Eurosportos bemutatkozódban azt írod, az életed tulajdonképpen egy rossz forgatókönyv, mert 20 éves korodra a legnagyobb álmod valóra vált. Megvan az emlék, amikor végleg eldöntötted, hogy sportriporter leszel?
Inkább egy folyamat volt. Szépen lassan alakult ki, kezdve azzal, hogy egy olyan suliba kerültem, ahol minden osztálytársam focizott, aztán elkezdtem nézni a tévében is, és nagyjából harmadik-negyedik osztályos koromra kialakult, hogy én majd ezt szeretném csinálni felnőttként. Arra meg a mai napig élénken emlékszem, hogy ülök a számítógép előtt és közvetítem a –még eléggé kezdetleges – sportjátékokban zajló történéseket, versenyzőket találok ki, írom az időeredményeket a nevük mellé, és baromi komolyan veszem az egészet. Valahogy így kezdődött.
Mit gondolsz, mennyiben tanulható ez a szakma? Hisz Te is, úgymond a semmiből érkeztél 2005-ben, aztán tessék, nyolc évre rá egyike vagy az ország legismertebb riportereinek.
Ezt azért egy kicsit túlzónak érzem, de jól esik, ha vannak, akik így gondolják… Egyébként azt hiszem, egy bizonyos fokig tanulható. Van egy bizonyos rész, amit meg lehet tanulni, annyira nem bonyolult a dolog, más kérdés, hogy igazán jól csinálni viszont egyáltalán nem könnyű. Egyrészt elképesztően sok munkát igényel – és szerintem az emberek nagy többsége ebbe bele sem gondol-, másrészt szükségeltetik hozzá némi tehetség is, hogy éppen akkor, éppen olyat mondj, ami frappáns, helyénvaló és informatív. Egy pontig tanulható, de nem kicsi az a rész sem, ami a tehetségből fakad.
Érdekes módon a különböző szavazásokon rendre sporttal foglalkozó kommentátorok közül kerülnek ki a leghitelesebb médiaszemélyiségek. Te is különösen figyelsz arra, hogy hiteles legyél? Vagy a sportban ez olyan alapvető követelmény, hogy szinte magától jön?
Szerintem a sport ebből a szempontból azért nagyon hálás. Egyrészt, ahogy még Vitray Tamás mondta egykoron, minden kommentátor leginkább magának „szurkol”, hogy ő maga jól szerepeljen, legyen egy jó meccse, mondjon jó dolgokat, és így tovább. És innentől kezdve már nem lehetsz bántóan elfogult, vagy hiteltelen, mert akkor a magad ellensége vagy a kommentátorfülkében - más kérdés persze, ha egy magyar csapat, vagy sportoló áll külföldiekkel szemben, mert akkor azért több minden megengedett, sőt, sokszor el is várt egy kommentátortól. A másik dolog pedig, hogy a sportot nagyjából mindenki szereti, úgyhogy, ha Te sokat foglalkozol vele, készülsz a munkáidra, akkor kialakul a kép, hogy értesz is ahhoz, amit csinálsz, ezt pedig az emberek elismerik.
2008-ban a HírExtra szerint Magyarország 20. legjobb sportkommentátora voltál. Fontos számodra a külvilág elismerése? Ki az, vagy kik azok, akiknek mindenképp igyekszel megfelelni a munkáddal?
Aki azt mondja, hogy őt nem érdekli a külvilág reakciója, az szerintem nem mond igazat. Egy ilyen szakmában nagyon fontos, hogy a nézők, a hallgatók, vagy úgy en bloc, az emberek mit gondolnak rólad. Emellett természetesen a főnökeimnek szeretnék megfelelni, gondolva itt elsősorban az Eurosport vezető kommentátorára, Szabó Gáborra – de ez akkor is kiemelten fontos volt számomra, amikor a Viasatnál, TV2-nél, vagy az MTVA-nál dolgoztam. És akkor még ott vannak azok a kommentátorok, akikre felnézek, akiket tisztelek. Fontos a véleményük, amikor beszélgetek velük, amikor összefutunk, váltunk néhány szót, nagyon figyelek erre. Ha pedig ne adj’ Isten maguktól megdicsérnek, az jelenti az igazi elismerést számomra.
Közvetítettél biatlont, alpesi sít, teniszt, kerékpárt, curlinget, strandröplabdát és persze futballt is. Mondhatjuk, hogy a legnagyobb erényed a sokoldalúságod?
