Sorsolás

Pozsonyban kezdi az EL-szereplést a Videoton

megosztom

A Bajnokok Ligája után az Európa Liga-selejtezők első két fordulójának sorsolását is megtartották az UEFA központjában. A sorozatba a második fordulóban bekapcsolódó Videoton szlovák ellenfelet kapott.

A Videoton játékosainak gólöröme a csapat mérkőzésén az NB I-ben 2012-ben.

Az UEFA előzetes területi beosztása alapján komoly ellenfelek közül "válogathatott" a bajnoki ezüstérmes Videoton: a szlovák Slovan Bratislava, a bolgár CSZKA Szófia, a román Rapid Bucuresti és a cseh, a 2011-12-es szezonban BL-főtáblás Viktoria Plzen mellett a svéd Kalmar és az észak-ír Clifotnville első selejtezőkörös párharcának győztese közül messze a legutóbbi tűnt a legbarátságosabb választásnak.

A fehérvári együttes végül a Slovan Bratislavát kapta ellenfélül, és először idegenben, Pozsonyban lép pályára július 19-én. A visszavágót pedig július 26-án rendezik a Sóstói Stadionban.

Nemzetközi labdarúgókupák
A magyar csapatok selejtezőmérkőzései
Bajnokok Ligája, második forduló
SK Skënderbeu (albán)-Debreceni VSC
Az első mérkőzést július 17-én rendezik Albániában, a visszavágót július 24-én Nyíregyházán.
 
Európa Liga, első forduló
MTK Budapest-Senica (szlovák)
Az első mérkőzést július 5-én rendezik Budapesten, a visszavágót július 12-én Szlovákiában.
Budapest Honvéd-Flamurtari Vlorë (albán)
Az első mérkőzést július 5-én rendezik Budapesten, a visszavágót július 12-én Szlovákiában.
 
Európa Liga, második forduló
Slovan Bratislava (szlovák)-Videoton FC
Az első mérkőzést július 19-én rendezik Szlovákiában, a visszavágót július 26-án Székesfehérváron.
Anzsi Mahacskala (orosz)-Honvéd/Flamurtari
APOEL Nicosia (ciprusi)-MTK/Senica
EURO 2012 Tippliga
8500 dollár összdíjazás!
Részletekért kattints ide!
A főnyeremény, egy 6000 dollár összértékű Manchester United VIP-csomag a következőket tartalmazza: utazás két főre repülőgéppel, szállás két éjszakára egy ötcsillagos szállodában két fő részérere, két darab belépőjegy a Manchester United egyik őszi bajnoki mérkőzésére az Old Trafford VIP-páholyában teljes ellátással. A főnyeremény mellett további értékes pénzdíjak találnak gazdára összesen 2500 dollár értékben. Az első 100 helyezett díjazásban részesül!

Fotó forrása: vidi.hu

megosztom