Úgy hallottam, 10 éves korodig nem, hogy kommentátor nem akartál lenni, de még a focit sem szeretted. Hogy lesz ezek után valakiből mégis sporttal foglalkozó riporter?
Igen, nagyjából 10 éves koromig nem igazán vonzottak a focimeccsek, aztán viszont a Fradi BL-menetelése olyan lavinát indított el, ami engem is elkapott. És innentől már nem volt visszaút, a ’96-os Eb-t már meccsről-meccsre követtem, irkáltam az összeállításokat, figyeltem a játékosokat, egyszerűen rákattantam. Először persze nyilván én is játékos akartam lenni, mint mindenki, de aztán azon kaptam magam, hogy egy-egy kommentátor teljesítménye, a fordulatai, a stílusa sokkal jobban érdekel, mint maga a meccs. És nagyjából ettől a ponttól kezdve már inkább kommentátori-, mintsem játékos-pályáról álmodoztam.
Olyannyira, hogy aztán nagyon is tudatosan készültél a pályára.
Abszolút. Tizenöt-tizenhat évesen időm nagy részét például azzal töltöttem, hogy szövegeket írogattam magamnak, teljesen komolyan betanultam őket, majd a tükör előtt addig mondogattam, míg saját magam számára tökéletesre nem csiszolódtak. Nagyon komolyan vettem az egészet, másodpercre ki volt számolva minden, hibázni nem lehetett. Vaskos oldalakat körmöltem végig, és jegyzeteltem tele riporteri fordulatokkal, játékosok neveivel, összeállításokkal - még most is rendkívül jó érzés ezeket elővenni. Főleg mert hiszem, ennek a fajta megszállottságnak a révén nagyon komoly előnyre tettem szert.
Így már valamelyest érthető, hogyan sikerült 17 éves korodra elérned azt, amiről sok újságíró és TV-s meglett 50-esként is csak álmodik, interjút készíteni Orbán Viktorral. Akkor már gondolom érezted, hogy tényleg lesz valami ebből a riporteres dologból…
Ez egy nagyon vicces történet. Akkor már újságíró-iskolába jártam, szóval tényleg komoly elképzeléseim voltak arra vonatkozólag, hogyan akarok bekerülni a szakmába, de persze kellett némi szerencse is. Egy „osztályba” kerültem Baumstark Tibivel (jelenleg ő is a DigiSport kommentátora – a szerk.), aki már akkor is Esztergom környékén lakott, és a helyi TV-nek dolgozott alkalmanként. Mesélte, hogy lesz a hétvégén egy Felcsút-Esztergom meccs, de ő valamiért nem tud elmenni, kérdezte lenne-e kedvem beugrani helyette. Mondanom sem kell, azonnal kaptam az alkalmon. A körülményekre mind a mai napig pontosan emlékszem, zuhogott az eső, én meg egy szintben a pályával, egy iskolai padban voltam kénytelen ücsörögni – szóval nem volt épp a legideálisabb bemutatkozás. Én persze annál komolyabban vettem az egészet, a meccs előtt például mindkét öltözőbe bekéredzkedtem, találkoztam a játékosokkal, begyűjtöttem az információkat, és megígértettem velük, hogy a meccs után lehetőség lesz interjú készítésére is. És mivel a hazaiaknál játszott Orbán Viktor - pár hónappal voltunk a 2002-es választások után -, nem volt kérdés, ki a kiszemeltem…
Aztán jött a gyakornokoskodás, az MTV, Knézy Jenő, az első NBI-es meccs. Mégis, 2004-től csaknem hat éven át nem igazán láthattunk téged sporttal foglalkozó műsorokban, áteveztél az ismeretterjesztő-kulturális vonalra. Nem bántad meg azóta ezt a kitekintést?
Abszolút nem, sőt, nyugodt szívvel mondhatom, hogy rengeteget tanultam abban az időszakban. Ha nincs ez a hosszúra nyúlt kirándulás, szakmailag és vélhetően emberileg is kevesebb lennék most, szóval egyáltalán nem bántam meg, hogy a TeleSport után a Kulturális és Művelődési Osztály lett életem következő állomása. Arról nem is beszélve, hogy addig egyszer sem kerültem képernyőre (Lehel 2003 szeptemberében a Haladás-MTK mérkőzés közvetítésével debütált kommentátorként a köztévében – a szerk.), viszont 2004-től ez rendszeressé vált. Rengeteg helyre eljutottam, készíthettem oktatási, turisztikai, gasztronómiai anyagokat és olyan dolgokba kóstolhattam bele, amikről korábban álmodni sem mertem volna. Egyébként is, hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hogy az MTV-nél dolgozhatok, volt, hogy kora reggeltől késő estig bent ültem, még akkor is, amikor egyébként semmi dolgom nem lett volna arrafelé. Egyszerűen szerettem ott lenni.