Talán igen. Világéletemben bevállalós voltam, sőt, kimondottan szeretem az úgynevezett ad-hoc szituációkat. Egyébként ebből a szempontból nézve a tenisz talán annyira nem is igaz, mert összesen három gémet, ha közvetítettem az összefoglalók mellett – ami azért nagyon más műfaj -, de annyi biztos, hogy engem azért nagyjából bármikor, bármilyen helyzetben be mernek dobni. És ebben biztosan benne van az is, hogy gyerekkorom óta erre készültem, és így nagyon sok sporttal kapcsolatba kerültem az évek során.
Ebből a szempontból ráadásul az Eurosport talán a legjobb iskola, hisz amellett, hogy 24 órában sportot sugároztok, rendkívül széles palettával is dolgozik a csatorna.
Az én szememben – és nem azért, mert történetesen itt dolgozom – Magyarországon az Eurosport A SPORTCSATORNA. Vitathatatlan, hogy nálunk a legszélesebb a paletta, a többi adó úgy gondolom, leginkább a futballra épít, de legalábbis az adásidő nagyobbik részében ezzel összefüggő dolgokat sugároz, miközben nálunk ezernyi másik sportággal is találkozik a néző. Éppen ezért lehet az, hogy a sokoldalúság nem csak nekem nagy előnyöm (ha lehetek ennyire szerénytelen), de sok másik itt dolgozó kollegámnak is. Ez egyfajta eurosportos jó tulajdonság: mivel nagyon sok féle sportot közvetítünk, szerzünk egyfajta rutint, és tulajdonképpen semmilyen új dolog láttán nem esünk kétségbe.
Szabó Gábortól Hajdú B. Istvánon át egészen Horváth Mariannig karakteres riporterek egész sorával ismerkedhettél meg személyesen és dolgozhattál együtt. Ki gyakorolta rád a legnagyobb hatást?
Ha egy embert kell mondani, akkor –tűnjön az bármennyire is nyalósnak, mert mégiscsak a főnököm, de - Szabó Gábor. A legtöbbet őt és Hajdu B. Pistit hallgattam gyerekkoromban, úgyhogy tulajdonképpen ők voltak a példaképeim. Emlékszem, számomra nagyon fura szituáció volt, amikor a TV2-nél kialakult, hogy a BL-meccseket Méhes Gabi és Pisti közösen fogja vinni, én pedig mellettük az összefoglalós ember leszek, és elmentünk közösen, hármasban ebédelni. Nekem az akkor, ott, az abszolút felfoghatatlan kategóriát jelentette, gyakorlatilag egy gyerekkori álom megvalósulását.
Mit gondolsz a lassan közvélekedéssé váló véleményről, hogy Magyarországon válságban a sportriporteri szakma? Te az Eurosportnál a fiatalabb generáció jónéhány tagjával együtt dolgozol, szóval közelről látod az utánpótlás erősségeit és gyengéit.
Én ezt egy kicsit másképp gondolom. A régi időkhöz hasonlítani ezt a mostanit, szerintem nem igazán szerencsés. Egyrészt, az internetnek köszönhetően az emberek, a nézők, sokkal, de sokkal több információ birtokában vannak, mint korábban. Teljesen más most egy közvetítés, mint volt mondjuk harminc évvel ezelőtt.. Másrészt – és ezt az emberek hajlamosak elfelejteni – harminc évvel ezelőtt nem nagyon fordult elő olyasmi, hogy a riporter a mérkőzést, vagy az eseményt ne a helyszínről közvetítse. Azt, hogy én ugyanazt a képet látom, amit a néző is, és ebből kell plusz információkat kihoznom, nagyon sokan elfelejtik. Nekem volt szerencsém már helyszínről közvetíteni, és bizton mondhatom, nem ugyanaz, sőt, egészen más élményt jelent. Egy fülkében nem érnek olyan impulzusok, nem történik annyi minden, nem látsz más perspektívát. A probléma szerintem azzal van, ha kint vagy a helyszínen, és mégsem tudsz többet mutatni, mint kommentátor.
Az is biztos persze, hogy több csatorna van, több kommentátor, és valószínűleg többen vannak olyanok is, akik nem ugyanazt a szintet érik el, mint a legjobbak, de én annyira vészesnek azért nem tartom a helyzetet. Ha kellene mondani nyolc jó kommentátort, amennyivel régen a Telesport dolgozott, akkor azt gondolom, hogy most is menne. Annyian most is vannak.
