Férfi vízilabda Világliga

Győzött és szuperdöntőben a magyar csapat

  • MTI

Biztosította helyét a Világliga cseljabinszki szuperdöntőjének nyolcas mezőnyében a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely az itthoni 6-5-ös siker után idegenben is legyőzte a világbajnoki címvédő olasz nemzeti együttest.

A mintegy 1200 nézőt befogadó, teltházas uszoda a csoportelsőség szempontjából kiemelten fontos találkozónak adott otthont. A 12 pontjával a négyes élén álló magyar csapat abban a tudatban vághatott neki, hogy ha pontot szerez, akkor - az oroszokkal pénteken, Kecskeméten vívandó összecsapás eredményétől függetlenül - csoportelsőként már biztos résztvevője a június közepi szuperdöntőnek. A hét ponttal - az oroszokat (3 pont) és a románokat (2) megelőzve - második olaszok viszont csakis győzelemmel őrizhették meg az esélyt, hogy esetleg mégis ők lesznek az elsők, így a továbbjutók - ha a magyar válogatott Bari után netán Kecskeméten is botlik.

Az átalakulóban levő vendégcsapat, amely Benedek Tibor irányításával eddigi mind a hét mérkőzését megnyerte, jól kezdett: hiábavaló próbálkozások után öt olimpiai bajnokának egyike, Varga Dénes szerzett vezetést. Az olaszok kevéssel az első szünet előtt büntetőből egyenlítettek (1-1). A második negyed az idősebbik Varga fivér, Dániel találatával indult, amelyet emberelőnyből szerzett a 2008-as pekingi olimpián aranyérmes pólós, majd megúszás végén Szivós Márton vette be a hazai kaput (1-3). Létszámfölényes helyzetből voltak eredményesek a vendéglátók is, ráadásul kétszer egymás után próbálkozhattak a hat az öt elleni játékkal (3-3). Ám még a nagyszünet előtt visszakerült a magyarokhoz az előny: a fór kínálta lehetőséggel a válogatottba hosszabb szünet után visszatért kétszeres olimpia bajnok Madaras Norbert élt (3-4).

A harmadik játékrész első perceit a kölcsönös hibázás jellemezte, mígnem egy emberelőny olasz góllal zárult (4-4). Aztán a vezetést is - először a meccsen - megszerezte a hazai együttes, de az olimpiai bajnok centere, Kis Gábor - szintén fórból - egyenlített (5-5).

A befejező nyolc perc nyitányaként a Kis Gábor által kiharcolt kiállítás kínálta esélyt Decker Ádám használta ki, és az olaszok hatodik gólja is fórból született meg (6-6). Három perc volt még hátra, amikor megúszott a magyar csapat, Török Béla pedig nem hibázott, majd a hajrában emberelőnyből Kis is betalált (6-8). Az olaszoknak innen már csak felzárkózniuk sikerült, egyenlíteni nem, így a magyar válogatott bravúros győzelmet aratott Bariban (7-8).

Vízilabda
Világliga, C csoport, 5. forduló:
Olaszország-Magyarország 7-8 (1-1, 2-3, 2-1, 2-3)
a magyar góldobók: Kis G. 2, Varga Dénes, Varga Dániel, Szivós, Madaras, Decker Á., Török 1-1