából, szerintem megvan az ellenszer ellenük, de persze ezt nem szeretném nyilvánosság elé tárni. Az biztos, hogy stabil védekezésre van szükségünk Kecskeméten is, elől pedig ki kell használni, hogy vannak olyan játékosaink, mint például Kabát Peti, aki remek rugótechnikája miatt pontrúgásból, vagy akcióból is kegyetlenül ki tudja használni az adódó lehetőségeket.”