U18-as válogatott

Cipruson játszik edzőmeccseket Mészöly Géza csapata

A magyar válogatott a házigazdák egy évvel idősebbekből álló csapatával mérkőzik meg.

A magyar U18-as válogatott tagjai hétfőn elutaztak Ciprusra, ahol kedden és csütörtökön is megmérkőznek a házigazdák U19-es válogatottjával. A ciprusiak az U19-es Eb-selejtező tornára készülnek, és ez lesz az utolsó megmérettetésük a tétmeccsek előtt.
Ez a korosztály 2014-ben résztvevője lesz az U19-es Európa-bajnoki nyolcas döntőnek, a tornát ugyanis Magyarország rendezi meg.

"Biztos vagyok benne, hogy egy erős csapattal találkozunk, hiszen idősebb játékosok ellen kell felvenni a kesztyűt, ellenfelünk ráadásul tétmeccsek előtt áll, egy intenzívebb felkészülés végéhez közeledik. A keret tagjai közül idén tavasszal többen is megmutatták, hogy szép jövő várhat rájuk, most lehetőségük lesz bebizonyítani, hogy akár már jövő tavasszal helyük lehet az U19-es válogatottban" - mondta az mlsz.hu-nak Mészöly Géza szövetségi edző.
 

A válogatott kerete
Kapusok:
Székely György (1860 München)
Rácz Gergő (FTC)
Mezőnyjátékosok:
Baksa Dénes (Puskás Akadémia)
Asztalos Dávid (MTK Budapest)
Pataki Zsolt (Virtus Lanciano)
Lorentz Márton (Puskás Akadémia)
Nagy Dominik (PMFC)
Németh Márió (Illés Akadémia)
Pongrácz Viktor (Győri ETO)
Medgyes Zoltán (Illés Akadémia)
Ács Ádám (MTK Budapest)
Ádám Erik (UTE)
Marcsek Ákos (Vasas)
Szalánszki Bálint (UTE)
Bobál Gergely (Honvéd-MFA)
Farkas Zoltán (Győri ETO)
Varga Szabolcs (Vasas)
Osváth Attila (VSE)