1980-ban és 1984-ben újra a politika döntötte el a játékok sorsát: a NOB a hidegháború két szemben álló hatalmának, a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak ítélte két egymást követő olimpia rendezési jogát. 1980-ban az USA és szövetségesei az afganisztáni szovjet katonai intervenció miatt bojkottálták az olimpiát, négy évre rá a Szovjetunió és a keleti blokk, sportolóik fenyegetettségére hivatkozva. A magyar csapat a haloványabb montreali szereplés után ismét tündökölt Moszkvában, és erre készült Los Angelesben is, amíg a kommunista pártvezetés máshogy nem döntött. Ám a magyar sport bebizonyította a szöuli olimpiával és vele minden idők harmadik legjobb szereplésével, hogy ott a helye az élvonalban.

1980-ban és 1984-ben ismét a politika diktálta a feltételeket. A kétpólusú világ urai, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok rendezhetett olimpiát. 1980-ban Moszkvába készült a világ. 1979 decemberéig rendben folytak az előkészületek, úgy tűnt semmi sem állhat az olimpia útjába. Majd 1979. december 26-án a szovjet hadsereg bevonult Afganisztánba. Erre válaszul Jimmy Carter amerikai elnök bojkottot hirdetett, felszólította a világ vezetőit, hogy ne engedjék el sportolóikat Moszkvába. A NOB hajthatatlan volt, az ír elnök, Lord Killanin mindent megtett az olimpia sikeressége érdekében, ellenfelei emiatt „vörös lord”-nak gúnyolták. Az amerikai felhívás részben sikeres volt, számos nyugati ország távol maradt a sporteseménytől, Európából azonban csak a Német Szövetségi Köztársaság bizonyult szolidárisnak. Az USA és az NSZK mellett Japán, Kanada és Kína számított még jelentős veszteségnek. Több nyugati ország nemzeti olimpiai bizottsága szembement kormányának akaratával, és elküldték sportolóikat. Így például a franciák és britek küldöttsége – tizennégy másik nemzet mellett - semleges országként az olimpiai zászló alatt vonult fel, és győzelmeik tiszteletére az olimpiai indulót játszották. A valóban politikai okok miatt bojkottot hirdetők számát nehéz megbecsülni, mivel sok ország pénzügyi nehézségek miatt valószínűleg amúgy sem tudott volna indulni, így a bojkott álarca mögé bújtak.

81 nemzet állt rajthoz végül, és a politikai csatározások ellenére színvonalas, látványos versenyeket hozott az olimpia. Az amerikai sportolók egyébként mindent megtettek, hogy ott lehessenek Moszkvában, még pert is indítottak – sikertelenül. A vetélytársak távolmaradásával érvényesült a keleti – főleg szovjet és keletnémet – fölény. Magyarországról minden idők legnépesebb, 263 fős küldöttsége utazott Moszkvába.  A mieink 7 aranyat, 10 ezüstöt és 15 bronzot, összese 32 érmet szereztek. Wladár Sándor, a 17 éves hátúszó volt a legfiatalabb férfi bajnok az egész mezőnyben. Kiválóan szerepeltek a birkózók, Növényi Norbert és Kocsis Ferenc aranyérme mellett három ezüstnek és két bronznak örülhettünk. Magyar Zoltán megvédte négy évvel korábbi címét lólengésben, és a Foltán László, Vaskuti István kenu kettes sikerével újra aranyéremnek örülhetett a szakág, Varga Károly elsőségével pedig a sportlövők sikerlistája bővült. A súlyemelő Baczakó Péter a montreali bronz után a dobogó legmagasabb fokára állhatott. A vívók kénytelenek voltak kevésbé csillogó érmekkel beérni, ezért a moszkvai mérleg kissé felemásra sikeredett. Az éremtáblázaton a hatodik helyen végeztünk – de ott voltunk. Négy évvel később számtalan kiváló sportembert fosztottak meg élete lehetőségétől, ezzel a magyar nemzetet is ki tudja, hány éremtől és dicsőségtől.

A moszkvai olimpia záróünnepségén megjelent a felirat a kivetítőn: Találkozunk Los Angelesben! Ám a szovjet vezetők valószínűleg már ekkor tudták, hogy négy év múlva eljön az alkalom, hogy visszavághassanak az Egyesült Államoknak a moszkvai olimpia bojkottjáért, csak indokot kellett találni. Moszkvában a keleti, négy évvel később Los Angelesben a nyugati blokk ünnepelhetett. A szovjetek elterjesztették az olimpia előtt, hogy az amerikai szervezőket már nem a couberteni eszme, hanem a pénzsóvárság vezeti, s ez a fajta mentalitás ellenkezik az olimpia eszmeiségével. Emellett féltették sportolóik biztonságát „az országban tapasztalható ellenséges és heves kommunistaellenes közhangulattól”. A pénzsóvárságban volt is valami, mert ez volt az első olimpia, amit teljes egészében magánpénzből finanszíroztak. Amiből csak lehetett, pénzt csináltak, például bárki futhatott az olimpiai lánggal, háromezer dollár ellenében. Az olimpia 225 millió dollár nyereséggel zárt… A magyar sportolók a nyugtalanító hírek ellenére minden erejükkel a felkészülésre koncentráltak a tatai edzőtáborban. Aztán május 8-án előzetes jelzés nélkül a bojkott mellett döntöttek Moszkvában. Azzal az indokolatlan magyarázattal, hogy „a jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé a szovjet sportolók részvételét”. Megállapították, hogy „a szovjet sportolók részvétele az olimpián nem lehetséges. Ha másként cselekednének, akkor az egyet jelentene az amerikai hatóságok és a játékok szervezői olimpiaellenes tevékenységének jóváhagyásával”. Ahogy az várható volt, a „nagy testvér” döntése után Magyarország is bejelentette távolmaradását az olimpiáról, május 14-én. A Magyar Olimpiai Bizottság egyetlen tartózkodás mellett a bojkott mellett döntött, kimondva ezzel a magyar sportolók halálos ítéletét.