A kommentátor nem bíró, semlegessége nem követelhető. A túlzott szimpátia ugyanakkor visszatetszést kelthet a nézőben. Hol a határ egy sportközvetítés során?
Fura, mert nekem külföldi kedvenc csapatom egyáltalán nincs, és nem azért, mert nem lehet, hanem mert egyszerűen nem alakult ki ilyen szurkolói kapcsolatom. Az viszont zavar, ha azt érzem egy kommentátoron, hogy valakinek szurkol. Az is igaz viszont, hogy a legtöbb esetben ez a kvázi „szurkolás” csak azoknak a nézőknek jön át, akik épp az ellenfélért szorítanak. Ami a magyar eseményeket illeti, szerintem szurkolni lehet, sőt, kell is, ugyanakkor nem szabad átvedleni szurkolónak. És ez egy nagyon kényes határvonal: mi az, ami még kommentátorként belefér, és mi az, ami már átcsap a szurkolóba. Ilyen helyzetekben ráadásul nem feltétlenül az a jó út, amit sokan választottak, még ha adott esetben ettől azt is remélheti az ember, hogy népszerűbb lesz. Nem gondolom, hogy a hatalmas kiabálás jelenti a lehető legjobb közvetítési módot, inkább azt mondanám, ez egyszerűbb, biztosabb. De ez abszolút felfogás kérdése: valakinek az egyik, valakinek a másik szimpatikusabb, embere válogatja.
Rengeteg olyan sportágat is közvetítesz, amelyek viszonylagosan kiesnek a hazai sportkedvelők mainstream vonalának érdeklődési köréből. Nyilván ezekre felkészülni is nehezebb, ugyanakkor ott a feszítő kétely, hogy például egy curling-közvetítésen kinek kedvezz: a sportággal most először találkozó lelkes műkedvelőknek, vagy a szabályokat, erőviszonyokat ismerő profiknak. Hogyan oldod meg ezt?
Mondjuk curlingnél, bowls-nál, vagy épp a darts esetében ezeket van idő elmondani, sőt, szerintem el is kell mondani. Magyarországon ezeket a sportokat 10 emberből jó, ha kettő ismeri és négy látta már valahol, szóval figyelni kell az alapvető dolgokra, főleg egy-egy döntő közvetítésének elején, amibe esetleg a szokásosnál többen kapcsolódnak be. Nem véletlen, hogy Faragó Ricsiék az amerikai-focinál még mindig elmondják az alapvető dolgokat, hisz hiába közvetítenek ők is évek óta, mindig lehetnek új nézők, új érdeklődők. Az alapvetéseket mindig hangsúlyozni kell, pláne az ilyen sportágak esetében, de szerintem például fociban sem árt időről időre eloszlatni a különböző szabályokkal kapcsolatos tévhiteket (les, utolsó emberként szabálytalankodott, stb.). Ez is egy jó kommentátor ismérve.
Minek kell történnie veled ahhoz, hogy ha öt év múlva ismét beszélgetünk majd egymással, és megkérdezem, elégedett vagy-e a pályáddal, gondolkodás nélkül rávágd, hogy igen?
Ez kettős. Egyrészt szeretnék minél többet megtanulni a televíziózásból, esetlegesen más szegmenseit is kipróbálni, megismerni, és kommentátorként is vannak még bőven céljaim. Egy teljes Tour de France komolyabb közvetítése például nagy álmom. Másrészt, ha a sportkommentátori feladatokat önmagukban nézzük, akkor már azzal elégedett vagyok, amit eddig kaptam az élettől, és ha ezeken kívül a következő öt évben már semmi mást nem érnék el, akkor sem lennék elégedetlen – azért mégiscsak viszonylag fiatalon megjártam például egy olimpiát. Csak ugye az ember mindig mohó,egy foci vb, egy foci Eb, egy téli olimpia mind-mind nagy álom, úgyhogy ha ezek közül akár az egyik is bejönne, akkor azt hiszem, semmi okom nem lenne a panaszra.
Azt olvastam rólad, hogy a sport mellett a tévézés egyéb területei és a politika is érdekelnek. Ha megkeresnének egy nem sportjellegű tévés feladattal, mi az, amire biztosan igent mondanál?
