NFL

Elhagyta a New York-i süllyedő hajót Shonn Greene

  • MD

A New York Jets futójátékosa, Shonn Greene nem vette zokon, hogy a csapat nem tartott többé igényt a szolgálataira, és örömmel szegődött a Tennessee Titanshez három évre összesen10 millió dollárért.

Kissé érthetetlen, hogy a liga egyik legrosszabb támadóegységével bíró New York Jets miért is hagyta kinn a szabadügynök-piacon legeredményesebb futójátékosát, Shonn Greene-t. A hivatalos közlöny szerint Greene nem illett bele a csapat elképzeléseibe, de Greene valószínűleg örömmel hagyta el a süllyedő hajót és csatlakozott a Tennessee Titanshez három évre 10 millió dollárért cserébe.

A Titans futóegységében ezentúl Chris Johnsonnal alakíthat nyerő párost, és a Titánok menedzsmentjének elképzelése szerint a Greene által jelentett kompetencia majd pozitív hatással leszJohnson játékára is, aki új szerződésének első két évében Tennessee-ben nem igazán szolgált rá az 53.5 millió dolláros fizetésére.

Shonn Greene-nek az epizódszerep is csábító volt a Tennessee Titansnél

"Egy nagyszerű kiegészítés lesz Chris mellett, aki már bizonyította, hogy helye van a ligában. Ő egy kemény futójátékos, aki az elmúlt két évben rendre 1000 yard felett végzett" - summázta a az igazolást Ruston Webster, a Titans általános igazgatója. Greene a tavalyi szezonban 14 meccsen volt kezdő, 1063 futott yardja mellett nyolc touchdownt is jegyzett.

A Jets futóegységében Greene távozásával már csak Bilal Powell és Joe McKnight maradtak, akik ketten együtt nem tudtak 1000 yardot futni az előző idényben. A pletykák szerint a Jets majd a Giants kegyvesztett futójával, Ahmad Bradshaw-val állapodhat meg, de egyelőre inkább a fejetlenség az úr a New York-i együttesnél, semmint a pontos elképzelés a csapat jövőjét illetően.