Minek tartod magad elsősorban: műsorvezetőnek vagy kommentátornak?
Az egyik szerintem kiegészíti a másikat – miközben azért teljesen más műfaj a kettő. Teljesen más felkészülést igényel műsort vezetni, eleve látszódsz a képernyőn, az egész sokkal komplexebb, talán azt is mondhatom, nehezebb egy kicsivel. Figyelned kell másokra, a beszélgetőpartnereidre, egyben kell tartanod a műsort. Nem tudok választani, mind a kettőt borzasztóan szeretem.
Aligha túlzok, ha azt mondom, a Premier League-magazin Magyarország egyértelműen legnépszerűbb focis elemző-összefoglaló műsora, amiben nem kis szerepe van a Te újszerű műsorvezetői megközelítésednek is: laza vagy, néha pikírt, esetenként provokálsz, az egész mégis olyan könnyedén szórakoztató. Mennyire számít ebben, hogy a csapat úgymond „pályán kívül” is jóban van egymással?
Nagyon sokat. Jó viszonyban vagyunk egymással, annak ellenére is, hogy azért különbözünk, sokszor mást gondolunk egyes dolgokról, vagy egyszerűen más nézőpontból vizsgáljuk őket. De talán pont ettől olyan jó az egész. Nagyon szeretem egyébként mindhármójukat (a magazinban Bánki József, Sallói István és Juhár Tamás az állandó szakértők – a szerk.), időnként összejárunk, jól érezzük magunkat, akár Bánki Dodónál a Balatonon is. Nekem egyébként ez a magazin abból a szempontból is nagyon közel áll a szívemhez, hogy meggyőződésem, a segítségével tanultam meg igazán beszélgetni. Odafigyelni a másikra. Furcsa ezt az én számból hallani, de tényleg így van. A mi szakmánkban ez talán a legnehezebb. És ebben azért sokat segített a kulturális vonalon eltöltött hat év is, a rengeteg élő adással együtt. Mostanra nagyjából mindent ki tudok kapcsolni, a kamerát, a mikrofont, az operatőrt, és csak arra figyelek, ami igazán fontos – a beszélgetőpartnereimre. Az a legjobb, hogy gyakorlatilag bármi szóba kerülhet, Dodó kisfiától kezdve Salec feleségén keresztül minden, és szerintem ettől igazán különleges ez a műsor: az ember nem játssza meg magát, hanem pont olyan, mint az életben. Persze ebben rengeteg munka is van, két-három kollégámmal szinte az egész hétvégét telefonálással töltjük, egyeztetjük az anyagokat, táblákat gyártunk, szöveget írunk, grafikát szerkesztünk, satöbbi. Erről talán kevesebb szó esik, hiszen a néző csak a végeredményt látja.
Egy ideig Londonban is tanultál, éltél – talán innen a szerelem az angol focival kapcsolatosan?
Biztosan. Már amikor kiutaztam, biztos volt, hogy kimegyek legalább egy meccsre, amiből aztán persze annak ellenére több lett, hogy akkoriban sem volt egyszerű jegyet szerezni. Mai napig emlékszem, egy West Ham-Blackburn meccsen voltam kint először az Uptun Parkban, és valami hihetetlen élményben volt részem. Pedig nem is két nagycsapatról van szó, de amit ott a szurkolók produkáltak, az felejthetetlen azóta is. Később átmentünk Wales-be, Cardiffba, ott egy Arsenal-Chelsea meccsen voltam (az angol szuperkupának is nevezett Community Shield mérkőzéseit az új Wembley felépítéséig itt játszották – a szerk.), ami ugye két igazi topcsapatot jelent. Kicsit más volt, de az is emlékezetesre sikeredett. Azóta vallom, hogy amit mi itthon futballnak nevezünk, az kísértetiesen hasonlít arra, amit a nagyvilágban ugyanilyen névvel illetnek, de valójában az égvilágon semmi köze nincs hozzá. És ezt először, igazán testközelből, ott Angliában tapasztaltam meg.
Hallottam már rólad, hogy Manchester United-drukker vagy, olvastam valahol, hogy igazából a Liverpoolért szorítasz, a leghitelesebb forrás – Te magad – viszont azt állítja, semerre sem húz a szíved. Létezik ilyesmi? Vagy egy kommentátornál ez szinte elkerülhetetlen, mert a hitelességre való törekvés úgyis megöli végül a szurkolói ösztönt?
