Kajak-kenu

Egy év múlva visszavonul London magyar olimpiai bajnoka

A londoni olimpián aranyérmes párosból Kökény Roland már csak egy évet vállal Dombi Rudolf mellett.

Dombi Rudolf jövőre visszavonul

Dombi Rudolf és Kökény Roland, vagyis az első magyar olimpiai bajnok páros K-2 1000 méteren. A kajakkenusport.hu kérdésére a páros idősebbik tagja, Kökény Roland elmondta, már csak egy évet vállal.

"Egy évet még biztosan vállalok. Aztán úgy gondolom, leteszem a lapátot. Közelebb vagyok már a negyvenhez, nem hiszem, hogy lenne bennem még egy olimpia. Ez volt a nagy álmom, és így a pályám vége felé sikerült is megvalósítani. Bebizonyítottam, hogy nem is vagyok olyan rossz versenyzőtípus" - mondta a 36 éves Miskolcon született Kökény. Dombi Rudolf persze nem örül társa döntésének.

"Kétségbe is estem, hogy találom majd meg Roli utódját. Emberileg is nagyon jól megtaláltuk a hangot, és ez mindkettőnk számára nagyon fontos" - tette hozzá a páros fiatalabbik tagja.

A két kajakos életében a következő hetek majd a pihenésről szólnak.

"A barátnőmmel Verrasztó Evelynnel a Balatonra megyünk, majd elutazunk a tengerhez egy-két hétre" - magyarázta Dombi.

"Én Ukrajnába megyek raftingolni. Az egyik nevelőedzőm, Veres István szervez túrákat a Prut-folyóra. Már korábban is szerettem volna részt venni a túráján, ám ő azt mondta, sosem bocsátaná meg magának, ha az ő lelkén száradna a londoni aranyérmem. Szóval bepótolom azt, amit korábban kihagytam" - jegyezte meg Kökény Roland.