London 2012

Eltört az állkapcsa a brit gyeplabdázónőnek

  • VNA

Szerencsétlen baleset történt a londoni olimpia női gyeplabda tornáján, ahol Kate Walsh szenvedett komolyabb sérülést.

Szerencsétlen balesettel kezdődött az olimpiai torna a brit női gyeplabda válogatott számára.  A csapat kapitányát, Kate Walsht ugyanis a Japán elleni mérkőzésen az ellenfél egyik játékosának (Akane Shibata)  lendülő ütője eltalálta. Walsht kórházba kellett vinni, ahol kiderült, hogy az ütés erejétől eltört az állkapcsa.

A fiatal játékost meg is műtötték már hétfőn, az operáció után pedig egy rögzítő lemeznek köszönhetően akár játszhat is a torna további fázisában. Egyik csapattársának kedd délelőtti Twitter-bejegyzése alapján Walsh a mai esti, Dél-Korea elleni találkozón még nem lép majd pályára.

A brit gyeplabdázó állát már meccs közben is jegelni kellett az ütés után - Fotó: Getty