Szerintem ez nem szándékos elhatározás kérdése. Én nagyon becsülöm azokat, akik fanatikusan képesek drukkolni, szurkolni, mert hát tulajdonképpen értük, nekik, miattuk csináljuk ezt az egészet, de nem, én abszolút nem ez a típus vagyok. Persze kiindulhatunk onnan is, hogy egy kommentátor a meccs folyamán egyszerűen nem tud objektív maradni. De, hogy is tudna, mikor az egész műfaj teljesen szubjektív?! Mondok egy példát. Gondolj bele, meccs közben egy adott támadást hányféleképpen lehet kommentálni: a csatár kihagyta a helyzetet, vagy a kapus kivédte a csatár lövését. Már az egy szubjektív dolog, önmagában az, hogy hogyan fogalmazol. Kialakulnak olyan szituációk egy meccsen, amiknek óhatatlanul a hatása alá kerül a kommentátor is - rossz bírói döntés például, amire felhívod a figyelmet -, és erre az ellentétes szurkolóknál máris az jön le, hogy te a másik irányba elfogult vagy. Ezekbe szerintem nem is szabad belegondolni. Pedig gyakran irkálnak ilyeneket, megkapom én is, aztán körülbelül egy percig röhögünk rajta a többiekkel és ennyi.
Mit gondolsz, milyen egy jó kommentátor? Vagy még inkább, Te milyen szeretnél lenni?
Na, látod, ez is teljesen szubjektív – ki, milyet szeret. Vannak például, akik szerint ez is olyan, mint a játékvezetői szerep, az a jó, ha a kommentátor észrevétlen marad. Én ezzel nagyon nem értek egyet. Egy kommentátor szerintem legyen észrevehető, szellemes, eleve legyen kellemes a hangszíne, ne irritáljon például - ezt sokan hajlamosak elfelejteni -, legyen szórakoztató, humoros, legyenek saját, önálló gondolatai és meglátásai. De hiába van eredeti gondolatod, ha nem tudod eredeti módon közölni a nézővel. Ez viszont alapvetően szerintem az olvasottsággal függ össze, hogy olyan szókincsed legyen, amivel el tudod adni a meccset és magadat is. Ez egyébként a műsorvezetésben is nagyon fontos, de ott nem egyedül vagy, szóval figyelned kell arra is, hogy mindig legyen egy kis feszültség a beszélgetésben. Picit provokálni kell a többieket, ne értsenek mindig egyet, legyen saját álláspontjuk, amit ütköztetnek a másikéval. Ezek pici finomságok, de szerintem annál fontosabbak.
Eközben idehaza egyre több helyről azt hallani, hígul a szakma, nyoma sincs már annak a színvonalnak, ami húsz, de még inkább harminc éve jellemezte a sportközvetítéseket. Egyetértesz ezzel?
Szerintem van ilyen is, olyan is. Nem látom azért ennyire tragikusan a helyzetet. Nyilván, ahogy egyre több csatorna van, egyre több emberre van szükség, de ugyanúgy össze tudnék állítani egy TOP10-es kommentátorlistát ma Magyarországon, amire azt mondom, hogy „ez igen”, mint húsz éve. Nem feltétlenül látjuk őket együtt, egy TV-csatornánál, de például nálunk, a DigiSportnál én nem tudnék olyan kollégát mondani, aki szakmailag ne érné el azt a szintet, ami mondjuk a minimum. Nagyon profi, képzett munkatársaim vannak, és nagyon büszke vagyok arra, hogy velük dolgozom. Van, akiket nem is láttok, Ti sem, a nézők sem, de attól ők még ott vannak és rengeteget dolgoznak. Nálunk tényleg remek csapat gyűlt össze, testközelből látom, hallgatom, érzem minden nap.
Volt valaha kifejezett példaképed a szakmából? Vagy inkább mindenkiből igyekezted a jót összegyúrni magadba, és úgy fejlődni.
Mindig figyelem, figyeltem a többieket. Ha nem látok valakit, akkor annak a közvetítését megpróbálom megszerezni, nem csak a DigiSportból, hanem máshonnan is. Knézy Jenőre mindig felnéztem, olyannyira, hogy a közvetítéseit szinte szóról-szóra kijegyzeteltem annak idején. Aztán persze meg is tanultam őket annak rendje és módja szerint - lehettem körülbelül 13 vagy 14 éves. Aztán amikor találkoztunk, sőt, együtt is dolgozhattunk egy rövid ideig, az valami hihetetlen élmény volt. De ugyanígy érzek Vitray Tamással kapcsolatban is: az, hogy együtt dolgozhatok vele, beszélgethetünk, sőt, elemzi is a közvetítéseimet, fantasztikus dolog. És persze a hibákra is felhívja a figyelmemet, mert ugyan, ki mondja el ezeket, ha nem ő?
Közvetítettél már BL-döntőt, Európa Liga-döntőt, rengetegszer jártál külföldön, részt vettél Magyarország uniós csatlakozásának közvetítésében. Jól sejtem, hogy azért maradt még beteljesületlen álom?
