NB I

Német és magyar fiatalok próbáznak a Diósgyőrnél

megosztom

Sven Theissen és Huszárik Zsolt személyében egy 24 éves német középső védő és egy 23 éves magyar középpályás érkezett Diósgyőrbe, hogy meggyőzze a DVTK szakmai stábját játéktudásáról - olvasható a dvtk.eu-n.

Sven Theissen Duisburgban nevelkedett, ahol bemutatkozott a Bundesliga 2-ben is. Az előző szezonban a Regionalligában szereplő Fortuna Köln labdarúgója volt. Miután megtekintette a csapat délelőtti edzését, csütörtök délután ő is szerelést öltött és csatlakozott a DVTK játékosaihoz.

Huszárik Zsolt pályafutása során több dél-alföldi csapat mellett az MTK utánpótlásában is megfordult. Az NB II-ben a Makó színeiben mutatkozott be 17 és fél évesen, legutóbb pedig a Vasas színeiben szerepelt, és a Diósgyőr szurkolói is emlékezhetnek rá, ugyanis végigjátszotta az előző bajnokság zárófordulójában megrendezett DVTK - Vasas mérkőzést. Mindkét játékos esetleges leigazolásáról később születik döntés.

A próbajátékosok száma ugyanakkor nem csökkent a Diósgyőrnél, mert a csütörtök délutáni edzésen már nem vett részt Tóth Lajos és Peter Struhár sem. Előbbit várhatóan egy későbbi időpontban újra megnézi a DVTK szakmai stábja, míg utóbbi hazautazott Szlovákiába és a további tárgyalásoktól függ, hogy Diósgyőrben folytatja-e pályafutását.

megosztom