Autósport

Tizenhat éves pilótával indul az Eb-n a magyar kamionos csapat

  • MTI

Két pilótával és a MAN gyári támogatásával indul az idei kamionos Európa-bajnokságon a magyar Oxxo Energy csapat, amelynek vezetője, Jobbágy Ákos szerint a mostani szezonban minden esélyük megvan a kiemelkedő eredmények elérésére.

A gárda keddi sajtótájékoztatóján bemutatták a tavaly öt futamgyőzelemmel összetettben 10. helyen zárt Kiss Norbert új csapattársát, a mindössze 16 éves Major Benedeket.

"Óriási előrelépés ez a technikai fejlődés, az pedig különösen jó, hogy ebben az évben két pilótával indulunk az Eb-n" - nyilatkozta Kiss, aki hozzátette, össze kell dolgozniuk Majorral, akivel néhány hét múlva közös tesztelésen vesznek részt.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alatt futó Eb a kategória legnívósabb sorozata, a kamionosok számára ugyanis nem rendez világbajnokságot a FIA.

"A MAN gyári támogatásának köszönhetően Norbi az idén a tavaly Eb-t nyert kamionnal indulhat, Benedek pedig az általunk és Norbi által az előző évben használt gépet kapja meg" - mondta Jobbágy Ákos, s hozzátette, természetesen minden futamra azért utaznak el, hogy győzzenek, de a pontos erőviszonyokról csak a májusi idénynyitón kaphatnak képet.

A csapatvezető jelezte, a kamionos Eb 29 éves történetében Major Benedek minden idők legfiatalabb pilótája: "Természetesen van rajtunk felelősség emiatt, hajtani kell őt a minél jobb eredményekért, ugyanakkor a megfelelő pillanatokban vissza is kell fognunk, nehogy meggondolatlanságot kövessen el."

A 2011-ben gyorsasági magyar bajnok, tavaly a kelet-európai Lotus Kupában ezüstérmes Major úgy fogalmazott, az idén elsősorban tapasztalatot akar gyűjteni, illetve minél többet fejlődni, a konkrét eredmények egyelőre még nem fontosak a számára. A 2013-as kamionos Európa-bajnokságon 10 helyszínen 40 futamra kerül sor, a szezon május 18-án, az olaszországi Misanóban kezdődik. A mezőny július elsején a Szombathelytől valamivel több mint 120 kilométerre lévő ausztriai Spielbergbe látogat, ez lesz az idény Magyarországhoz legközelebb eső versenyhelyszíne.