Felkészülés

Egy új kezdet, avagy Kaká utolsó esélye a bizonyításra

Mano Menezes szövetségi kapitány még egy utolsó esélyt adott Kakának a bizonyításra, aki az Irak és Japán elleni felkészülési mérkőzéseken pályára léphet a brazil labdarúgó-válogatottban.

A Real Madrid középpályása még Carlos Dunga irányítása alatt, a 2010-es dél-afrikai világbajnokság negyeddöntőjében szerepelt utoljára a Selecaóban.

"Ez egy új kezdet, mint amikor megkereszteltek" - mondta a 30 esztendős játékos. "Mindig is szerettem volna visszatérni a nemzeti csapatba, de tudtam, hogy türelmesnek kell lennem, mert gyakran hátráltattak sérülések az utóbbi időben. Nagyon boldog vagyok, hogy most elérkezett az idő a visszatérésre."

Ha kettőt már nem is, egy esélyt még kap az Aranylabdás Kaká

Kaká klubcsapata legutóbbi három mérkőzésén összesen 130 percet futballozott, a szakértők szerint pedig játéka már-már a Milanban látottat idézte. Azt a szintet, amelynek köszönhetően 2002-ben világbajnok, 2007-ben pedig Aranylabdás lett. Abban az időben azoknak a futballistáknak volt a bálványa, mint Neymar, Oscar vagy Lucas Moura, akik jelenleg a brazil futball reménységei.

"Ez a helyzet teljesen új számomra" - folytatta a 2003-ban Sao Paulóból Európába költöző 82-szeres válogatott labdarúgó. "Korábban olyan legendákkal szerepeltem egy csapatban, mint Ronaldinho, Ronaldo és Rivaldo. Most én vagyok egy kicsit idősebb a társaknál, igyekszem megosztani velük a tapasztalataimat. Ez furcsa, mert például Lucas Mourát személyesen nem is ismertem korábban."

A válogatott tagjai szeretettel fogadták Kakát, Neymar például úgy fogalmazott, a rutinjával óriási hasznára lesz a csapatnak. Mano Menezes együttese csütörtökön 20:30 perctől Irakkal találkozik Malmöben, jövő kedden pedig a Zico által irányított japán gárdával mérkőzik meg Wroclawban.

  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/baratsagos-valogatott-merkozesek-2012/1338195  
  • https://www.hatharomhun.com/livescore/event/baratsagos-valogatott-merkozesek-2012/1338205