Európa Nagydíj

Tiszta Hollywood - futamértékelő, Európa Nagydíj

  • K.J.
megosztom

Bejöttek a Red Bull újításai, a McLaren viszont bajban, ideje lenne Buttonra is koncentrálni kicsit. Alonso zseni.

Fernando Alonso győzelmének értéke nem csupán abban merül ki, hogy elsőként az idei évadban immáron két futamsikert strigulázhat a neve mellé. A valenciai dokkok között elorozott első hely mellé ugyanis, mintegy bónuszként Hamilton és Vettel önhibáján kívüli nullázása is járt, a Ferrari pilótája így egycsapásra húsz pontos előnyre tett szert a bajnoki összetettben - amelynek így már nem csupán sötét lova, de egyik esélyese is.

A Ferrari és saját formáját elnézve akár még azt is meg lehet kockáztatni, hogy első számú esélyese.

Tíz helyet javítani egy olyan pályán, ahol elvileg a kerékvetőkhöz hasonló használati eszköz az unalom, több mint megsüvegelendő teljesítmény. Ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy Schumacher a tizenkettedik pozícióból lett harmadik, akkor nem nehéz elképzelni, milyen verseny lehetett a vélhetően utoljára Valenciában rendezett Európa-Nagydíj: lüktető, érzelmes, izgalmas, feszült és fordulatos.

Pont olyan, mint egy jobb minőségű szappanopera: a végén happy end, hazai közönsége előtt ünneplő hős, aki szinte reménytelen helyzetből valósította meg álmát, erősebb, gyorsabb és minden szempontból esélyesebb ellenfelekkel szemben.

Tiszta Hollywood.

Ha őszinték akarunk lenni, ezt az Európa Nagydíjat Sebastian Vettelnek kellett volna nyernie, de az sem különösebben vitatható, hogy mögötte Romain Grosjean Lotusa volt a második erő. Alonso tehát úgy győzött, hogy tulajdonképpen csak a harmadik leggyorsabb autó volt az övé, ez pedig már önmagában megérdemel egy méretes kalaplengetést.

Sokszor, sokan elmondták és leírták már, hogy Fernando Alonsót elsősorban az a tény teszi a mezőny legsokoldalúbb és talán legjobb versenyzőjévé, miszerint reménytelennek tűnő helyzeteket is képes a maga javára fordítani. Ha van lehetősége győzni, vagy csak szimplán előzni, ő aztán biztosan nem szúrja el: a helyzetkihasználása százszázalékos, ha hibázol, ő az első, aki elébed kerül.

Igazi gyilkos fenevad, és hogy ebből a fajtából a legjobb, azt kitűnően bizonyította a valanciai Európa Nagydíj.

Persze szerencséje is volt, kár lenne vitatni, de ő a tizenegyedik helyről rajtolva is mindig képes volt magát olyan helyzetbe hozni, ahol könnyedén kihasználhatta a kezére játszó körülményeket: Vettel és Grosjean kipottyanását vagy épp Hamilton csapatának boxutcai bakiját.

Nem csak azért nyert, mert az előtte lévőknek pechje volt, vagy hibáztak: kőkeményen dolgozott, eredményesen brusztolt, előzött, üldözött, védekezett, mindig azt, amit éppen kellett, soha egy centivel sem többet, vagy kevesebbet kisajtolva az autójából. Azt hiszem, ilyen az ideális versenyző 2012-ben, a szezonban, amikor a spórolás legalább annyit ér, mint a nyers tempó és az ügyes taktika.

Éppen az ellenkezőjét lehet elmondani Lewis Hamilton versenyéről. Látszólag ugyan csak Maldonado utolsó körös, meglehetősen kamikaze-szagú megmozdulása ütötte őt el a dobogótól, ám valójában a McLaren háza táján sokkal komolyabbak a gondok.

A wokingiak autója egyszerűen nem elég gyors. Hamilton hiába feledtette csalódást keltő pénteki eredményeit egy remek időmérővel, a vasárnapi rajt után megint ott volt, ahol a part szakad: egy pillanatra sem volt képes lépést tartani a lépést Sebastian Vettellel, cserébe viszont a verseny későbbi szakaszában a Ferrari és a Lotus is gyorsabb volt nála. A jelenséget kettős vonallal húzza alá Jenson Button vesszőfutása: az évadot győzelemmel indító brit klasszis hetek óta csak árnyéka önmagának, az autója megbízhatatlan, a csapata munkája botrányos, a világbajnoki megtakarítása pedig alig növekszenek.

