NFL

Felmosták a padlót a címvédővel

A profi amerikai futball-liga (NFL) 15. fordulójának vasárnapi kora esti mérkőzésein elmaradtak az izgalmak, a rangadókon viszonylag sima győzelmek születtek. A Denver Baltimore-ban oktatott, a Houston pedig a New Orleansszel és az Atlantával egyetemben hazai pályán győzött, utóbbi két csapat még csak pontot sem engedett az ellenfélnek.

Atlanta Falcons - New York Giants 34-0

Alaposan visszavágott az előző rájátszásban elszenvedett vereségért az Atlanta Falcons a New York Giantsnek, és egyben elhallgattatták a kritikusaikat is jó időre. Matt Ryan három touchdown-passzal vette ki részét a címvédő megleckéztetéséből, Julio Jones pedig kétszer is megköszönhette irányítójának a hat pontot érő passzt.

A Falcons rosszakarói a múlt heti botlás után előre megkongatták a vészharangokat, miszerint az Atlanta a szezon legfontosabb szakaszára ismét leenged, ehhez képest a New Yorknak esélyt sem adtak. A Giants Lawrence Tynes mezőnygól-kísérleténél járt a legközelebb a pontszerzéshez, de a vendégek rúgója eltévesztette a célt. Eli Manning jótékony szempontból láthatatlan volt, csupán két interceptionnel vetette észre magát, de ennek csak a Falcons szurkolói örülhettek igazán.

Az Atlantát így már csak egy győzelem választja el attól, hogy a playoff során végig hazai pályának örvendjen egészen a Super Bowlig. A New York Giants eközben pedig egyre nagyobb bajban találja magát, mivel a Washington újabb győzelmével beérte a címvédőt, és ha a Dallas is nyer a későbbi meccseken, akkor hármas holtverseny alakul ki az NFC keleti csoportjának élén, így elképesztően nagy izgalmak maradnak a hátralévő két fordulóra.

Chicago Bears - Green Bay Packers 13-21

Az NFL legrégebbi rivalizálásának legújabb felvonása a hagyományokhoz megfelelően ismét hatalmas tétet tartogatott magában. A Chicago azonban a szezon során másodszor sem tudott felülkerekedni ősellenségén, a Green Bayen. Pedig Brandon Marshall révén még a hazaiak örülhettek a meccs elején, ezután azonban Aaron Rodgers háromszor is megtalálta James Jonest a hat pontot érő labdával, ezzel pedig lényegében el is dőlt a meccs. A hátralévő időben már csak két mezőnygólra tellett a hazaiak erejéből.

A Green Bay ezzel a sikerével bebiztosította első helyét az NFC északi csoportjának élén, a Chicago pedig már csak a wild card körben bizakodhat. Elnézve a csapat utóbbi hetekben nyújtott teljesítményét azonban még arra is meg van az esély, hogy idén se kerüljenek be a Medvék a playoffba, ugyanis az utolsó hat fordulóból - Jay Cutler lesérülése óta - mindösszesen egyszer hagyták el győztesként a pályát, így 7-1-es szezonrajtjuk után most már csak 8-6-tal állnak.

Houston Texans - Indianapolis Colts 29-17

Újabb csoportbajnoki címet ünnepelhetett a Houston Texans is. Matt Schaubék a közvetlen üldözőjüket, az Indianapolis Coltst fogadták, és a találkozó során visszatértek a sikereik gyökeréhez: a kiváló védekezéshez. Így még az is belefért, hogy Schaub csak egy touchdown-passzt szórjon ki Andre Johnsonnak, Bryan Braman ugyanis egy blokkolt punt után visszahordta a disznóbőrt a vendégek célterületére. Shayne Graham emellett még öt mezőnygólt tett be a közösbe.

Andrew Luck ezúttal nem tudott feltámadást produkálni a Colts színeiben, így a csapat nem tudta kiharcolni a hivatalos playoff-részvételt. Hogy ez megtörténjen, a következő két fordulóban még legalább egy győzelmet kell szerezniük, míg a Houston ugyanennyi választja el attól, hogy a főcsoportmeccseken végig hazai pályán játsszanak majd a playoffban.

Baltimore Ravens - Denver Broncos 17-34

A Baltimore védelmébe visszatért Terrell Suggs, de ez sem mentette meg a Ravenst az újabb hazai vereségtől. Chris Harris egy kritikus pillanatban olvasta le kiválóan Joe Flacco elképzelését, majd a labdaszerzés után 98 yardos touchdownt futott, Peyton Manning pedig hozta a szokásos touchdown-passzát, sorozatban kilencedik meccsén.

