Serie A

A Chievo kapusának butasága és Di Natale zsenialitása döntött Udinében

Csapatkapitánya vezetésével legyőzte hazai pályán a Chievót az Udinese a Serie A 31. fordulójában vasárnap délután.

Az első gólhoz a Chievo kapusának, a szinte minden meccsen valami elképesztőt mutató Puggioninak a hibája is kellett. Egy hazaadott labdával cselezgetni akart, nem tudta azonban elhúzni a játékszert a talpával, amikor pedig belerúgott volna, akkor már ott volt Di Natale, akinek a lábáról a kapuba pattant. (1-0)

Antonio Di Natale gólöröme az Udinese egyik mérkőzésén 2012-ben.

Öt perccel később sokkal látványosabb módon talált be az udinei csatár: a bal oldalra kapott hosszú labdát, amit ballal kapásból gyönyörűen a hosszúba vágott. (2-0)

A 35. percben a román Papp egy szabadrúgást követően a felső lécre fejelt, majd Hetemaj óriási luftot rúgott, de fekve még vissza tudta emelni a labdát, amit Papp másodjára már bebólintott. (2-1)

A szünet után mindkét kapu előtt több gólszerzési lehetőség is kialakult, ezek közül az Udinese tudott egyet újabb találatra váltani. Di Natale a jobb oldalról emelte a kapu elé a játékszert, amit Benatia közelről bekotort, ezzel eldöntve a meccset. (3-1)

A vasárnap délutáni meccseken Sienában és Cataniában sem született gól, a Palermo viszont több mint egy év után tudott idegenben győzni. A szicíliai együttes az előző idényben is április elején szerezte egyetlen idegenbeli sikerét, és most is eddig kellett várniuk a drukkereknek erre. A Sampdoria vendégeként nyertek Miccoliék 3-1-re. Ezzel a sikerrel együtt is maradnak azonban a rózsaszín-feketék a kiesőzónában.

Serie A
31. forduló
Catania-Cagliari 0-0
Sampdoria-Palermo 1-3 (1-1)
gólszerzők: Munari (43.), illetve Von Bergen (35.), Ilicic (50.), Santiago Garcia (56.)
Siena-Parma 0-0
Udinese-Chievo 3-1 (2-1)
gólszerzők: Di Natale (20., 25.), Benatia (85.), illetve Papp (35.)