A NOB elnöke, Juan Antonio Samaranch fáradhatatlanul járta a világot, győzködte a szovjet vezetőket – korábbi moszkvai spanyol nagykövetként jó kapcsolatokat ápolt a felső vezetéssel – hiába. A Szovjetunió felhívásához tizenhárom ország csatlakozott, a keleti blokkból egyedül a román sportolók vettek részt az olimpián, húsz arannyal tértek haza. „Kárpótlásként” úgynevezett Barátság Versenyeket rendeztek az olimpiáról távol maradó országoknak, egyfajta ellenolimpiát, ahol a győztesek az olimpiai jutalmaknak megfelelő összeget kaptak. De a pénz nem boldogított senkit, legalább kétszáz magyar sportolót tiltottak el az olimpiai részvétel csodálatos, életre szóló élményétől, fosztottak meg életük lehetőségétől. Többek között a birkózó Gáspár Tamást, a tornász Guczoghy Györgyöt, a vívó Stefanek Gertrúdot és Kolczonay Ernőt, a sportlövő Kotroczó Lászlónét, a cselgáncsozó Nagysolymosi Jánost fosztották meg a szinte biztos aranytól. A „szerencsések”, mint az öttusázó Fábián László, kárpótlást kaptak Szöulban, se sokaknak nem volt esélye újabb olimpia részvételre. A versenyek eközben zajlottak Los Angelesben, ahol olyan csillagok ragyogtak, mint a négy aranyérmet begyűjtő amerikai atléta, Carl Lewis, vagy a gátfutó Ed Moses. Ám a szovjet, keletnémet, bolgár, magyar, csehszlovák, lengyel és kubai sportolók távollétében a súlyemelés teljesen komolytalanná vált, s három másik sportág, a birkózás, a kajak-kenu és az öttusa versenyeinek színvonalát is erősen megsínylette a bojkott.

1988-ban újra Ázsiába, a dél-koreai Szöulba látogatott az olimpiai mozgalom. De ami még fontosabb volt: újra beköszöntött a béke, 160 ország több mint 13 ezer sportolója jelent meg, nyolc év bojkotthulláma után. Csak az ősi ellenség Észak-Korea és hat másik ország maradt távol. A játékok legeredményesebb sportolója a keletnémet úszónő, Kristin Otto volt, hat elsőségével.  Azóta azt is tudjuk, hogy eredményeit tiltott szerek segítségével érte el… A dopping sajnos jelentős tényezővé vált, a leghíresebb a kanadai Ben Johnson esete volt, aki szenzációs világcsúccsal (7.79 mp) nyerte a 100 méteres síkfutást, ám őt is kizárták teljesítményfokozók használata miatt. Sajnos a magyarok sem maradtak tiszták: törölték két súlyemelőnk eredményét, Szanyi Andor második, valamint Csengeri Kálmán negyedik helyét. A magyar sportvezetés igyekezett eltussolni az ügyet, sikerrel, mert számos más diadalnak örülhettünk Szöulban. A 188 fős magyar csapat huszonhárom éremmel tért haza, ebből tizenegy volt arany, hat ezüst és hat bronz mellett. A legeredményesebb a vegyesúszó Darnyi Tamás volt két elsőségével. Egerszegi Krisztina itt nyerte első aranyérmét, a 200 méteres hátúszásban a verhetetlennek hitt keletnémet úszónőket megelőzve – tizennégy évesen.

Negyedik úszóaranyunkat Szabó József nyerte 200 mellen. Taroltak öttusázóink is, egyéniben Martinek János, csapatban a Martinek, Mizsér Attila, Fábián László alkotta csapat győzött. Két aranyat nyertünk kajak-kenuban: Gyulay Zsolt egyesben és a kajaknégyes tagjaként is a dobogó tetejére állhatott. Birkózóaranyunkat Sike András szállította. Borkai Zsolt lólengésben vitte tovább Magyar Zoltán örökségét, és 24 év után a kard szakág is aranyat ünnepelhetett, a férfi kardcsapat révén. A jó szereplést minden bizonnyal a Los Angeles-i távolmaradás utáni bizonyítási vágy, a magyar virtus alapozta meg. Helsinki óta a legeredményesebb olimpiánkat zártuk Szöulban.