Ritmikus gimnasztika

Visszavonul a sportág egyetlen kétszeres olimpiai bajnoka

  • VNA

Még csak 22 éves, de így is a ritmikus gimnasztika korszakos alakjaként vonulhat vissza az orosz Jevgenyija Kanajeva.

Befejezi sportolói pályafutását minden idők legeredményesebb ritmikus gimnasztikázója, az orosz Jevgenyija Kanajeva. A még mindig csak 22 éves sportoló most azok után hozta meg a döntését, hogy az orosz szövetség december elején alelnökének választotta meg Novogorszkban. Ő máig a sportág legsikeresebb versenyzője, jelenleg pedig az egyetlen, aki kétszer (2008, 2012) is meg tudta nyerni az egyéni összetett versenyt az olimpián.

Rövid, de sikerekben gazdag karrierje során szinte mindent megnyert, ami az rg-ben nyerhető, pályafutását 17 világbajnoki címmel (!) zárja le, melyek közül talán a 2009 és 2011 között sorozatban szerzett három egyéni összetett vb-cím a legértékesebb. Kanajeva a 2009-es bakui Eb-n is történelmet írt azzal, hogy a lehetséges ötből öt aranyérmet tudott megnyerni. A világbajnokságokat tekintve is a csúcsra jutott az orosz tornásznő, aki a 2009-es, a Japánban található Miében rendezett vb-n hat aranyérmet szerzett, ezt a teljesítményét pedig egy évvel később Montpellierben megismételte a világbajnokságon.

Az elsősorban a fiatalok sportjának számító rg-ben a rendkívül fotogén Kanajeva a pekingi olimpián még minden idők legfiatalabb döntőseként tudott nyerni, tavaly Londonban pedig már a sportág történetének - paradox módon - legidősebb olimpiai bajnoka lett. "Maradhattam volna még a sportágban, de szerettem volna valami újat tanulni és nem csak állandóan az edzésekkel foglalkozni" - nyilatkozta a rendkívül dekoratív sportolónő, aki egyelőre nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a szövetségi munka mellett idővel edzőként tér majd vissza szeretett sportágába.

Kanajeva egyike azon három ritmikus gimnasztikázónak (Alina Kabajeva és Katerina Szerebranszkaja mellett), akiknek sikerült a sportági Grand Slam elérése, vagyis olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki győzelem mellé a Világkupa döntőt és a Grand Prix döntőt is meg tudta nyerni.