Kerékpár

Bradley Wiggins vagy Cadel Evans? - Tour de France előzetes

  • Szabó András

Szombaton a belgiumi Liége-ben rendezett prológgal startol a világ legnépszerűbb kerékpáros körversenye, a Tour de France. Az alábbi írásban az esélyeket vesszük górcső alá.

Az idei Tour de France-on minden jel arra mutat, hogy a 2009-ben az összetettben negyedik brit Bradley Wiggins (Sky) és a tavalyi győztes, 2007-ben és 2008-ban második ausztrál Cadel Evans (BMC) fog megmérkőzni az összetett verseny elsőjének járó legendás sárga trikóért.

Wiggins a tavasz folyamán kirobbanó formában tekert, a Párizs-Nizzát, a Romandiai körversenyt és Dauphiné kritériumversenyt egyaránt imponáló magabiztossággal nyerte, ezzel az első lett a sportág történelme folyamán, akinek sikerült az említett három versenyt egy szezon alatt megnyernie. Koncentrációját még az olimpia sem törheti meg, mivel pályakerékpárosként egykori főszámát, az egyéni üldözőversenyt már levették a műsorról.

Csapata is felkészült arra, hogy hozzásegítse őt a végső győzelemhez, Richie Porte, Michael Rodgers és Chris Froome személyében megbízható vízhordói vannak. Egyedül az foghat ki rajtuk, hogy a sárga és a zöld trikó (lásd: Mark Cavendish) egyidejű megszerzése túl sok terhet helyez rájuk, és a riválisok összehangolt, folyamatos támadással összeroppanthatják őket.

Cadel Evans egy évvel korábbi győzelme miatt esélyese a Tournak; persze az idei évben sem pihent a babérjain, amire bizonyíték a nemzetközi kritériumversenyen szerzett első, valamint a Dauphiné-en szerzett harmadik helye. Csapata is hasonlóan nagy nevekből áll, mint Wiggins-é, de Philippe Gilbert vagy George Hincapie (akinek ez lesz az utolsó Tourja) sem kimondottan csapatemberként lett ismert.

Kettejük esélyeit jelentősen megnöveli az a tény, hogy hiányzik az a két kerékpározó, akik késhegyre menő csatát vívtak tavalyelőtt. Alberto Contadorról és Andy Schleckről van szó. Előbbi kétéves eltiltása (amely az olimpiai versenyek után, augusztus ötödikén jár le), utóbbi pedig a Dauphiné-en elszenvedett medencerepedése miatt fog hiányozni a mezőnyből.

Egyértelműen Mark Cavendish a legnagyobb esélyes a legjobb sprinternek járó zöld trikóra, ha ő is úgy akarja. Ugyanis edzője, Rod Ellingworth és ő is célzott már arra a tavasz folyamán, hogy inkább a Tour után hat nappal kezdődő olimpiára koncentrál a Sky versenyzője, feladva a pontversenyben tartott helyét. Egyébként is nehéz dolga lesz lesprintelni a riválisokat, az a tény ugyanis, hogy Wigginsszel egy csapatban versenyez, nem neki fog kedvezni. A hírek szerint egyedül Bernhard Eisel fog végig neki segíteni, a többi hat csapattag Wiggins sárga trikóját próbálja majd először megszerezni, majd megtartani.

Legnagyobb riválisai a német Andre Greipel (Lotto) és a szlovák Peter Sagan (Liquigas) lehetnek, akik szenzációs formában kerékpározva egyaránt 13-13 idei szakaszgyőzelemnél tartanak. Greipel nagy esélye segítői (Adam Hansen, Greg Henderson, Lars Bak és Marcel Sieberg) lehetnek, mivel csapata egyedüli célja az akciózáson kívül az ő pontversenybeli győzelmének segítése, ahogy azt már az ausztrál és a belga körversenyen is tették. Szlovák riválisa, hasonlóképpen Cavendish helyzetéhez, csapata céljainak megosztottságával küzd: Vincenzo Nibalival és Ivan Bassoval egy istállóban szégyen lenne nem menni a sárga trikóra is, de ilyenkor szokott az ember két pad között a földre ülni..

A legjobb 25 éven aluli versenyzőnek járó fehér trikóra leginkább az Cofidis versenyzőjének, Rein Taaramäénak van esélye. Az észt riválisaihoz képest rendkívül jól bírja a hegyeket, tűrhető időfutammenő, illetve a Tour-on létfontosságú tapasztalatnak is birtokában van (tavalyi debütálása alkalmával remekül teljesítve a tizenegyedik helyen végzett). Ha szerencséje nem hagyja cserben, akár még a tavalyi Vueltához hasonlóan itt is nyerhet egy szakaszt az amerikai Tejay van Garderen (BMC), illetve a két holland, Wouts Poels (Vacansoleil) és Steven Kruijswijk előtt.