NFL

Matt Schaub győzelemmel tért vissza 9 hónap után

Újabb négy csapat mutatkozott be az NFL előszezonjában magyar idő szerint vasárnap hajnalban. A Houston a lábsérüléséből felépült Matt Schaubbal a keretben nyert Carolinában Cam Newtonék ellen, míg a Seattle hazai pályán győzött magabiztosan a Tennessee ellen.

Matt Schaub kilenc hónap elteltével először lépett pályára a Houston Texans színeiben. Az irányító a tavalyi idény végéhez közeledve szenvedett el lábsérülést, aminek következtében csak a lelátóról, illetve tévéből nézhette, amint csapata a playoffba menetel, és ott még megy egy kört is. Az elmúlt időszak megterhelő volt számára, de a Carolina elleni meccset követően nyugodtan konstatálhatta, hogy teljes mértékben felépült sérüléséből, és dobótechnikája sem rozsdásodott be.

A vendégek irányítója három passzával 52 yardot haladt előre a texasiak támadóegysége, emellett pedig egyszer eltékozolta a tojáslabdát, de ettől függetlenül sem forgott veszélyben a Houston győzelme. Így is akadt neves hiányzó a Houstonból, hiszen Andre Johnsont még úgy látta jónak az edzői stáb, hogyha ezt a mérkőzést kihagyja, az még a javára válik. Ettől függetlenül a folytatásban valószínűleg már játszani fog.

A Carolinánál Cam Newton szintén lehetőséget kapott, de egyelőre ő sem kapott sok játékidőt. A tavalyi év rookie szenzációja mindössze két sikeres passzt tudott felmutatni, amivel 17 yardot tudott betenni a közösbe, de a vereség okait a csapat motiválatlan játékában találta meg, semmint saját gyenge teljesítményében.

„Ez egyszerűen nem volt elegendő tőlünk. Akármikor kijövünk játszani a saját közönségünk elé, akkor bizonyítanunk kell. A meccs bizonyos szakaszaiban, és én sem vagyok kivétel, elkeserítő volt a játékunk, és úgy gondoltam, hogy több erőt is belefektethettünk volna” – értékelt Newton, amivel egyetértett Ron Rivera vezetőedző is.

A játéknap másik mérkőzésén a Tennessee Seattle-be látogatott. Ez volt Matt Hasselbeck hazatérése, hiszen a Titans irányítója majdnem egy kerek évtizedig irányította a Seahawks támadóegységét. Ehhez képest nem tudott olyan teljesítményt felmutatni, ami miatt a hazai drukkerekben irigység és rosszindulat támadt volna, hogy végül elhagyta őket.

Hasselbeck a limitált játékideje alatt kétszer adta el a játékszert, majd szemtanúja lehetett annak, ahogy az újonc Russell Wilson egy touchdownt kiosztott Braylon Edwardsnak, majd jómaga befutott a végzónába 32 yardról. A holtszezon egyik nagy fogása, Matt Flynn is debütált Seahawks mezben, míg a tavalyi év kezdője, Tarvaris Jackson ezúttal csak a lelátóról figyelhette az eseményeket. Minden bizonnyal elkezdett gondolkozni azon, hogy idén a kezdő poszt kivívása nem lesz olyan egyszerű, mint egy évvel korábban.

Pete Carroll vezetőedző mindenesetre elégedett volt csapata játékával, és irigylésre méltó helyzetben találja magát az irányítói remeklésével.

„Az irányítók nagyon szép munkát végeztek. Számunkra csupa jó született ebből a mérkőzésből” – vont végleges konklúziót a meccset követően a szakember, aki 2010 óta dirigálja a Tengeri Sólymokat.

Az előszezon első hetének két hátralévő mérkőzésén hétfőn a Dallas az Oaklanddel ütközik meg, míg vasárnap a tavalyi idény két gyengén muzsikáló együttese, az Indianapolis és a St. Louis derbizik.

NFL előszezon
1. játékhét, szombati játéknap
Carolina Panthers - Houston Texans 13-26
Seattle Seahawks - Tennessee Titans 27-17