Nagyon érdekelnek a választások, például az utolsó egy év egy választási kampányból, majd azt követően maga a megmérettetés. Nem véletlen egyébként, hogy korábban több sportriporter is dolgozott az MTV választási éjszakákon sugárzott műsoraiban, gondoljunk csak Knézy Jenőre például, mert nem áll ez olyan távol a sporttól – a versenyről szól mind a kettő.
Van-e olyan sportág, amit bár szívesen közvetítenél, eddig még nem volt lehetőséged belevágni?
Talán az amerikai foci, de az azért elég komoly felkészülést igényelne a részemről, mert bár szeretem, de lenne benne melóm, mire teljesen naprakész lennék a történésekkel kapcsolatban. Ezen kívül viszont hála Istennek nem, nincs nagyon ilyen. Amit igazán szerettem volna, azt szinte mindet volt már lehetőségem közvetíteni.
A sportújságírással, esetleg blogolással szívesen kacérkodnál?
Ha úgy van kedvem, vagy hangulatom, és tényleg van valami a fejemben, akkor nagyon szeretek írni. Arra viszont valószínűleg nem lennék képes, hogy minden nap, monoton módon megírjak három cikket kötelezően. Olyan, hogy egy-egy alkalommal papírra vessek valamit, például egy blog keretein belül, az jobban vonz.
Korábban sokáig síeltél, de állításod szerint rengeteg sportot kipróbáltál gyermekkorodban. A minap Monoki Lehellel beszélgetve azt is hallottam, hogy barátságos focimeccseken az Eurosport csapatának kapuját véded. Milyen gyakran jut időd sportolni a munka mellett, és mi az, amit szívesen űzöl?
A foci az elsődleges, ami működik, illetve jorkyball-ozni szoktunk még eljárni együtt Eurosportosok – négyen már jól el lehet lenni vele, és ennyi délelőttönként, amikor kevesebb a munka, azért általában összejön. A focit most nagyon élvezem, fél éve alakult a csapatunk, azóta annak közösségépítő szerepe is van nyilván, az ember pedig mindig várja a következő meccset, főleg, hogy nemrég kikaptunk a Digisektől, és fűt bennünket a visszavágás vágya.
Vissza szoktad hallgatni a saját kommentárjaidat?
Ha tévében éppen aktuálisan van, akkor igen, belehallgatok. Hasznos dolog, mert amikor a tévében beszélsz és mondasz valamit, bármit, akkor abban a pillanatban úgy érzed, hogy az elmondottak hatása nagyon erős – miközben a valóságban korántsem az. És ez mindkét előjellel igaz. Mondasz valami frappánsat (legalábbis adás közben úgy érzed), majd utána visszahallgatod,és rájössz, hogy mégsem volt akkora szám. De ez a hibákra is éppen így igaz, ami menet közben óriási bakinak tűnik, az visszahallgatva kisebbként is átjöhet – amellett, hogy azért hiba marad. Szóval szerintem hasznos a visszahallgatás, még úgy is, hogy én soha nem vagyok teljesen megelégedve magammal és még sosem álltam fel úgy a székből magamat meghallgatva, hogy, na, ez most valami zseniálisan sikerült. Mindig találok magamban hibát, javítanivalót.
Annyit árulj még el, milyen magyar sportmédiumokból „táplálkozol”?
A Nemzeti Sport és az NSO egyértelmű, de szeretem a Népszabadságban megjelenő sportírásokat is, azokban érzem a munkát, az igényességet. Hatharom.hu, természetesen, már csak a tippjáték miatt is, amiben a múltkor valami gyalázatos eredményt értem el a hétvégén, illetve az [origo] és az index sportrovata. Aztán ezekhez teszem hozzá a külföldi híreket, elemzéseket.
***
A hatharom.com új sorozatában, a Nagy Kommentátor-mustrában sportriporterekkel beszélgetünk pályájukról, terveikről, céljaikról, lehetőségeikről. Ha valakiről szívesen olvasnál az interjú-sorozat keretein belül, vagy kérdésed, esetleg kérésed van valamelyik magyar kommentátor felé, jelezd nekünk az info@hatharom.com e-mail címen, és mi továbbítjuk a címzettnek!
A sorozat eddigi darabjai:
A Forma-1 hatalmas megtiszteltetés lenne - Haraszti Ádám
Találtam egy vadonatúj kihívást - Szujó Zoltán