NB I

Rudolf nemzetközi porondra vágyik a Diósgyőrrel

A szerdán három évre a diósgyőri labdarúgócsapathoz igazolt Rudolf Gergely nemzetközi porondra vágyik új együttesével.

"Idén minél előrébb szeretnénk végezni az NB I-ben, később pedig azt szeretném, ha nemzetközi kupasorozatban indulhatnánk, továbbá személyes célom, hogy visszakerüljek a válogatottba" - jelentette ki a 27 éves csatár a csütörtöki sajtótájékoztatón.

A támadó arról is beszélt, hogy szeretné "újra felépíteni magát", ezért külön munkát is végez majd, hogy minél hamarabb visszanyerje a formáját. Hozzátette, nem akarja ugyanazt a hibát elkövetni, amelyet tavasszal kétszer is, azaz túl hamar tért vissza sérülése után, ezért hétvégén, a Videoton vendégeként nagy valószínűséggel még nem lép pályára. Rudolf indokolása szerint azért bontott szerződést a Genoával, mert játszani, gólokat rúgni szeretne, s ezt nem látta biztosítottnak úgy, hogy 103 igazolt labdarúgója volt az olasz gárdának. A Diósgyőrt pedig azért választotta, mert a televízión keresztül azt látta, hogy egy támadó szellemű csapat, amely szépen alakítja ki a helyzeteket, de hiányzik egy góllövő csatár.

"Rudolf az egyedüli játékos, akivel személyesen tárgyaltam a leigazolásáról. A megszerzésével járó költség minden forintja új a büdzsében, ezért új költségvetést kell készíteni" - jelentette ki Leisztinger Tamás, a DVTK többségi tulajdonosa, aki hozzátette, úgy futottak neki az idei évnek, hogy nem csapatot, hanem infrastruktúrát építenek. A vállalkozó kiemelte, a legfontosabb, hogy a játék élvezhető legyen, a csapat előre játsszon, a támadások lövésekkel végződjenek és ha ez megvalósul, akkor szerinte jönnek majd az eredmények is. "Ha a hatodik helynél előrébb végzünk, akkor nem leszek szomorú" - mondta Leisztinger.