Északi sí-vb

Kínos számolási baki miatt Norvégia mégsem dobogós

  • VNA

Eredetileg a második helynek örülhettek a norvég síugrók, aztán pár perccel a verseny vége után kiderült, mégsem kapnak érmet.

Nem úszták meg újabb kínos baki nélkül a Val di Fiemmében zajló északi sí-világbajnokság szervezői. A Marit Björgenre aggatott rossz világbajnoki trikó után most vb utolsó előtti napján rendezett síugró csapatverseny végeredményét ugyanis egy számolási baki miatt utólag módosítani kellett, amely ráadásul a dobogós helyek kérdését is érintette. Pár perccel hamarabb még a norvég síugrók örülhettek önfeledten az ezüstéremnek, majd dermedten vették tudomásul, hogy a zsűri módosítani volt kénytelen a pontszámukat.

A síugróknál idén ugyanis lehetőség van (taktikai jelleggel) arra, hogy az edzők a versenyzőjüket alacsonyabb beülőből ugrathassák - természetesen pluszpontért cserébe. Ezzel éltek is több alkalommal a szakemberek a csapatverseny alkalmával, így a norvégok osztrák edzője, Alexander Stöckl is. Az első sorozatban a normál sánc bajnok Anders Bardal ugrása után viszont a beülő folyamatos tologatása körül kialakult nagy kavarodásban elszámolták az ún. "beülőkompenzációs pontokat, a norvégoktól pedig emiatt utólag le kellett vonni 6,7 pontot, ami azt jelenti, hogy az északiak végül leszorultak a dobogóról.

A hihetetlenül kínos döntésnek az így harmadikból a második helyre előrelépő németek, valamint az ezáltal történetük első csapat vb-érmét szerző lengyelek örültek a leginkább. Íme a módosítás utáni - most már reméljük végleges - eredménye a vb utolsó síugró versenyszámának:

Val di Fiemme (ITA) - síugrás, nagysánc csapatverseny
1. Ausztria Loitzl, Fettner, Morgenstern, Schlierenzauer 1135,9 pont
2. Németország Neumayer, Wank, Freund, Freitag 1121,8 pont
3. Lengyelország Kot, Zyla, Kubacki, Stoch 1117,3 pont
4. Norvégia Stjernen, Bardal, Hilde, Jacobsen 1124,0 pont
5. Japán Shimizu, Kasai, Ito, Takeuchi 1099,1 pont
6. Szlovénia Kranjec, Tepes, Hvala, Prevc 1046,4 pont