Kű Lajos
Született: 1948. július 5., Székesfehérvár
Klubjai: Videoton (1968), FTC (1968-1974), Vasas (1974-1975), Volán SC (1975-1977), FC Bruges (1978-1980), Buffalo Stallions (1980-1981), SC Eisenstadt (1981-1983), FC Mönchhof (1983-1984)
Válogatottság: 8/1 gól.
A hetvenes évek elején még nem volt nagy múltja a labdarúgó Európa-bajnokságnak, 1972-ben csak a negyedik viadal következett. Népszerűsége meg sem közelítette az idei tornáét, elég ha csak annyit mondunk, hogy egy hónappal a négyes döntő előtt még senki sem tudta ki lesz a házigazda. A magyar válogatott 1970-ben kezdte a selejtezőket és Norvégia, Franciaország valamint Bulgária testén keresztül került a legjobb nyolc közé. Ott aztán Románia következett, oda-visszavágós alapon játszottunk a riválissal. Az első mérkőzést 1972. április 29-én a Népstadionban rendezték.
„Óriási cirkusz kerekedett a budapesti meccsből, a román válogatott buszát a Ferihegyről nyolc motoros rendőr vezette fel, és nyolc kísérte végig a körúton a Margitszigetig – elevenítette fel a 40 évvel ezelőtti történeteket Kű Lajos a hathárom.hu-nak. - Természetesen telt ház, 80 ezer néző várta a csapatokat, több ezer lufival köszöntötték a „baráti” románokat. Branikovits a 10. percben megszerezte a vezetést, majd a szünet után Alexandru Satmareanu, azaz Szatmári Lajos egyenlített. A magyar származású védő a gólja után cigánykereket vetett, és csókolgatta füvet. Viszont arra ért haza, hogy Erdélyben szétverték a házát.”
Két héttel a budapesti 1-1-et követően Bukarestben játszották a visszavágót, amely számos váratlan és meglepő pillanatot hozott.
„A bukaresti visszavágón voltam először válogatott – folytatta Kű Lajos. - A mérkőzés előtt szokás szerint taktikai értekezlet zajlott, amikor kopogtak a öltöző ajtaján. Hárman léptek be, egy hölgy vezette a különítményt és megszólította a szövetségi kapitányt: Illovszky úr! Erdélyből jöttünk, legyen szíves megengedni, hogy néhány mondatot szóljunk a meccs előtt. Illovszky Rudolf mindig úriember volt, azt felelte, tessék hölgyem, aki folytatta. Sok minden elképzelhető ezen a bukaresti meccsen, de az nem, hogy a magyar válogatott vereséget szenved. Erdélyben két és félmillió magyar nézi és hallgatja a közvetítést. Minden ház ajtaja és ablaka tárva nyitva van, teljes hangerőn szól a himnusz a meccs előtt. A mindenható Istenre kérem magukat, hogy ne okozzanak nekünk csalódást. Győzzenek, mert ha nem nyernek, akkor a két és fél millió magyarnak nem lesz maradása. Ezen gondolatokkal lépjenek pályára, tegyenek boldoggá és büszkévé minket! Románia addig soha nem győzött Magyarország ellen válogatott meccsen. A történethez hozzá tartozik, hogy 250 ezer jegyigénylés volt, de csak 65 ezer néző fért be a stadionba. A meccsen 2-1-re vezettünk, amikor az első félidő utolsó percében 11-est adott nekünk a bíró. Páncsics Miklós volt kijelölve, Isten nyugosztalja, de nem vállalta el. Illovszky majdnem infarktust kapott, gyorsan döntenie kellett. Kocsis Lajos odakiáltott neki, Rudi bácsi, majd én rúgom! Elvállalta, de sajnos Raducanu megfogta, a 81. percben pedig Neagu egyenlített. A vége 2-2 lett, a mai szabályok szerint idegenben rúgott góllal továbbjutottunk volna, de akkor semleges helyszínen újra játszották a találkozót.”
A semleges helyszín Belgrád lett, ahol Kű Lajos egy máig látható sebhellyel „gazdagodott”, a magyar válogatott pedig bekerült a négyes döntőbe.
„Három nappal később Belgrádban találkoztunk – mesélte Kű Lajos. - A románoknak eszméletlen prémiumot ajánlottak fel, majd a kezdés előtt fejenként egy-egy Dáciával megspékelték. Hiába, mert remek játékkal 2-1-re nyertünk, és mi jutottunk a négyes döntőbe. A belgrádi meccs egy életre szóló sebhellyel „ajándékozott” meg. Az 50. percben megkerülős csellel akartam elvinni a labdát Deleanu mellett, ám összefutottunk. Neki három foga kiesett, ömlött a vér a szájából és lecserélték. Én percekig nem láttam, szédültem, felrepedt a szemöldököm, csurgott a vérem, de folytattam. A másnapi újság ezt írta: „Nem csoda, hogy Deleanunak kihullott három foga, hiszen Kűbe harapott.”
A négyes finálét végül Belgium rendezte, és a magyar csapat Szovjetunióval játszotta az elődöntőt. A másik ágon NSZK a házigazdával meccselt.
"Sokkal többet rúgtunk kapura, mint a szovjetek - emlékezett Kű. - Többet birtokoltuk a labdát, és sokkal többet tanyáztunk a térfelükön. Hiába, az 52. percben Konykov lövése megpattant Juhász lábán, és Géczi kapujába vágódott. Balszerencsések voltunk, Zámbó a 80. percben büntetőt hibázott, kikaptunk 1-0-ra. A meccs után a nyugaton élő magyar újságírók azzal vádoltak meg minket, hogy eladtuk a mérkőzést az oroszoknak, de szó sem volt erről."
A magyar csapat Belgiummal játszott a bronzmeccsen és 2-1-re kikapott, az 52. percben Kű Lajos büntetőből szépített az eredményen. Amíg az idei Eb-n három millió eurót ért az elődöntő a csapatoknak, addig 1972-ben a magyar szövetség 25 ezer forintot fizetett volna a harmadik helyért.
„Ha megnyerjük az elődöntőt a szovjetek ellen, és mondjuk másodikok leszünk, akkor fejenként 50 ezer forintot kaptunk volna – emlékezett Kű. - A harmadik helyért 25 ezer járt volna. Óriási pénz volt ez 1972-ben, amikor 2000 ezer forint volt az átlagfizetés. A belgák ellen a jobb alsóba rúgtam a 11-est, sajnos egyenlíteni már nem tudtunk, így a negyedik helyen zártunk. Csalódásként éltük meg. Nem részletezem, ma mit adnánk ezért."