EURO 2012

Éhesebbek vagyunk a sikerre, mint korábban - Xabi Alonso

megosztom

Xabi Alonso, a spanyol válogatott és a Real Madrid középpályása a Portugália elleni Eb-elődöntő előtt többek között a sikeréhség fontosságáról, a korábbi tornák tapasztalatairól, a koncentrációról, az erőtartalékokról és Cristiano Ronaldóról beszélt a Marca című spanyol sportlapnak.

Xabi Alonso, a spanyol válogatott középpályása két gólja mellett ellentmondást nem tűrő játékával is hozzájárult Franciaország legyőzéséhez a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság negyeddöntőjében. A Real Madrid játékosa könnyen alkalmazkodik a nemzeti csapat játékstílusához és Sergio Busquetshez, akivel megkérdőjelezhetetlen a helyük a Vicente Del Bosque által megálmodott hispán középpályássorban. Alonso a Portugália elleni szerdai elődöntő előtt elsőként az ellenfél erősségeiről és csapata esélyeiről beszélt a Marca című sportlapnak.

"Elégedett vagyok a franciák elleni teljesítményemmel, nagyon jól éreztem magam a pályán" - kezdte a 30 éves játékos. "Eszembe jutott az a mérkőzés, melyet Párizsban vívtunk ellenük, azon a találkozón nem volt sok lehetőségünk a gólszerzésre, de hamar megszereztük a vezetést és végig kontrolláltuk a találkozót. A szombati negyeddöntő során is azt éreztem, hogy kézben tartjuk az irányítást. Esetleg a támadójátékban vállalhattunk volna többet, de végig nagyon magabiztosak voltunk."

Spanyolország legutóbbi négy világbajnoki mérkőzését és utolsó két Európa-bajnoki találkozóját is 1-0-ra nyerte, ami Xabi Alonso szerint annak köszönhető, hogy képesek leplezni a gyengeségeiket.

"A 2010-es világbajnokság óta alig mutattuk jelét bármiféle gyengeségnek, és ez egy ilyen szintű megmérettetésnél rendkívül fontos. Úgy is fogalmazhatnék, ez az érettség egyik fokmérője. Kétségtelen, hogy az utóbbi mérkőzéseken nem alakítottunk ki sok gólhelyzetet, de szinte folyamatosan irányítottuk a játékot. A spanyol válogatott játékában korábban a támadófutball dominált, most azonban a kiegyensúlyozottságra törekszünk. Ez leginkább azért történik, hogy válaszoljunk ellenfeleink stratégiai változtatásaira, amivel ellenünk készülnek. Jól meghatározható játékstílusban futballozunk, a miénk az egyik legszínesebb, leginkább sokoldalú csapat, sok különböző típusú játékossal. Egy világos válogatási koncepció tagjai vagyunk. Emellett megfelelő tapasztalattal rendelkezünk, és a győzelemhez szükséges érettséggel vagyunk képesek játszani. Intelligens játékosok alkotják a spanyol válogatottat, akik bármikor képesek megtanulni az adott feladat elvégzéséhez szükséges leckéket" - mondta a "Vörösszakállnak" becézett középpályás.

Xabi Alonso, a spanyol válogatott és a Real Madrid középpályása

A spanyol nemzeti csapat a 2008-as Európa-bajnokságon és a 2010-es világbajnokságon is a csúcsra ért, Xabi Alonso pedig leginkább a négy évvel ezelőtti válogatotthoz képest lát meghatározó különbségeket.

"Négy év telt el, ami hosszú idő. Természetes, hogy ezalatt valamelyest átalakult a csapat. Én például Ausztriában és Svájcban csak egy mérkőzésen, Görögország ellen léptem pályára kezdőként. Általában csereként álltam be a második félidőben, hogy Marcos Sennával stabilitást adjunk a középpályássornak és a védekezésnek. A világbajnokságon szereplő együttessel összehasonlítva viszont nincs sok különbség. Az önbizalom megfelelő szinten tartását, a helyes önértékelést a keret minden tagja megtanulta. Ezzel együtt a legnagyobb természetességgel tudjuk megélni a fontos mérkőzések előtt ránk nehezedő nyomást. Egy rangos torna elődöntőjében vagyunk, és a szokásos módon készülünk a mérkőzésre, ami általában nem jellemző egy világversenyen. Nem tudom, hogy ez jó-e, de mi játékosok ezt a természetességet érezzük a feszült pillanatokban is. Azt gondolom, ritkaság, de a környezetünk, az újságírók és szurkolóink is így vannak ezzel. Sokszor úgy érzem, hogy válogatottunk tekintélye arra kényszeríti riválisainkat, hogy megnyugodjanak egy kicsit. Gyanítom, hogy ez hatással van a sikerre" - árulta el Alonso, aki hozzátette, nem zárja ki, hogy lesznek meglepetések a közeljövőben a Selección játékával kapcsolatban. "Bizonyára lesz olyan ellenfelünk, amely támadóbb felfogású játékra ösztönöz minket. Aktuális riválisunk felelőssége, hogy három, négy lépést hátrafelé kell megtennünk."