Furcsa, de nagyon olybá tűnik, a McLarennek most megérné egy kicsit Buttonra koncentrálnia. Köztudott ugyanis, hogy Hamilton egy problémás autóból többet ki tud hozni, mint 2009-es bajnok csapattársa - ugyanakkor az is egyértelmű, hogy az idősebbik brit sokkal hatékonyabb és jobb problémamegoldó Lewisnál. Hamilton tehát ideig-óráig biztosan tudná még fedezni bravúros egyéni teljesítményével a McLaren folyamatos gyengülését, ezt azonban nem szabad megengedni: ha Wokingban vb-címet akarnak ünnepelni, akkor ahhoz a versenyzőjükhöz kell fordulniuk, amelyiknek lételeme a tökéletes autó. Button tapasztalata és iránymutatásai mellett pedig közvetve Hamilton is fejlődhet: ha a korábbi hondás javul, Lewis is egészen biztosan fog.

A Red Bull ezzel szemben Vettel kiesése ellenére is elégedett lehet, hiszen amíg ment az autójuk, kevesen tudtak csak a közelébe férkőzni. Vettel voltaképpen simán húzta be a pole pozíciót, és a verseny első helyéért való tusakodást is unalomba fullasztotta, annyival gyorsabb volt közvetlen riválisainál.

Mivel a vörös bika a versenyen körönként csaknem egy másodperccel volt gyorsabb a riválisoknál, Vettel tulajdonképpen teljesen szabad kezet kapott a győzelem begyűjtésével. Mivel az idei évadra a gumik meglehetősen különös viselkedése nagyon erőteljesen rányomja a bélyegét, az osztrákok úgy sakkoztak, hogy nem elegendő pusztán 5-6 másodperces, biztonsági előnyt kiautózni: nyomni kell, ahogyan a csövön kifér, különösen, ha látható tempóelőny van. Esélyt sem szabad hagyni arra, hogy valaki egy ügyes, innovatív taktikával beelőzzön (mint Pérez és Grosjean Kanadában), és semmissé tegye az erőfölényt. Ki kell autózni azt, ami az autóban van, főleg a verseny elején, és akkora előnyt gyűjteni, amibe akár egy plusz kerékcsere is bőséggel belefér.

Nem buta gondolatmenet, bár kár lenne tagadni, jelentős tempóelőny szükséges a hibátlan alkalmazásához.

A Red Bull előretörésének alapja az az egészen nagy volumenű fejlesztési csomag, amit éppen Valenciában mutatott be a csapat, és amelynek központi eleme az autó hátsó részének csaknem teljes újraszabása. Az osztrákok autójára felkerült egy csatorna, amelyik a kipufogó gázok kimeneti helyét köti össze a diffúzorral: vagyis végeredményben leszorítóerőt generál. Egy utcai pályán ennek különösen nagy a jelentősége.

Az is igaz persze, hogy a Red Bull egyébként is hagyományosan nagyon gyors Valenciában, Vettel 2010-ben és tavaly is szinte sétagaloppban nyert itt, és valószínűleg most is hasonlóan alakultak volna a dolgok, ha a technika ördöge nem szól közbe. Ez persze némileg árnyalja a képet a fejlődést illetően, hiszen nem tudni, mennyiben köszönhető az energiaitalosok nyilvánvaló előrelépése a fejlesztési csomagnak, és mennyiben annak, hogy extrém módon feküdt nekik a pálya karakterisztikája.

A Red Bull viszont nagyon egyértelműen síkra szállt az új elemek mellett, hiszen mindkét autója az egész hétvégén a vadonatúj specifikációt nyüstölte – ilyen pedig egyszer sem fordult elő idén. Ez mutatja a koncepció kiforrottságát, és azt is, hogy a mérnöki gárda viszonylag biztos abban, hogy a csomag előrelépést jelent; egyelőre nincs is sok okuk a kételkedésre, hiszen Webber a 19. helyről startolva is negyedik lett, alig 6 másodperre elmaradva a második helytől.

Sok szempontból vízválasztó lesz a két hét múlva esedékes Brit Nagydíj. Egyrészt Silverstone alapvetően az aerodinamikáról szól, a legendás pályán mindig is azoknak az autóknak ment igazán, amelyek dúskáltak a leszorítóerőben - vagyis valószínűleg végérvényesen eldől, milyen sokat nyert új csomagjával a Red Bull.

A McLaren szemszögéből sem lesz mindennapi a futam, hiszen Button amondó, bár az autót többnyire csupán egy hajszál választja el a végezetes homály és a kitűnő egyensúly állapotától, egy valami szinte mindig állandó: a tempós, gyors, nagy leszorítóerőt igénylő kanyarokat imádja a wokingiak versenygépe.

Ahhoz persze, hogy egyszerű Red Bull-McLaren csatává silányítsuk a Brit Nagydíjat, a tavalyi győző Fernando Alonsónak is lesz egy-két szava…

megosztom