Wimbledon

A trófeák motiválnak, nem a világelsőség - Roger Federer

Roger Federer hetedik wimbledoni trófeájáért száll harcba, a világranglista-elsőség kérdése kevésbé foglalkoztatja.

Roger Federer sokak szerint a valaha volt legjobb teniszező, azonban nem büszkélkedhet minden rekorddal. Ugyan tizenhat Grand Slam-győzelemmel világcsúcstartó, ráadásul úgy, hogy az összes helyszínen győzött, 285 héten át tartó világranglista elsőségével a második helyre szorul a vonatkozó rangsorban. Mindössze egy héttel marad el az amerikai Pete Sampras mögött. Ebből következhetne, hogy mindent megtesz azért, hogy ezt a mérföldkövet is magáénak tudja, azonban a svájci másképp gondolkodik.

„Világranglista-elsőnek lenni nagyon jó érzés. Minden nap, amikor felkelsz, tudod, hogy te vagy a legjobb abban, amit csinálsz. Ugyanakkor jelenleg a trófeák azok, melyek napról napra motiválnak” – nyilatkozta a svájci klasszis.

Roger Federer, svájci teniszező

Federernek nem lenne egyszerű dolga, ha vissza akarná szerezni a világranglista-elsőséget, mert utoljára 2010 júniusában állt az első helyen, azóta Nadal és Djokovics sajátították ki maguknak ezt. A svájcinak ráadásul az egymás elleni mérlege is eléggé gyenge az utóbbi időben két legfőbb riválisával szemben.

A hely, ahol leginkább elkaphatja őket, Wimbledon, mivel itt kedvenc borításán, füvön játszanak. A hétfői nap folyamán Federer bemutatkozott Londonban, s sima három játszmában győzte le a spanyol Ramos-Vinolast. Wimbledonban Djokoviccsal az elődöntőben, Nadallal a döntőben találkozhat legkorábban a 31 éves játékos.

„Úgy érzem, hogy minden klappol a játékomban. Nincsenek sérüléseim, s nagyon nagy az önbizalmam. Ráadásul a becsvágyam is a régi, hihetetlenül motivált vagyok, szeretném megnyerni a legfontosabb tornákat, s Wimbledon ezek egyike” - mondta Federer még a verseny kezdete előtt.