Furcsa lenne, ha 28 évesen már nem lenne… Nyilván a szokásos Eb, vb, olimpia nekem is, mint mindenki számára, nagy élmény lenne, de az, hogy most már negyedik éve a Bajnokok Ligája közvetítéseken dolgozhatok, az is hatalmas élmény. Emlékszem még kamaszkoromból, ahogy szerdánként vártuk a TV-s meccseket, én pedig elképzeltem, hogy egyszer majd én fogom közvetíteni az ilyen találkozókat… Mostanra pedig ez az álmom is valóra vált.
Az újságírás, a blogolás sosem vonzott?
Van a DigiSportnak egy blogja, és oda egyszer, még az olimpia idején én is írtam, de az az igazság, hogy nem szeretek úgy csinálni valamit, hogy nem gondolom át teljes egészében. Ha van egy órám, az nekem kevés ahhoz, hogy írjak egy olyan blogbejegyzést, amire azt mondom, hogy szívesen adom hozzá a nevem. Nincs erre kapacitásom most jelenleg, de kérdésedre válaszolva: a műfaj maga abszolút érdekel.
Ha már itt tartunk, pont a Digi az a csatorna, amely adott már lehetőséget amatőr bloggereknek, szurkolóknak is a TV-s szereplésre, arra, hogy bizonyítsák, semmivel sem kevésbé alkalmasak a szakértői szerepre, mint a hagyományos értelemben vett volt labdarúgók, edzők. Mit gondolsz ezekről a próbálkozásokról? Lehet, hogy ez a jövő útja a TV-ben is?
Úgy biztosan nem értek egyet ezzel, hogy ők magukban megjelenjenek, és mondjuk két blogger egy műsorvezetővel karöltve csináljon egy focis elemző műsort. A legalapvetőbb dolog ezen a téren ugyanis szerintem a hitelesség, és bár lehet, hogy egy blogger is el tudja mondani ugyanazt, amit Juhár Tomi, de az ő neve mellett mégsincs meg az a 20 válogatottság, ami Tomi véleményét igazán hitelessé teszi. Az egy másik dolog, hogy a blogger mondjuk kiegészítheti Tomit olyan információkkal, élményekkel, amik a tágabb érdeklődéséből fakadnak. Főleg, hogy egy blogger általában kötődik valamilyen szinten egy csapathoz, és olyan szinten beleássa magát a dolgokba, ahogyan egy kommentátor és egy hagyományos szakértő nem képes rá. Van ennek létjogosultsága, csak meg kell találni az egésznek a helyét, az idejét, és a módját annak, hogyan lehet a bloggereket belehelyezni egy ilyen műsorba. Csak velük viszont szerintem nem működne a dolog.
Mit csinál szívesen szabadidejében a „nem kommentátor” Lehel?
Hát, ha van egyáltalán ilyen. Kicsit úgy élek, mint a Premier League futballistái, tulajdonképpen csak akkor van szabadidőm, amikor épp nincsen forduló, mint mondjuk most nemrégen, amikor FA-kupáztak a csapatok, és nem mi közvetítettük a meccseket. Volt négy olyan napom, amikor nem akadt különösebb teendőm, így elutaztam, kikapcsolódtam. Eléggé megtervezett módon élem a mindennapokat, hétfőn összefoglaló, kedden, szerdán BL, pénteken Premier League-magazin, hétvégén meg jön a bajnoki forduló. Nyáron van inkább idő a pihenésre, az ember ilyenkor elutazik, feltöltődik kicsit valahol, összejön barátokkal – egyszóval próbálja behozni mindazt amivel év közben elmaradt. Úgyhogy azoknak, akik erre a pályára készülnek, üzenem, hogy nem egy túlzottan családbarát mesterségről van szó. Itt nincs olyan, hogy hétvége, vagy ünnep, most decemberben például 23-án, 24-én, 26-án, 31-én, majd egyből az újév első napján is dolgoztam, pont úgy, ahogy az Angliában játszó focisták. Ők meg ugye teljesen bolondok, mert mindig játszanak…
***
A hatharom.com új sorozatában, a Nagy Kommentátor-mustrában sportriporterekkel beszélgetünk pályájukról, terveikről, céljaikról, lehetőségeikről. Ha valakiről szívesen olvasnál az interjú-sorozat keretein belül, vagy kérdésed, esetleg kérésed van valamelyik magyar kommentátor felé, jelezd nekünk az info@hatharom.com e-mail címen, és mi továbbítjuk a címzettnek!
A sorozat eddigi darabjai:
A Forma-1 hatalmas megtiszteltetés lenne - Haraszti Ádám
Találtam egy vadonatúj kihívást - Szujó Zoltán
Világéletemben bevállalós voltam - Székely Dávid