A Denver ezzel zsinórban kilencedik győzelmét aratta, és versenyben maradt az AFC legjobb mérlegének címéért a Houston mögött. A Ravens a héten megpróbálta felrázni a csapatot, miután kirúgták az eddigi offenzív koordinátort, Cam Cameront, de Jim Caldwell sem tudta felrázni a csapat támadóegységét. A Baltimore három mérkőzés óta nyeretlen, és a Cincinnati csütörtöki sikerével már csak egy meccs az előnye a csoportriválisával szemben.

Cleveland Browns - Washington Redskins 21-38

Robert Griffin még a végén egy egészséges versenyben találhatja magát a Washington kezdő irányítói posztján. Miután a csapat doktorai úgy látták legjobbnak, ha nem kísértik a sorsot és pihentetik az év újonca cím legnagyobb esélyesét, Kirk Cousins töltötte be ismét a karmester szerepét a vendégeknél, aki két touchdown-passzal és 329 yarddal pótolta a rasztahajú Griffin hiányát.

Trent Richardson két futott TD-vel tartotta a lépést a vendégekkel, de végül a Washington felőrölte a hazaiak erejét a második félidőre, és így a Washington sorozatban ötödször győzött, amivel beérte a címvédő New York Giantst az NFC keleti csoportja élén.

St. Louis Rams - Minnesota Vikings 22-36

Adrian Petersont továbbra is csak egy hiteles jelző illetheti: hihetetlen. A tavaly súlyos sérülést szenvedett futójátékos a St. Louis védelme ellen is sziporkázott, 212 yardja mellett futott egy 82 yardos touchdownt is a Rams utolsó hazai mérkőzésén idén. Peterson 1812 yardnál jár a szezonban, ami 294-gyel kevesebb a jelenlegi 2105-ös NFL-rekordnál, amit még Eric Dickerson állított fel még 1984-ben a Los Angeles Rams színeiben.

Ami ennél is fontosabb most Peterson számára, hogy életben tartották esélyüket a wild card körre, és utolérték a Chicagót a csoportban.

New Orleans Saints - Tampa Bay Buccaneers 41-0

A New Orleans egy évvel korábban toronymagasan nyerte a csoportját, idén azonban még az a csúfság is megeshet Drew Breesékkel, hogy csupán harmadik helyen zárjanak az NFC déli kvartettjében. Nagy lépést tettek meg ennek elkerülése érdekében, miután átgázoltak a Tampa Bayen.

Brees 307 yarddal és négy touchdown-passzal abszolválta a csoportrangadót, míg túloldali kollégája, Josh Freeman négy interceptiont dobott, és egyszer kiejtette a labdát a kezéből az NFL egyik legrosszabb védelme ellen. A New Orleans utoljára 1995-ben hozott le meccset anélkül, hogy az ellenfél pontot szerzett volna. Ezzel a vereséggel a Tampa Bay playoff-esélyeinek gyakorlatilag lőttek, így Doug Martinék is elkezdhetnek koncentrálni a jövő évi draftra.

Miami Dolphins - Jacksonville Jaguars 24-3

A Miami egy szuperáló védelemmel és Ryan Tannehill parádés játékával verte a Jacksonville-t, így belecsúfítva Chad Henne hazatérésbe. Henne korábban a Miami Dolphins színeiben játszott, mígnem a csapat vezetősége úgy nem látta, hogy ideje váltani, és átadni a stafétabotot a fiataloknak.

Tannehill végül 220 yarddal és két assziszttal zárt, Dan Carpenter pedig további három mezőnygóllal gyarapította a hazaiak pontszámát. A Jacksonville-ről mindent elmond, hogy csupán 14 percig volt náluk a labda az utolsó három negyedben.

NFL
15. forduló
Houston Texans - Indianapolis Colts 29-17
Baltimore Ravens - Denver Broncos 17-34
Miami Dolphins - Jacksonville Jaguars 24-3
Cleveland Browns - Washington Redskins 21-38
St. Louis Rams - Minnesota Vikings 22-36
New Orleans Saints - Tampa Bay Buccaneers 41-0
Atlanta Falcons - New York Giants 34-0
Chicago Bears - Green Bay Packers 13-21
   
Később rendezik:  
Buffalo Bills - Seattle Seahawks  
San Diego Chargers - Carolina Panthers  
Arizona Cardinals - Detroit Lions  
Oakland Raiders - Kansas City Chiefs  
Dallas Cowboys - Pittsburgh Steelers  
New England Patriots - San Francisco 49ers  
   
Kedd hajnalban rendezik:  
Tennessee Titans - New York Jets kedd 02:30
   
Korábban rendezték:  
Philadelphia Eagles - Cincinnati Bengals 13-34