Australian Open

Djokovics simán jutott elődöntőbe

Az 1. kiemelt Novak Djokovics zsinórban harmadszor jutott elődöntőbe, miután négy szettben legyőzte az 5. kiemelt cseh Tomás Berdychet. A szerb játékában nem is volt észrevehető a két nappal ezelőtti több mint öt órás mérkőzés.

Djokovicsot Berdych sem tudta megállítani

Novak Djokovics nem tűnt fáradtnak a mérkőzés elején a Wawrinkával vívott maratoni csata után. Jól játszott a szerb, háromszor tudta brékelni Tomas Berdychet és simán 6:1-re nyerte az első szettet.

A második szettben fordult a kocka, Berdych harcosan kezdett játszani és rögtön elvette ellenfele adogatását. 3:1-nél ismét volt két bréklabdája a csehnek, de Djokovics hárította, így nem tudta bebiztosítani előnyét Berdych. 5:3-nál már szettlabdája volt a cseh játékosnak, de Djokovics ismét hárította, így Tomas Berdych szerválhatott az egyenlítésért. A szerbnek négy bréklabdája is volt, azonban egyiket sem tudta kihasználni, ami megbosszulta magát, így Berdych nyerte a második szettet.

A harmadik szett elején Djokovicsnak sikerült elvennie a cseh adogatását kétszer egymás után, és kivétel nélkül hozta sajátját. Csakúgy mint az első szettet, ezt is 6:1-re tudta nyerni.

A negyedik szett harmadik játékában a szerb két bréklabdához jutott, Berdychnek sikerült hárítania az elsőt, a másodiknál azonban kiütötte a labdát, és így Djokovics került brékelőnybe, ami igen csak megnövelte győzelmi esélyeit. Tomas Berdych nem tudta azt a játékot produkálni hosszútávon, amit a második szettben, nem volt agresszív, csak néha-néha villant. Djokovics saját szervájánál fejezhette be a meccset, de kicsit nyögvenyelősre sikeredett a vége. Több meccslabdája is volt a szerbnek. Az elsőnél rövidített, a másodiknál széleset ütött, a harmadiknál Berdych ütött nyerőt, nem bírta befejezni a mérkőzést Djokovics. A negyedik meccslabdáját azonban már kihasználta, így simának mondható mérkőzésen jutott elődöntőbe az Australian Openen.

Novak Djokovics következő ellenfele a 4. kiemelt David Ferrer lesz. Sokszor játszottak már egymás ellen. 9 alkalommal Djokovics-, 5 alkalommal pedig Ferrer-győzelem született. A tavalyi évben is összekerültek az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Akkor a negyeddöntőben mérkőztek meg egymással, ahol három szettben Djokovics tudott nyerni.

Australian Open
Negyeddöntő
Djokovics (szerb, 1.) - Berdych (cseh, 5.) 6:1, 4:6, 6:1, 6:4
 
Korábban:
Ferrer (spanyol, 4.) - Almagro (spanyol, 10.) 4:6, 4:6, 7:5, 7:6, 6:2
 
Korábban, nők:
Sarapova (orosz, 2.) - Makarova (orosz, 19.) 6:2, 6:2
Li (kínai, 6.) - Radwanska (lengyel, 4.) 7:5, 6:3
Az Eurosport és a Hatharom.hu közös játéka!
Nyerd meg Roger Federer teniszfelszerelését!
Az Australian Open ideje alatt minden nap kiválasztunk egy mérkőzést a (helyi idő szerinti) esti programból, Neked pedig nincs más dolgod, mint tippelni a meccsre, és máris megvan a lehetőséged, hogy nyerj velünk!
A részletekért kattints ide!
A főnyeremény Roger Federer teniszfelszerelése (a Nike 2012-es modelljei), és öt óra ingyenes teniszoktatás a korábbi kiváló játékos, Csurgó Virág jóvoltából.
A fődíj mellett minden nap gazdára talál egy-egy RF emblémával ellátott baseball sapka, Eurosport emblémával ellátott sporttáska valamint egy egyéves Eurosport Player előfizetés.