Szerda este a spanyol válogatott Portugália ellen lép pályára Donyeckben, az Európa-bajnokság első elődöntőjében. A két együttes legutóbb 2010. novemberében találkozott Lisszabonban, ahol a portugálok gólfesztivált rendezve 4-0-ra győztek.

"A leglényegesebb, hogy ha nem tudunk százszázalékosan koncentrálni, újra megtörténhet az, ami azon az estén, vagy akár az is, ami Buenos Airesben, amikor Argentínától szenvedtünk vereséget" - véli Xabi Alonso. A spanyol válogatott játékosai jó versenyző típusok. Ezt megmutattuk az utóbbi években, ugyanakkor rögtön megbüntettek minket, ha csak egy kicsit is kiengedtünk. Portugália képes komoly problémákat okozni, ha nem vesszük komolyan a mérkőzést. Ez a tény késztet arra, hogy éberek legyünk. Paulo Bento csapatában minden poszton kíváló játékosok szerepelnek, akik villámgyorsan képesek támadásba lendülni."

  • Portugália - Spanyolország 2012-06-27 20:45:00

 

A Franciaország elleni negyeddöntőben 14. és 15. válogatott gólját szerző Alonso a luzitánok elleni mérkőzés kapcsán madridi csapattársáról, a portugál válogatott csapatkapitányáról, Cristiano Ronaldóról is beszélt.

"Olyan szinten játszott az Európa-bajnokságon, ahogy a Real Madrid mezében tette ebben a szezonban. Ilyen, amikor energiájának, erejének és képességeinek köszönhetően túláradó érzelmi állapotban van. Cristiano nagy játékos volt már Manchesterben is, de a legutóbbi idényben Madridban, illetve most, a kontinenstornán nyújtott teljesítményével nagyot lépett előre" - méltatta barátját Alonso, majd arra az újságírói felvetésre, miszerint a spanyol válogatott játékosai több mint 5000 percet futballoztak az elmúlt idényben, a következőket mondta: "Egy rendkívül nehéz szezon után érkeztünk az Európa-bajnokságra, bár valójában évek óta iszonyatos mennyiségű mérkőzést játszunk. Egyrészt azért, mert a válogatott Dél-Afrikában és a 2008-as Eb-n is döntőt játszott, másrészt pedig azért, mert legtöbbünk a Real Madridban és a Barcelonában, a nemzetközi labdarúgás leginkább megterhelt csapataiban futballozik. Ezért nagyon fontos egy ilyen szintű tornán az erőtartalékok beosztása, hiszen a kontinenstorna programja sűrű és rengeteg energiánkat emészti fel, nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is."

A 2010-es világbajnokság óta Xabi Alonso egyre inkább összhangba került Sergio Busquetscel, összjátékuk meccsről-meccsre fejlődött.

"Kényelmesen érzem magam Sergio mellett, igaz a szerepköröm azért más, mint Madridban. Busquets az egyik legtaktikusabb játékos, akit ismerek, mind a játékhelyzetek olvasásában, mind a döntéshozatalban" - nyilatkozta Alonso a Marcának. "Jól kiegészítjük egymást, ritkán tud meglepetést okozni számomra. A biztos alapokon nyugvó csapatjáték a tapasztalat és a játékstílus mellett leginkább mentális kérdés. Időnként azt gondolom, eljutottunk egy pontig, ahonnan ez már automatikus. Franciaországnak például nagyszerű csapata van, de nem hisznek a bennük rejlő lehetőségekben. Portugália érzelmileg sokkal erősebb. Nem könnyű kezelni a sikert, de mi megtanultuk az utóbbi években. Vannak pillanatok, amikor nehéz fenntartani azt a sikeréhséget, amit akkor érzel, ha nem nyertél semmit. A valódi különbséget az jelenti a legjobb csapatok között, hogy képesek-e megőrizni "étvágyukat" egy sikeres időszak közben is. Az Európa-bajnokság ezen szakaszában nekünk még nagyobb a sikeréhségünk, mint a korábbi tornákon. A versengés pedig csak fokozza ezt."

A Spanyolország-Portugália Eb-elődöntőről élő szöveges tudósításban számolunk be a hathárom.hu-n.

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!

 

 

 

megosztom