Lovassport

Újra kiemelt kategóriájú díjugrató verseny Budapesten

  • VNA
megosztom

Öt év szünet után ismét a legmagasabb kategóriájú, CSIO díjugrató versenyt rendeznek Magyarországon.

Fél évtizedes szünet után, 2012-ben ismét Magyarország rendezheti meg a díjugratók legmagasabb kategóriájú nemzetközi versenyét, a CSIO-t. Július 5-8. között három korosztályban 12-21 év közötti fiatalok versengenek, majd a pozsonyi verseny előtt, július 12-től 15-ig  a budapesti Nemzeti Lovarda magánkezdeményezésből felújított, világszínvonalú centerpályáján versengenek a világ legjobb felnőtt lovasai. Az utánpótlás korosztálynak ez lesz az utolsó válogató verseny az augusztusi, ausztriai kontinensviadal előtt. Teljes csapatokkal érkeznek a szlovák és német fiatalok, akik a világ egyik legelismertebb pályaépítőjének, Werner Deegnek a pályáin mutatják be lovaik tudását.

A felnőtteknél a Nemzetközi Lovas Szövetség előírása szerint kiírt, 115 ezer eurós, közel 35 millió forintos pénzdíjért a térség és Nyugat-Európa kitűnő lovasai is eljönnek Magyarországra. A kiugróan magas díjazásért elküldte nevezését az osztrák olimpiai ezüstérmes, világkupa-győztes Thomas Frühmann is, ráadásul az olimpiák történetében 81 érmet nyerő, a lovassport szempontjából vezető nemzetnek számító, Németország is teljes csapattal képviselteti magát. Hozzánk érkeznek még rajtuk kívül a világ- és Európa-bajnok hollandok és az utóbbi években nagyon eredményes dánok és norvégok. Az előzetes nevezések alapján 18 ország legjobb díjugratói vesznek részt a budapesti eseményen.

A verseny sikeres megrendezésével a szervezők abban reménykednek, hogy az Európában roppant népszerűnek számító díjugratásra is ráirányul a magyar közvélemény figyelme, és a nemrég a Magyar Lovas Szövetség fenntartásába átkerült és azóta megújult Nemzeti Lovarda is újfent ismert sport- és szabadidő centrummá fog válni.

A CSIO Budapest díjugrató Grand Prix főbb programjai
A kiemelt versenyszámok: (Helyszín: Nemzeti Lovarda - Budapest, Kerepesi út 7.)
2012.07.13. péntek 14:30 Nemzetek Díja
2012.07.15. vasárnap 14:00 Budapest Nagydíj

 

megosztom