Atlétika

Iszinbajeva a moszkvai világbajnokság után befejezi

  • MTI

Korábbi kijelentésével szemben már jövőre vissza akar vonulni Jelena Iszinbajeva, a női rúdugrás orosz világcsúcstartója.

A 30 éves atléta erről Helsinkiben, az atlétikai Európa-bajnokságon beszélt, noha a versenyen nem indul.

"A következő év lesz az utolsó évem, utána abbahagyom" - mondta, és a 2013-as, moszkvai világbajnokságot jelölte meg búcsúversenyeként. Tavasszal még arról beszélt, hogy két év múlva vonul vissza.

Jelena Iszinbajeva a női rúdugrás döntőjében a fedettpályás világbajnokságon 2012-ben.

Jelena Iszinbajeva az elmúlt évek hullámzó szereplése után idén kiváló fedett pályás szezont produkált, 5,01 méterrel megdöntötte saját tető alatti világcsúcsát, majd világbajnokságot nyert. Ez volt első világverseny-győzelme a pekingi olimpia óta.

A szabadtéri idényt későn kezdte, az Eb-t is kihagyja, de jövő kedden Reims-ben, egy héttel később pedig a szintén franciaországi Sotteville-les-Rouen-ban sorra kerülő viadalon elindul. A július 20-ai monacói Gyémánt Liga-verseny lesz az utolsó erőpróbája a július 27-én kezdődő londoni olimpia előtt.

"Jelenleg kilencvenszázalékos a felkészültségem. A versenyek után még lesz időm Londonra hangolódni." - fogalmazott.

Jelena Iszinbajeva Athén és Peking után a brit fővárosban pályafutása harmadik olimpiai aranyérmének megszerzésére készül.