WTCC

Az Eurosport kommentátora három győzelmet vár Michelisztől

  • VNA

Lantos András, a WTCC sorozatot közvetítő Eurosport kommentátora bízik Michelisz Norbert sikeres 2013-as szezonjában.

Nem indult jól a 2013-as szezon Michelisz Norbert számára, az új Hondával szereplő magyar versenyző ugyanis csak a 21. rajthelyet szerezte meg a túraautó világbajnokság monzai futamának szombati időmérőjén. A tavaly a privát értékelésben az első helyen végző magyar pilótának még ismerkednie kell az új autóval, amelynek egyelőre a fékrendszerével vannak gondjai. A vasárnapi két futam előtt kíváncsiak voltunk, hogy a versenyeket közvetítő Eurosport csatorna autósport kommentátora, Lantos András miként vélekedik Michelisz Norbert idei esélyeiről:

- Lehet-e számszerűsíteni azt, hogy mit várhatunk az új autóval induló, a WTCC sorozatban most egyedüli magyarnak számító Michelisztől?

- Beszéltem előzetesen Norbival az esélyekről, ő az ötödik helyre várja saját magát, én pedig harmadiknak tippelem őt az abszolút értékelésben. A gyári kapcsolat miatt ő most már nem is szerezhet pontokat a privát értékelésben. A Yokohama Kupában amúgy van is egy elég buta szabály is, amit most kezdenek el kiteljesíteni a szervezők. Akik szerintük túl nagy veszélyt jelenthetnek a verseny szorosságára, azokat kiveszik az értékelésből, így került ki idéntől Norbi egyik nagy riválisa, Pepe Oriola is ebből az értékelésből, de például D'Astét, aki tavaly két futamot nyert, benne hagyták a Yokohama Kupában. Norbit azonban ez már 2013-ban nem érinti, így szerintem jobb lesz, hiszen mostantól már csak egyetlen helyre kell koncentrálnia. Ő azt mondta, hogy két futamot fog megnyerni idén, és abban benne lesz a hungaroringi futam is, én viszont azt gondolom, hogy hármat fog nyerni, közte a hungaroringi első futamot is, ami a nehezebb. Szerintem mindenképpen felül fogja múlni a tavalyi szereplését. Ha megnézzük a mezőnyt, ezt viszont nem lesz könnyű elérnie. A győzelmeket az autóval töltött rövid ismerkedési idő miatt viszont csak a szezon második felében várom.

Michelisz Norbert új autóval, de a régi lelkesedéssel várja a 2013-as szezont - Fotó: Zengő Motorsport

- Kik lehetnek a fő riválisai Norbinak idén az összetett pontversenyben?

- Ott van a két gyári Honda, ők nagyon erősek lesznek. Yvan Muller maradt a csapatánál, és bár nincs mögötte már gyári támogatás, a stábja ugyanaz, amely nyolc éve folyamatosan készítette a komplett Chevrolet csapatot. Attól, hogy a gyári Chevrolet kiszállt a túraautó vb-sorozatból, az a csapat fikarcnyival sem lett gyengébb. Meglátjuk a vb-címvédő Robert Huff milyen erős lesz, ő eligazolt egy privát Seat csapathoz. Norbi őt például saját maga elé várja az összetettben, szerintem viszont a Seat nem lesz erős ahhoz, hogy Norbi elé kerüljön. Most viszont még nehéz tippelni, az elmúlt két-három évben sokkal egyértelműbbek voltak az erőviszonyok. Eddig volt az egyetlen gyári csapat, a Chevrolet, így mindenki tudta, hogy letarolják a mezőnyt, volt még Coronel és Tarquini a legjobb BMW-s és Seat-os, akik elcsíphettek győzelmeket, a többiek pedig szépen elporoszkálnak hátul.

Most ez teljesen felborult, hiszen maradtak ugyan Chevik, de nem gyári támogatással. Itt van a Honda, mely gyári autó, de nincs egy éves. A Chevrolet Cruise maga három éves fejlesztés, plusz benne van a Lacetti korábbi fejlesztési technikája is, így nyolc év tapasztalata áll szemben az egy éve a WTCC-projektben gondolkozó Hondáéval. Most nagyon bizonytalan, hogy mennyire lesz jó a Honda, mennyire lesz jó a Lada, bár tőlük nem nagyon várnak semmit. Kérdés, mit tud 2013-ban a BMW és a Seat? Akkor jó egy bajnokság, ha előre nem tudod megmondani, hogy ki fog nyerni, ez pedig ebben az évben egyelőre így van. Én személy szerint azt várom Norbitól, hogy Tiago Monteirót minél többször verje meg. Mert az komoly szakmai előrelépés lenne.

- Mennyire lehet továbbra is folyamatos Norbi fejlődése és előretörése a mezőnyben, amely az előző három évben szinte töretlen volt?

- Bízom benne, hogy az marad. Már így is hatalmas csoda, amit Zengő Zoliék eddig létrehoztak. Ő szinte varázslóként vezeti a csapatot, hihetetlen, hogy tudott összehozni egy szegény egyetlen Seat-ból álló csapatot, majd hogy fejlesztette tovább először egy BMW-s, majd két BMW-s csapattá. Most pedig "lenyúlta" az egyetlen elérhető privát Hondát, amire minden privát csapat ácsingózott a mezőnyben, ezt nem is értem, hogy miként csinálta. De persze legyen ez az ő titka, és csinálja így jó sokáig. Azt viszont mindenképpen el kell mondani, hogy az idő sajnos most nem segíti Norbit, hiszen mindössze kedden tudott először az autóban ülni, és akkor ment vele csupán 12 kört. Azt mondta, hogy ha két héttel a szezonkezdés előtt kérdezem, akkor optimistább lett volna, mert bízott benne, hogy lesz még 40-50 köre az ismerkedésre, így viszont nagyon csekély tapasztalattal nekivágni a szezonnak elég nehéznek tűnik.