Karrier

Bale nem megy Barcelonába, inkább marad Londonban

A Tottenham Hotspur walesi szélsője 2016-ig meghosszabbította szerződését klubjával.

Bale lehet a Tottenham legnagyobb nyári fogása

A White Hart Lane-en csütörtökön jelentették be hivatalosan is, hogy Gareth Bale további négy idényre elkötelezte magát a csapathoz.

A walesi csillag távozása közel egy éve mindennapos témát szolgáltat a nemzetközi sportsajtónak, hol a Manchester United, hol pedig a Barcelona nevével hozták szóba a játékost. A 22 éves Bale annak ellenére döntött a maradás mellett, hogy a Chelsea BL-győzelme miatt csak az Európa Ligában szerepelhet jövőre a Spursszel, ráadásul Harry Redknapp személyében egyik legnagyobb 'hódolója' is elhagyta a klubot.

"Öt éve vagyok itt, és végig élveztem minden percét az itt töltött időnek. A szurkolók nagyon jók hozzám, én pedig szeretném, ha a legjobb játékommal meghálálhatnám nekik ezt" - mondta Bale a csapat honlapjának. "A klub fejlődik, és én részese akarok lenni a haladásnak, ezért ez most egy nagyszerű döntés volt. Szeretem a csapatot, a szurkolókat és vissza szeretnék kerülni a Bajnokok Ligájába. Jó együttesünk van, fiatal a csapat, együtt kell maradnunk, ha nagy célokat akarunk elérni".

Bale 2007-ben került Londonba a Southampton együttesétől, ahol azóta a világ egyik legkeresettebb balszélsőjévé nőtte ki magát. A Spurs színeiben az elmúlt szezonban 47 alkalommal lépett pályára, ezeken a találkozókon pedig 15 gólt szerzett, nagy szerepet játszott abban, hogy a Tottenham a Premier League negyedik helyén végzett.

EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!